XVIII.fejezet - Valahol máshol

- Jackson! – kiáltotta el magát egy férfi.

Besétált egy terembe, ahol már volt két vámpír. Bólintott üdvözlés képpen, majd izgatottan oda sietett a székéhez.

- Itt vagyok, mester! – mondta egy férfi, aki most a három vámpír előtt meghajolt.

- Jackson, - magas, helyes férfi volt, akinek szőke, vállig érő hullámos, néhol már göndör haja volt. Nem viselt köpenyt, a többi vámpírtól eltérően. Egy farmernadrág volt rajta, és egy fehér póló, amin különböző minták voltak. Cipőt nem viselt. – Ki hirdetted a versenyt? – kérdezte izgatottan a férfi.

- Igen. – felelte magabiztosan.

- És? – kérdezte. Majdnem leugrott a székről, hogy minél előbb, minél többet megtudjon.

- Sajnálom, Mester! Senki nem jelentkezett még.

- Mi? – erre a kijelentésre olyan dühroham tört rá, hogy Jackson is megijedt.

Hirtelen láthatatlanná vált, és ellépett a férfi támadása elől.

- Sajnálom, Jackson! Nem kéne, hogy bántsalak. Tudod, hogy szeretlek. – Igen, imádja a képességem – fejezte be magában a gondolatot Jackson.

- Igen, Mester! – mondta, majd újra látható lett.

- Testvéreim, hogy lehetséges, hogy senki nem jelentkezett? – kérdezte csalódottan és visszaült a „trónra”.

- Nyugodj meg Aro! Szerintem csak tervezik, hogy hogyan hajtsák végre. Végülis, ez egy verseny. Emlékszel a feltételeidre?

- Igen. – a leggyorsabb, legkevesebb feltűnés, szórakoztató, játszadozni velük, félelmet kelteni, végül egyesével kell megölni őket és a gyanút egy ártatlan személyre, vagy vérfarkasra terelni. - sorolta fel magában a feltételeket.

- Tudod, ezeket a feltételeket kicsit nehéz végrehajtatni. Kell egy kis idő. Higgadj le.

- Igazad van Marcus. Rögtön kihirdetted, ahogy mondtad? – kérdezte Jackson felé nézve, majd bólintására folytatta. – De egy hónap nem elég idő? – kérdezte újra idegesen a fekete hajú vámpírtól.

Marcus csak vállat vont, felállt és elment.

- Caius?

- Szerintem már rég elpusztíthattuk volna őket. – felelte flegmán, de belül tombolt a dühtől.

- De nincs rá indokunk.

- Majd kitalálunk valamit. – mondta belelkesülve, de még mindig dühösen.

- Nem tehetjük ezt, Caius. A verseny elég lesz. Őket majd csak a díj fogja érdekelni, és nem az indok.

- Igen, de abban nincs semmi móka, hogy én nem ölhetem meg őket. – mondta felháborodva. – mért nem az én ötletemet csináltuk? Az sokkal rosszabb, mint a halál.

- De, Bátyám. Carlisle a barátom.

- Carlisle egy olyan életmódot folytat, ami nem természetes. Állat vért iszik – kelt ki magából és ő is felállt.

- Szerintem ezt a témát most zárjuk le! Nem fogom őket egy börtönbe zárni, addig, amíg Bella, Alice, Jasper és Edward nem lesz a Volturi katonák egyike.. Nem lenne rá esély, hogy beálljanak közénk. És már nagyon sokan vannak…

- Megyek a feleségemhez. – ezzel a mondattal lezárta a témát és ki is viharzott a teremből, mielőtt kárt tett volna testvérében. Nem bírta elviselni, ha a dolgok nem az ő terve szerint alakulnak…

- Huuu… - fújta ki a levegőt Aro, hogy megnyugtassa magát. – Sajnálom Jackson!

- Mester! Tudom, hogy nem szabadna kérdezősködnöm…

- Nyugodtan! – mondta Aro álmosolyt csalva az arcára.

- Miért veszélyesek ránk, az a klán? – kérdezte Jackson teljes kíváncsisággal.

Mosolygott a férfi, és válaszolt. – Mert ők nem csak vámpírokból állnak.

- Ezt hogy érti, Mester?

- Majd később. Most, inkább te válaszolj. Milyen az új feleséged? Hogyan ismerted meg őt? – kérdezte izgatottan.

- Mary nagyon kedves, szeret és én is szeretem őt. Mikor megláttam… gyönyörű volt, tudtam, hogy ő lesz életem értelme. Egy vadászaton találkoztam vele. A sikátorban futottunk össze. Olyan gyönyörű volt a vörös szeme. Csak úgy világított a sötét éjszakában. Rögtön megbabonázott. Először ő nem akarta, mert volt egy szerelme, akit nagyon szeretett, csak a Cullenek megölték. – mérgesen ejtette ki ezt a szót. Félt, hogy szerelmét megölik, mert még mindig bosszút akar állni rajtuk. - Bosszút akart állni rajtuk, és addig, amíg végre nem hajtja a tervét, nem akart senkivel sem lenni. De nem bírtuk ki egymás nélkül. Találkoztunk máskor is, és most itt tartunk. Nagyon boldog vagyok, hogy ő az enyém lehet. – mondta a férfi teljes átéléssel.

Ha valaki ránézett, látni lehetett a szerelmet, ami csak úgy sugárzott belőle a féltéssel és az aggódással együtt.

- És lehet az én szerelmem is? – kérdezte Aro kíváncsian, majd az a gondolat magával ragadta, hogy olyan erőre tehet szert, amivel még senki nem rendelkezett.
Maga sem tudta elképzelni, hogy ez milyen erő lenne, de olyat akart, amilyen senkinek sincs. A leghatalmasabbat, a legpusztítóbbat a világon. Ahogy erre gondolt az ő szeme is csillogott. Persze nem szerelmesen, hanem hataloméhesen. Remélte, hogy „jól lakhat” majd ezzel a Maryvel. Vagyis az erejével.
Arra a lehetőségre nem is gondolt, hogy nincsen semmilyen ereje. Úgy vette észre, hogy az olyan vámpírok, akik képességgel rendelkeztek, mindig olyan párt találnak, aki különleges. Egyszer fordult elő olyan, hogy nem. Nem akarta befogadni azt a vámpírnőt a kastélyba, de megtette, mert nagyon fontos volt neki a vámpír. De elment a szerelmével együtt. Sehogy sem tudta volna itt tartani. Teljes szívéből szerette azt a nőt.
Nagyon hiányolja még mindig azt a férfit. Attól tart, hogy valaki olyat öl meg, akit nem kéne. Szükséges számára az ő ereje.

- Sajnálom, de nincsen képessége, Mester! – mondta félve, hiszen minden Volturi katona ismerte ezt a történetet. Nem akartak a mesterüknek csalódást okozni. Féltek a haragjuktól.

- Mi? Az meg hogy lehet? Ezt nem hiszem el. Újra megtörtént. Ez lehetetlen! – teljesen megőrült a vámpír. Már azon volt, hogy valamit széttép, vagy megrongál, de… - Azonnal hozzátok ide Maryt! – mondta nyugodtabban és visszasétált a helyére.

Jackson félt, hogy bántani akarja és ki akart találni valamit, de a vámpírnő fél perc múlva már itt is volt..
Alacsonyabb volt, mint a férfi. Festett szőke, olyan volt, mintha lángok nőttek a haj helyett. Derékig ért, és kicsit hullámos volt. Ő is szép volt, mint minden vámpír. Egy fehér egybe ruhába volt, amin egy piros öv volt a melle alatt. Cseresznye alakú fülbevalója volt és piros magas sarkú szandált viselt hozzá. A haját egy pillangó alakú fehér csattal tűzte hátra. Rózsaszínes-vöröses rúzst használt, és egy enyhe gyümölcsillatú parfümöt fújt magára.
Szerette követni a divatot, mert úgy gondolta, így több hímnemű embert tud csapdába csalni. A férfiak vérét szerette a legjobban. Bár volt egy kivétel.
Azzal a nővel Monterrey-ben találkozott. Már nagyon messziről megérezte az illatát. Mindenkinél jobban érezte azt a szagot. Azt követte egy mérföldön keresztül, míg végül meglátta őt, amint egy kis étteremből jött ki valakivel. Fel se fogta, hogy volt ott más is, csak ment a szag irányába. Lassan. Elkezdte őket követni. Befordultak egy utcába, ahol nem volt senki. Szerencséje volt, mert már nem bírta volna sokáig. Úgy gondolta, hogy ez a nő volt az ő énekese. Túl gyorsan fogyasztotta el, és ezt később meg is bánta. Amikor csak arra az illatra gondol, már összefut a szájában a méreg. Az ízére nem is mer gondolni. Az még az illatnál is jobb volt. Miután elfogyasztotta teljes elöntötte az agyát a mámor. Semmit nem fogott fel, csak az ízre, és az illatra tudott gondolni. Mikor kezdett kitisztulni az agya, akkor jött rá, hogy el kéne fogyasztania a kísérőjét is a nőnek, mert ő idő közben elfutott.
Utána eredt, de sehol nem találta. Az igazság az, hogy még az illatát sem érezte Azt sem tudta, hogy férfi vagy nő volt-e az illető. Ez volt az első, és eddig az utolsó alkalom, hogy a desszertje elszaladt előle.
- Igen, Mester? – már sok mindent tudott a Volturi szókásairól, de csak az esküvő után költözhetett ide, ami két napja volt. Az itt lévők még nem ismerték őt, de ő mindenkit ismert, hála Jacksonnak. Ma már mindenki kedveli őt, hamar beilleszkedett.

- Úgy hallottam, hogy nincsen semmi képességed. – mondta a férfi flegmán, de a szemébe olyan vad tűz égett, hogy attól mindenki megijedt volna. Szegény Mary pedig túl hangosan nyelt, amit Aro is meghallott, és felnevetett. – Nyugalom, kedvesem! Nem foglak bántani, addig, amíg nem adsz rá okot. – mondta a férfi mosolyogva, de a szeme mindent elárult. Felállt a trónból, és lassan a nő elé sétált. – Mit csináltál eddig? - Érzem, hogy tud nyújtani a számomra valamit. - gondolta magában a férfi.

- Hát… Eddig földszerzéseken vettem részt.

Tudtam! Éreztem! Akkor majd segíthet! – ujjongott magában a vámpír.

- Hol? Sikeres hadjáratokban szerepeltél? Jó voltál a harcban? Jó stratéga vagy? Mindent tudni akarok! – örült meg a hír hallatán a férfi, majd visszaült a trónjába és izgatottságtól csillogó szemekkel várta a választ.

- Texas-ban. Maria volt a vezér. Nem tudom, hogy ismered-e. – Aro bólintására, és a kíváncsi szemei látványától, nyugodtabban folytatta – Szerintem jó harcos voltam, mivel még élek. Már akkor ott voltam, mikor még Nettie és Lucy is ott volt. Nem tudom, hogy miért éltem túl, de örülök neki. Szerettem harcolni.

- Most már nem?

- De. Csak egyedül nincs rá túl sok esélyem. Miután Jasper elment, már nem voltunk olyan jók. Nagyon jó stratéga volt. Utána én próbáltam kieszelni a terveket, de engem harcra képeztek, nem pedig erre. Nem is annyira élveztem.

- Nem akarsz mondani még valamit? – kérdezte Aro és úgy járta körbe, mintha ő egy rendőr lenne, Mary pedig a gyanúsított és éppen egy kihallgatáson vennék részt. Csak Mary nem volt lekötözve egy székhez, és nem világít egy lámpa az arcába.
A férfi folyamatosan nézte, majd végig simított a nyakán. A nő elfordította a fejét és egyenesen Aro szemébe nézett. Mindegyikben kérdések özönét lehetett felfedezni, amelyek valószínűleg megválaszolatlanok maradnak. A vámpírnő nem tudta mire gondol, ezért Aro hangosan is elmondta az észrevételét. – Nagyon hasonlítotok egymásra. Nem hiszem, hogy nincs benne valami titok. – kérdezte nevetve, de nagyon zaklatott volt azért, mert Jackson láthatatlanná tette felesége gondolatait a számára. Pedig tudja, hogy csak a kérdésre a választ szeretné megkapni. Mindig ezt csinálja, de mivel bízik Jacksonban, ezért nem szól semmit.

Még nem találtak korlátot Jackson a képességének, pedig keresik. Persze csak olyan dolgokat tud eltüntetni, megszűntetni, nem tudjuk pontosan, ami nem kézzel fogható. Persze van egy kivétel. Önmaga. Bár azt mondta, olyan, mintha nem magát, hanem az emberekben létrehozna egy új vakfoltot. Ami pedig nem eltüntetés. Nem igazán értik még a képességét, csak a hasznát látják.

- Öhm… - körbe nézett, Mary nagyon zavarban volt. Ránézett szerelmére, aki teljesen ledöbbent, és mintha csalódottságot bujkált volna a szemében, mert a férfi rájött, hogy ezt nem mondta el neki. Jackson egy maszkot vett föl, és a mesterét kezdte el nézni. – Nem akartam elmondani. Féltem az előítéletetektől. – felelte a nő keményen. Ránézett Jacksonra, aki még mindig nem nézett rá. Aro még mindig járkált, de most megállt a háta mögött, és összekulcsolta a kezét.

- Folytasd csak, Kedvesem! – mondta negédesen a vámpír.

A nő lehajtotta a fejét, majd ezt mondta, miközben a hangjában öröm bujkált. – Testvérek voltunk.

Erre Jackson a nőre nézett, de ő csak a padlót nézte, és hálát adott azért, hogy pár tincs kijött a csatok között és takarta az arcát.

- Csak voltatok? – kérdezett vissza Aro, visszasétált a trónjához, leült és könyökölve várta a választ.

- Igen. Meghalt. – Aro szemébe nézve mondta ki ezt a szót.

Aro válasz helyett az arcát kezdte el tanulmányozni. Csak az arca mutatta ki a fájdalmat, a szeme pedig furcsán csillogott. Mary ezt megérezte, és ezért párjához fordult, aki őt nézte. Jackson próbált rájönni, hogy vajon mit is érezhet a nő. Mielőtt a vámpírnő kiment volna az ajtón, ezt tátogta: Sajnálom.

Rövid idő után gondolataitól nem teljesen elszakadva Aro így szólt.

- Jackson! Menj utána! – a férfi meghajolt és kirohant az ajtón.

Maria halott… Vajon hogy halt meg? Ki ölte meg? A halálának volt valami célja? Utána kéne járni ennek. Maria jó stratéga volt, és nagyon bensőségesen ismerte Jaspert. Az ötleteit is. Segíthetett volna nekünk. Mary nem annyira volt jó, mert miután Jasper elment tényleg nem voltak nagyon földszerzések a részükről, aztán teljesen abba maradt minden harc. Vajon egy harcban halt meg, és azért tűntek el?


Ezek és még sok ehhez hasonló gondolatok cikáztak az uralkodó fejében, miközben Jackson szerelme után rohant, aki már a szobájukban, az ágyon ült.

- Drágám! – szólította meg. – Én annyira sajnálom. Nem tudtam. Miért nem mondtad el? Mikor történt? Nagyon közel állt a szívedhez? – átölelte és a hátát kezdte el simogatni.

- Nincs semmi gond. Jól vagyok. Nem igazán kedveltük egymást. Ő változtatott át két évvel az után, hogy ő is ijenlett. Minden az ő hibája volt. Sokszor próbáltam elszökni, de nem tudtam. Nem engedte. Kötelességének érezte, hogy vigyázzon rám, vagy csak szeretett parancsolgatni. Nem is tudom, de nem is érdekel. – eddig nem nézett rá a férfira, csak bámulta a képet, ami az éjjeli szekrényen volt. Az esküvőjükön készült. Éppen megcsókolták egymást. Az volt a vágyuk, hogy olyan esküvőjük legyen, mintha emberek lennének. Csak a torta helyett, egy embert fogyasztottak el. Hirtelen felnézett Jacksonra és a férfi a nő szemében, csak gyűlöletet tudott felfedezni, amit a testvére iránt érzett – Egyik este bejött a szobámba, mert el akarta mondani a tervét Akkor csak ketten voltunk és újszülötteket akart létrehozni. Nekem már nem tetszett ez az egész és elmondtam neki mindent, hogy mit éreztem akkor, de ő csak megrántotta a vállát és ki akart menni a szobámból. Nagyon ideges lettem, és ráugrottam. Nem tudom, hogyan sikerült megszöknöm, de megtörtént. - mondta el a szerinte fontos dolgokat, majd visszanézett a képre, és ezt tette hozzá magában: Megöltem az én kis húgocskámat…

- Sajnálom. De most már minden jobb lesz.

A két keze közé fogta a nő arcát, és közeledni kezdett felé. Karjait a férfi mellkasára rakta, aki erre hirtelen megállt. Fejét oldalra döntötte, nem értette, hogy mi a baj. A nő mosolyogni kezdett, és vágy csillogott a szemeiben.

- Szeretlek! – ejtette ki gyönyörű telt ajkain Jackson szemébe nézve, és végre megcsókolták egymást…


Sziasztok!

Reméljük tetszett a fejezet! Eheti komment nyertesünk: Kiss girl! Gratulálunk neki! :)
Múlthet nyertesünk Dzsenni volt! :) Neki is gratulálunk!
A nyerteseket arra kérjük, hogy vegyük fel velünk a kapcsolatot, ha érdekli őket a nyeremény! :)

Puszi: Niky és Meli :)

Ajándék:)

Sziasztok!

Itt egy kis ajándék, amíg várjátok a következő fejezetet:) Addig is, várjuk a sok-sok KOMMENTET! :D

Először itt vannak a kért Puffancsos képek :)

Hát... Igen, jól gondoljátok! A farkas Ned lenne :) Persze az arányok nem pontosak, mert nem tudunk nektek fényképezni egy alakváltót, aki éppen farkas alakban van. Sajnos :(

Meg mi Ned szőrét kicsit sötétebbre gondoltuk. Inkább olyan arany színűre.

A háttérképen, van egy szimbólum, amit nem ismerhettek még. Úgy gondoltuk, hogy ez jó lenne a másik falka címerének. (A képet google-n találtam, nem mi készítettük.)

És Itt van pár kép, ami a következő fejezetbe ad egy kis betekintést :D

Mi így képzeljük el Maria-t. Úgy gondoltuk, hogy feltesszük, mivel neki is volt/van egy kisebb szerepe.

Ez a szőke lángoló hajú nő, pedig, nem más mint....
*tapsvihar*

Aki kíváncsi hamar megöregszik :D

De annyit elárulunk, hogy a következő fejezetben, (ami május 15. lesz fent) sok minden kiderül róla. :D

Gondolom most gonosznak tartotok minket :( De, ha írtok sok kommentet, akkor előbb megtudjátok, mint szombat :)

Még egy kis érdekesség, a következő fejezetről.

Ha rákattintotok a képre, megmutatja nagyban. A ruhán a fekete öv helyett, piros öv lesz.

És egy kis aranyos kép, amit a neten találtam. Gondoltam, megosztom veltek :)

Remélem tetszik! Addig is kellemes várakozást! *ördögimosoly*

XVII.fejezet - Boldogabb idők

Sziasztok!

Itt a 17.fejezet. Csak annyit szeretnék ide írni, hogy van benne egy rész, amiben Nikyvel nem tudtunk dűlőre jutni, mert neki nem igazán tetszett. De szerintem meg aranyos, és csak mókának szántam. Ha nektek sem tetszik, akkor majd átírjuk. Szerintem rá fogtok jönni.
Még annyit, hogy köszönjük a kis segítséget Zsófinak :)

Jó olvasást!:) (és várjuk a komikat :D)

(Ned szemszöge)

Már az erdőben futottunk. Messze akartunk menni az emberektől, de vigyáznunk kellett, hogy a másik falka közelébe ne menjünk.

Mikor beszéljük meg a tervet?

Sam este fog átmenni a Cullen házba.

- Rendben. Este megbeszéljük a tervet. – mondta Edward, és ebből mindenki tudta, hogy akkor jön Sam.

- Váljunk szét, itt semmi veszélye nincsen.

Alice tekintete hirtelen üveges lett, majd egyszerre kezdett el nevetni Edwarddal.

- Mi Abbyvel és Neddel megyünk. – jelentette ki még mindig nevetve, majd elkezdte húzni Jaspert jobbra, mi meg elkezdtük követni őket.

Mi látott? – kérdezte Jacob.

- Szerintem úgy jobban fogod élvezni, ha magad látod. – válaszolta Edward mosolyogva.

Tovább nem figyeltem rájuk, mert egy ínycsiklandó kölyök vaddisznó szaladt át előttünk.

Ez az Enyém. – kiáltottam gondolatban, majd gyorsan utána szaladtam.

Szervusz, röfike. – gondoltam, majd ráugrottam.

Szerencsétlenségemre a mamája meghallotta, hogy a kicsinye sír, és erre jött. Nem akartam bántani mind a kettőt, mert nem voltam annyira éhes, nem olyan régen ettem.

Az anyadisznó úgy gondolta, hogy ő meg akarja menteni a kicsinyét, ezért elkezdett engem támadni. A számba vettem a kis vaddisznót, és elkezdtem futni a többiek felé.

Segítség! Valaki szedje le rólam! Nem akarom bántani! – kiabáltam gondolatban, mire csak Jacob és Abby nevetését kaptam válaszul – Nagyon köszönöm, örülök, hogy jól érzitek magatokat, de tényleg leszedhetnétek rólam.

Visszaértem Alicehez és Jasperhez, de ahelyett, hogy segítettek volna, ők is nevetni kezdtek ezen a látványon.

Mondjuk, ha jobban belegondolok, elég vicces lehetett. Egy vaddisznó üldöz egy óriási farkast, aki éppen a kicsinyét viszi a szájában, és meg akarja enni.

Én is elkezdtem nevetni, mire a kis vaddisznó elrohant, a mamája pedig neki ment az oldalamnak, ami nagyon csiklandozott, és még jobban kezdtem nevetni.

A többiek is idejöttek, hogy lássák, min nevet mindenki ennyire.

Nem vicces! – gondoltam morcosan. Vagyis próbáltam, mert az anyadisznó, még mindig csikizett és nem igazán sikerült morcosan gondolnom.

Nessie megszánt, és levette rólam a disznót, majd elkezdte simogatni. Őt valamiért nem akarta bántani. Egy kicsit messzebb lerakta a földre, hogy szaladjon vissza a kicsinyéhez.

A vaddisznó ahelyett, hogy elrohant volna visszarohant hozzám, összenyálazott és leröfögött. De szerencsére, utána már a kicsinye után rohant és békén hagyott.

Itt maradtam csupa nyálasan, kaja nélkül, és közbe mindenki rajtam nevet.

- Nem rajtad nevetünk, csak veled együtt. – hívta fel Edward a figyelmem arra, hogy az előbb még én is nevettem.

Most már nem. Csupa nyálasan, ki nevetne?

Erre a kijelentésemre Abby még hangosabban kezdett nevetni, és rám ugrott, majd megnyalta az arcom.

- Kicsi a rakás! – sikította Nessie, mire Jake rögtön rám ugrott, rá pedig Nessie.

NEEEEE! SEGÍTSÉG! KÖNYÖRGÖM! KEGYELMEZZETEK! – kiabáltam újra.

- Szegényt össze fogjátok nyomni! – mondta Esme mosolyogva.

Legalább ő megszánt engem. Van valaki, aki gondol rám.

Örültem, hogy leszálltak rólam, mert azt hittem, hogy palacsinta lesz belőlem. Két farkas elég nehéz és nem csak ők voltak rajtam.

Köszönetnyilvánítás képpen odamentem Esmehez és adtam neki egy puszit. Megpróbáltam nem túl nyálasat és azt hiszem sikerült is.

- Igazán nincs mit. – mondta mosolyogva.

Hirtelen mindenki balra kezdett figyelni és olyan csönd lett, hogy minden neszt lehetett hallani, amit egy állat okozott itt a közelbe.

Nem messze abba az irányba csordogált egy kis patak. Ha jól hallom, ami elég valószínű, mert mindenki arra figyel, egy szarvascsorda van ott. Talán kilenc szarvas.

A vámpírok és Jacob egyszerre kezdtek el futni a pata kopogások irányába.

Én és Abby itt maradtunk, nem igazán voltunk éhesek. Sajnálom, hogy az a kis vaddisznó elfutott. Azt szívesen megettem volna. – gondoltam szomorúan, mire Abby újra nevetni kezdett, mert eszébe jutott, hogy mi történt.

Morcosan néztem rá, mire próbált úgy csinálni, mintha nem is nevetne. Milyen kár, hogy minden egyes gondolatát hallom. Ördögien elmosolyodtam majd rávetettem magam Abigailre.

Ne csikizz! Ne! Tudod,… hogy nagyon… csikis… vagyok… - próbált összehozni egy értelmes mondatot, ami nem nagyon sikerült a nevetgélés miatt.

Hirtelen megálltam, mert valaki a farkamat birizgálta. Megfogta, és kitépett belőle egy kis szőrt. Áú!

Abby mi ez? – kérdeztem. Nem akartam, hogy egy kígyó legyen. Hiába tudom, hogy semmi esély, hogy bántson, félek tőlük.

Megijedtem, és leugrottam Abbyról és elkezdtem körbe-körbe rohangálni, miközben vonyítottam.

Abby segíts! Egy valami kerget engem. És bántani akar!

De ő segítség helyett lefeküdt a fűre, és elkezdett nagyon halkan nyüszíteni.

Jaj! Abby! Segíts! Egy kígyó igaz? Tudom, hogy az! Ne is tagadd! - nem mondott semmit, csak láttam a fejében magamat, és hogy egy kígyó van még mindig a farkamon. – Szedd e! ÁÁÁ!

Én is félek tőlük Ned! Emlékszel? Én is ott voltam. Engem is majdnem megmart! – mondta, de nem félést, hallottam, hanem mintha valamit elfojtana.

Ránéztem, és rögtön nevetni kezdett. Nem értettem miért. Hátra néztem és nem is volt ott senki.

Az meg hogy lehet? Én éreztem! És te.

Valami újra a farkamhoz nyúlt. Hirtelen kővé dermedtem, majd olyan gyorsan, ahogyan csak tudtam, megfordultam, támadó állásba álltam és elkezdtem morogni. Én egy erős farkas vagyok. Simán legyőzöm Abby segítsége nélkül is. Ez csak egy kígyó.

A támadómat kerestem, de nem volt sehol. Helyette újra megkerült, és a farkammal kezdett el játszani egy nyuszi.

Mi van kukiella? Megtámadott egy vérengző nyúl? – kérdezte Abby a régi becenevemet használva… Mindig ezt használtuk, ha jó kedvünk van. Nem tudom miért, elég… érdekes becenév. Már nem emlékszem honnan jött. De mindig ezzel viccelődtünk.

Nagyon vicces, puniella. Te még nálam is jobban megijedtél volna. – vágtam vissza rögtön.

Lenéztem az én „vérengző” nyuszimra újra.

Tuti, hogy veszett. Nézd, habzik a szája!

Dehogy is! Az a te szőröd a szájában. – mondta nevetve. – Szerintem nagyon aranyos.

Höh. Persze. Ez egy kész vérengző vadállat!

Csúnyán akartam ránézni a nyuszira, de nem sikerült. Tényleg aranyos volt.

Nem akarjuk megtartani? – kérdeztem Abbyt, és szépen néztem rá.

Nem hiszem, hogy Samék örülnének neki.

Odajött mellém, és lefeküdt a fűben a nyuszi mellé, aki persze, még mindig a farkammal játszott.

A többiek is visszajöttek. Sajnos ketten látták és hallották, hogy mit csináltunk, és rajtunk nevettek. Igazából jó érzés volt, hogy most végre nevet mindenki és nem csak azon agyal, hogy mit kell most tennünk. Még akkor is, ha rajtunk nevetnek.

Sziasztok! –hallottuk meg Sam gondolatát. – Most megyek a Cullen házba.

Szia! – köszöntünk mi is.

- Mondd, hogy mindjárt mi is ott leszünk.

- Megjött Sam? – érdeklődött Carlisle és a bólintásunkra elkezdett mindenki visszafele futni.

Sam! Nem akartok egy nyuszit? – kérdeztem, és reméltem, hogy igent mond.

Nem igazán. Miért?

Semmi – gondoltam szomorúan, majd elbúcsúztam a nyuszikától.

Szia, puffancs! Remélem, még találkozunk! Hiányozni fogsz! – gondoltam, és megnyaltam a nyuszikát, majd hozzám dörgölőzött.

Gyere már Ned!

Megyek már, nyugi Abby!

Ned!

Megyek!

Nem, ha akarod, hozzad azt a nyuszit. De te gondoskodsz róla, mert ha nem, menni fog a sütőbe.

Köszi, Sam! Vigyázni fogok rá, semmi rosszat nem csinál!

Ajánlom is!

Gyere nyuszi, jöhetsz velünk! Bevettem óvatosan a számba, és a többiek után rohantam. Már látni lehetett a házat.

Nem figyeltem az orrom elé, és megbotlottam egy ágba, és legurultam a Cullen házig.

Jól vagy Ned? – kérdezte Sam.

Persze, és a nyuszi is. Vigyáztam rá. – mondtam boldogan, és nem is érdekelt, hogy még Sam is rajtam nevet a többiekkel együtt. Most túl boldog voltam ahhoz, hogy mérgelődjek, és én is nevetni kezdtem.

XVI. fejezet - Fejtegetések

(Edward szemszög)

Mennyivel jobb illata van, mint... – hallottam meg egy kósza gondolat első felét. De hiába koncentráltam mást nem hallottam meg. Nem törődtem most vele, mert rá kellett jönnünk, hogy miért akar minket a Volturi.

- Azt tudjuk, hogy ki lehet. De arról fogalmunk sincs, hogy mit ártottunk nekik.

- Lehet, hogy Jacobék miatt? Már nagyon sokan lettek és van rá esély, hogy a fülükbe jutott. Emlékeztek arra a nomádra, aki egyszer átszökött itt? – kérdezte Esme.

- Igen. – vágta rá mindenki.

Pár évvel ezelőtt egy vámpírnak sikerült átszöknie. Nem ölt meg senkit, csak tervezte. Az erdőbe akarta csalni az áldozatát, de megérezte, hogy vámpírok laknak itt, és messzire elkerült minket, és úgy próbált menekülni. Szerencsétlenségére meghallottam a gondolatait, és utána rohantunk. Közel merészkedett a falkához - a tábortűznél voltak és szórakoztak -, megérezhette őket, ezért még gyorsabban próbált menekülni. Nem öltük meg, mert már elég messze volt a területünktől, és nem gondoltuk, hogy bármi gondot is okozhat. Nem törődtünk vele…

- Nem hiszem, hogy ők voltak, hiszen ők nem így intézik el az ilyen dolgokat. – mondta Carlisle.

Jobban belegondolva igaza van. Nem küldözgetnek levelet. És Alice látta volna a velünk kapcsolatos szándékukat.  Most figyel is rájuk, de semmi jel nem utal erre.

- De Carlisle, ha nem a Volturi ki lehetne más? – kérdezte Esme, mert ő sem hitte, hogy ők lennének, de nem tudott jobbat. Nekik legalább van egy indokuk.

- Nem tudom Drágám. – mondta szelíden, és megölelte. – De majd kiderítjük. Senkinek nem fog baja esni.

Mindenki magában gondolkozott, hogy kik lehetnek azok. Bella gondolata ütötte meg a fejem.

Adunk még egy kis útmutatót. Még egy kis útmutatót. Még egy kis. Még. Még!

- Igazad van! – mondtam és szinte örömujjongásba törtem ki.

Szerelmemet pedig megcsókoltam. Gyorsabban vág az agya, mint valaha.

- Velünk is megosztanád a nagy felfedezést? – kérdezte Jasper kicsit siettetve, érezve a hirtelen jött fellendülést, és ezáltal a reményt is.

- Ugye a levélben az állt, hogy: adunk még egy kis útmutatót! Még! Volt valami, amiből rájöhetünk, hogy kik azok.

- És szerinted mi az a jel?

- Minden a Volturira utal. Ha valami lett volna, ami nem ők, rájöttünk volna. – mondta Alice csüggedten.

- Az igaz. De szerintem csak a dolgok mélyére kell néznünk. Ők vámpírok. Nem emberek. Másként tesznek dolgokat, és más a fontos nekik. Megszoktuk az emberek közelségét, és most vissza kéne szoknunk a vámpír észjáráshoz. – mondtam nagy hévvel, mert tudtam, hogy ez most nagyon fontos lehet.

- Igazad van. – mondta Carlisle. – Rég találkoztunk már vámpírokkal. Gondoljuk végig, hogy milyen nyom lehet az, ami elkerülte a figyelmünket.

Mindenki gondolkozni kezdett. Egy kopogás zavarta meg a gondolkodásunkat és Jacob lépett be az ajtón.

- Sziasztok! –köszönt és odarohant Nessie-hez, majd megölelte. – Mi folyik itt? Kupaktanács? – kérdezte, mikor körülnézett, és látta a gondolkodó, félelemmel teli zavart szemeket.

- Már hívni akartalak titeket. – mondta Carlisle.

Carlisle röviden elmondta, hogy mi történt és felolvastuk neki a levelet. Elkérte a levelet és még egyszer elolvasta, és ő is rögtön arra a bizonyos „még” szócskára tért ki.

- Mi lehet az a másik nyom? – kérdezte, és folytattuk a fejtegetést.

- Semmi olyan nem volt, ami nem a Volturira utalna. Még ez a „vers” is. – mondta Nessie gúnyosan, és belebújt Jake ölelésébe.

Szegény… Hallom a gondolatain, hogy már elege van ebből. Soha nem sem lehetnek nyugodtan kettesben Jake-kel. Eddig ő nem tudott róla, aztán én nem tudtam még elfogadni, még most sem teljesen, de Bella segített ezt elfogadnom. És most? Most is valaki üldöz minket, és nem engedjük el sehova sem egyedül. Jake pedig fél, hogy esetleg nem tudna rá vigyázni, ha valaki megtámadná őket. Nem is olyan rossz ember ez a Jake. Csak a szeretetet és a gondoskodás vágyát látom Nessie felé. Ennek örülök. Mert ha nem így lenne, Bella nem tudna megállítani…

- Mi van, ha ennek a versnek is van egy belső jelentése, nem csak rímek halmaza, és pár apró jel. Mi van, ha ez az egész egy nagy nyom. Ha egy fontos magyarázat, amiből többre is rájöhetünk, mint gondolnánk. – mondta Alice lelkesen.

- Igazad van. – mondta Bella és elkezdte újra olvasni a verset.

- És mi van a nyaklánccal? – kérdezte Ned, és hirtelen mindenki elkezdett figyelni rá. – Hát… Az volt az első, ami a Volturira utalt. – mondta csöndesen.

- Arra gondolsz, hogy minden, ami rájuk utal, az egy belsőbb nyom lehet. - kérdezte Jasper.

- Hát… - egy kis gondolkodás után így felelt. – alapjában véve igen. – mondta sokkal magabiztosabban, mint bármit eddig.

- Odaadnád? – kérdeztem, és már át is nyújtotta nekem.

Egy fekete madzagon lógott a medál, ami üvegből készült és mindenféle színt láttam benne. Vidám és komor színek egyaránt. Nem lehet eldönteni, hogy milyen érzést vált ki belőled. Kavarogtak… Az érzések, és a színek egyaránt. Mozdulatlan volt, de ha sokáig nézted, mégis olyan, mintha a színek vándorolnának. Kavargó… talán ez a legjobb szó rá. A szivárvány színeit is tartalmazza. Megforgattam, hátha felfedezek valamit. A nap éppen átsütött rajta, és ezáltal gyönyörű színkavalkád cikázott a falon. Jobban megnéztem, és semmi nem volt a medálon. Ekkor a falra néztem, és a szivárvány színeiből összeállt egy V betű.

Ez az egyetlen dolog, ami a Volturira utal, de semmi más nem illet a Volturi ízlésvilágába.

Nekem nem volt ismerős. Épp úgy, mint Bellának sem.

Odaadtam Carlisle-nak, akinek ugyan úgy, csak ezek jutottak az eszébe.

 - Annyira érdekes ez a nyaklánc. Annyira szép. De nekem nem ismerős. – jegyezte meg szomorúan.

Alice egy valamilyen jó divattervezőhöz hasonlította, de annyira ahhoz sem illett. Legalábbis szerinte. Nem tudom ki volt az a pasi, nő vagy akárkicsoda…

Jasperből furcsa érzéseket váltott ki, amik gondolatokhoz akartak társulni, csak nem jutott sehogy sem az eszébe… Nem tudta, hogy miért, lehet a múltban látta már valakin, vagy hasonlót látott valakin, aki fontos volt neki. Majd később megkérdezem, és akkor elmondom a Ned és Abby-ék körül zajló furcsaságokat.

Odaadta Nessie-nek és Jacob-nak, de nekik sem volt semmi ismerős.

- Jasper? Ha még nézegeted, segít? –kérdeztem, felhívva a figyelmét arra, hogy hallottam, amit gondolt, és igazán érdekesnek tartom.

Ez azt jelenti, hogy Ned eltalálta. Ezek lesznek a nyomok. Minden, ami a Volturira utal… Nem is rossz…

Jasper annyira a gondolataiba, merült, hogy nem válaszolt a kérdésre. Alice oldalba bökte, és én megismételtem a kérdést.

- Nem tudom, hogy miért, és hogy honnan lehet ismerős. De… talán segítene. – mondta, és Ned bólintására, elvette tőlem a nyakláncot.

Ha tényleg így van, akkor a vers is egy nyom. Bella újra felolvasta, kihangsúlyozva néhány szót, aminek a helyére, mást is lehetne képzelni, vagy fontos jelentése van.

A verseny, enyém LESZ a…

- Szerintem ezek lehetnek a fontosabbak, de persze emiatt az egész új értelmet nyer... – mondta Bella kicsit halkabban, mert úgy érzi, hogy valamit nem vesz észre. Csak nem tudja, hogy mit.

- Jasper! Szerintem neked kéne először mondani az ötleteid. – mondta Carlisle. – Hátha itt is hallottál valami ismerőset.

- Hát… Nem hiszem, hogy sokat jelent, mert ez nem illik ide… De… Maria mindig versenynek hívta a földszerzést… - mondta kételkedve, hogy ennek bármi köze is lenne ehhez.

- Nem hiszem, hogy neki van hozzá köze. – mondta Carlisle csüggedten. – Nincs értelme itt földet szerezni…

- Tudom, de csak ez jutott az eszembe. A hatalmat, pedig a legtöbb vámpír szeretné…

Újra ugyanott lyukadtunk ki, mint a legelején. Fogalmunk sincs, hogy ki akar minket elpusztítani, és az idő pedig egyre vészesebben megy. Tik. Tak. Még soha nem éreztem úgy, hogy ennyire gyorsan megy az idő, mikor nem csinálunk semmit, csak várakozunk.

- És mi van, ha azok a román vámpírok?

- Vladimir és Stefan? – kérdezte Jasper.

- Úgy gondolod, hogy benne lehetnek? – kérdeztem kételkedve.

- Hát… Ők a hatalmat mindennél jobban akarják. És ha minket sikerülne legyőzniük, akkor biztosak lennének abban, hogy a Volturit is. Látták a farkasokat, tudják, hogy milyen erőkkel rendelkezünk, tudják, hogy ellenük maximum csak a te képességed lenne segítség… - magyarázta Jasper

- Igazad lehet. Mi vagyunk a Volturi után a legnagyobb „coven” – ezt a szót enyhe undorral ejtette ki Alice, mert ő soha nem úgy gondolt ránk, mint egy boszorkánytanyára. Mi egy család voltunk. De a Volturit nem tartotta annak, és inkább ezt a szót használta. – a Volturi után. De ha a falkát is beleszámoljuk, körülbelül annyian lehetünk, mint ők, a palotában.

- Nem tudom. – mondta Esme szomorúan. – Hiszen segítettek nekünk. Most mért akarnának bántani?

- Azért segítettek, mert remélték, hogy harcra kerül sor, és ha a Volturi elpusztult volna, úgy gondolták, hogy ők lettek volna a világ urai. – mondta Jasper. – Ere nem került sor, de az is boldogsággal töltötte el őket, hogy látta a „Nagy Volturit” – a lehető leggúnyosabban ejtette ki a nagy jelzőt. - megfutamodni.

- De ha legyőztük volna őket, akkor biztos, hogy nem engedtük volna Stefant és Vladimirt uralkodni. Ők soha nem tartatták volna be a szabályokat. A világnak pedig teljesen vége lett volna

- Igen, erre is gondoltak. – mondtam Carlisle-nak választ adva. – Akkor nem tudtak volna minket elpusztítani. Sokan segítettek volna nekünk. De volt egy tervük. Nem tudom, hogy mi. Véletlenül hallottam meg ezt is. Nagyon ügyeltek a gondolataikra.

- Ezt mért nem mondtad előbb? – kérdezte Jacob mérgesen, de Nessie gyorsan megnyugtatta őt. – Bocs Edward.

- Semmi baj, megértem, hogy félted Nessie-t.

- Titeket is féltelek, de őt a legjobban. – mondta és egy csókot adott neki, amibe kislányom elpirult és lehajtotta a fejét.

- Miért nem mondtad akkor, amikor erre gondoltak?

- Sajnálom Esme, nem gondoltam volna, azt hittem a Volturit akarják elpusztítani. Most először gondoltam rájuk.

- De ha tényleg ők lennének, akkor mért hívják versenynek? – kérdezte Bella visszaterelve a gondolatainkat, a lényegre.

- Lehet, hogy tényleg verseny? – kérdezte Esme félve, az igenlő választól, mert az azt jelentené, hogy többen is vadásznak ránk.

- Nem hiszem. Akkor már összefogtak volna a vámpírok, és mi már nem élnénk. – mondta Jasper hidegen.

- De ha nem verseny, akkor mi? És ha tényleg ők lennének, akkor mit jelent ez: A szerelmem, mint röpdöső madár? Vagy, mint halál, a kígyót követve vár? – kérdezte Bella idegesen, mert semmivel nem jutottunk előrébb.

- Mi van, ha ránk gondolt? – kérdezte Nessie.

- Nem tudhatnak erről. Maximum, sejtésük van róla. – mondta Edward.

- És ha tudják, csak ugyanúgy nem tudsz róla, mint arról, hogy mi a tervük? – kérdezte Esme.

- Nem tudom. Az is lehet.

- Nem hiszem, hogy rájuk gondolt. Mert azt mondta, hogy szerelmem. Még a Volturit tudnám ezzel magyarázni…

- A Volturit?

- Igen. Akár minket is gondolhat a szerelmének. Mindegyik képességet vehetjük szerelemnek. És ha nem állsz be, megöl, hogy másé ne lehess. – fejtette ki Bella a gondolatmenetét.

- De a Volturi nem lehet.

- Tudom. De mi van, ha mi csak belebeszéljük, hogy nem ők? Mi van, ha tényleg ők azok? – kérdezte Esme kicsit hisztérikusan és Carlisle elkezdte nyugtatni. Nem jól bírja, ha a szerettei veszélyben vannak.

- Én nem ismerem ezt a Vladimirt. – mondta Abby csendesen. – De a ’V’ betű akár rá is utalhat. És nem tűnik olyan réginek az a nyaklánc, lehet, hogy direkt erre az alkalomra csinálta.

- Lehetséges, de akkor egy ’S’ betűnek is kéne ott lennie.

- Ugye azt mondta, hogy a következő nyom rávezet, hogy ki vagyok én. Vagy valami ilyesmi. – bólintásomra Ned folytatta. – Akkor lehet, hogy a következőn egy ’S’ betű fog szerepelni. Vagy valami, ami Stefanra utal.

- Lehetséges. – mondta Jacob és a hasa korgott egy nagyot.

Mindenki hangosan nevetni kezdett, mert utána Ned pocakja is korgott egyet, mintha válaszolt volna Jakére.

- Azt hiszem, nekünk is el kéne menni vadászni, mi is rég voltunk már. – mondta Jasper.

- Nem megyünk egy családi vadászatra? Nem is emlékszem, hogy olyan mikor volt utoljára.

- Jó ötlet. Én is mennék, ha nem gond. – mondta Jacob.

- Dehogy is. – mondta Esme mosolyogva, majd Ned és Abby részére tette fel a következő kérdést: - Ti is jöttök velünk, vagy inkább visszamentek La Pushba és ott esztek valamit?

- Én nem vagyok éhes, inkább visszamennék. – mondta Abby. – Ned?

- Én mennék, ha nem gond.

- Dehogy is. – mondta Esme és nagyon boldog volt, hogy ilyen sokan leszünk, mert így kicsit elfelejthetjük a gondokat. Ha csak egy rövid időre is.

– Abby biztos nem akarsz jönni? Jó móka lesz. – mondta Alice mosolyogva, és óvatosan átölelte, és ő rögtön visszaölelte.

- Nem akarlak bántani titeket.

- Nem fogsz, itt is milyen jól bírtad, ott meg még annyira sem fogod érezni a szagunkat. – mondta Alice ellentmondást nem tűrően.

- Rendben. De, ha valami olyat tennék, állítsatok meg.

- Nem fogsz! – mondta Alice mosolyogva, hogy igent mondott.

- Ígérd meg!

- Rendben, csak menjünk már! Gyorsan változzatok át! – sürgette őket.

Díj:)

1. Tedd be a logót a blogodba!
2. Nevezd, meg akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdéseket!
4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve) akinek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket!

2. Nagyon szépen köszönjük Iwettnek és Vivennának!
http://iwett-alomvilag.blogspot.com/
http://twilightfans-vivy.blogspot.com/

3.Kedvenc...
...íróm: Stephenie Meyer
...könyvem: Twilight Saga, Suttogó, True Blood...
...ételem: csirke :)
...italom: tea
...színem: kék,zöld, lila
...énekesem: sok van
...énekesnőm: Taylor Swift
...együttes: Paramore
...Dj: nincs
...színészem: Kellan Lutz, Taylor Lautner,Jackson Rathbone, Johnny Depp stb.
...mozi film: Twilight, New Moon, Karib tenger kalózai, stb.
...sorozat: Dr. House, Szellemekkel suttogó
...dalom: sokat szeretünk :D
...hangszerem: zongora, gitár
...hónap: július
...nap: szombat
...évszak: nyár
...napszak: este
...sport: görkori, bicikli
...bloggerem: ez :D
...kedvenc idézet: Live, like there's no tomorrow :D

4. nnLuca: http://szeretetereje.blogspot.com/
nnLuca: http://donotsteponthegrass.blogspot.com/
Kittike: http://twilightstoryk.blogspot.com/
Nickyy: http://nickyy27.blogspot.com/
LaNa: http://valosagvagycsakalom.blogspot.com/
Vivenna: http://twilightfans-vivy.blogspot.com/

Köszönöm a díjat :)

Egy kis jó hír!

Sziasztok!

Végre van egy jó hírünk:)

Sikerült írni egy új fejezetet:) Megjött az ihlet, és végre időnk is volt rá.

Jövőhéten megpróbáljuk feltenni a következőt, de nincs semmi garancia rá, mert Melindának jövőhéten Helikon lesz és nem jön haza a koleszból, Niky meg nem ér rá.

Reméljük tetszeni fog az új fejezet és várjuk a komikat :)

Ajánljuk, hogy kitartóak legyetek, mert megéri. Ezután jönnek majd az izgalmas részek :) *ördögi kacaj*


Kellemes olvasást! Sziasztok! :)

XV. fejezet - Múlt, jelen, jövő

(Edward szemszög)

- Mi történt? – rohant Jasper Alice-hez, megölelte, és közben nyugtatta őt.

- Azonnal gyertek! – mondta Alice, és gondolatban így folytatta. – Nessie mindjárt felkel és láttam, hogy beszélni akar majd veled. És kapni fogunk valamit, amihez te is kellesz.

Furcsán nézhettem rá, mert elnevette magát és azt mondta, hogy nem tudja, mi lesz az.

- Abby, Ned! Gyertek, gondolom, éhesek vagytok. Esme készített nektek pár falatot. – mondta, Alice és megpróbált mindenkit maga után húzni, ami elég érdekesen nézett ki, hiszen csak két keze volt.

Adtam neki egy puszit, hogy leplezzem a nevetésem, és visszarohantam a házba. Hallottam, ahogy még azt gondolta, még megfizetek azért, hogy kinevettem és nem segítettem neki.

Felmentem az emeletre, Bella ott ült Nessie ágyán, és simogatta az arcát. Annyira szépek voltak, nem akartam megzavarni őket.

- Gyere be! – mondta Bella vidáman mosolyogva és odasétáltam mellé. Megcsókoltam, majd leültem mellé. – Alice azt mondta, hamarosan felkel.

- Hogy van?

- Carlisle szerint holnapra már csak az emléke marad a sebeinek, csak sok vért kell innia.

- Eddig is nyugodtan aludt?

- Eleinte nem. Csak miután elkezdtem simogatni, és dúdolni neki. – suttogta, és belebújt az ölelésembe. - Hogy álltok a tervvel?

- Egy kis probléma történt.

- Mert? Nem találtátok meg őket a kereséssel? – hirtelen felült és láttam a szemébe a felélelmet.

- Tudjuk, hol vannak, csak valaki mást is találtunk, nem csak őket. – láttam, hogy kérdezni akart és gyorsan megelőztem– majd ha mindenki itt lesz… - mondtam és ránéztem a lányunkra. Ő is így tett.

Hirtelen a mellkasomra hajtotta a fejét, és elkezdett könnyek nélkül sírni.

- Shh! Nem lesz semmi gond. Többé nem érheti baj. Ezentúl még ennél is jobban vigyázunk rá. Shh!

Megjöttek a többiek is, és Esme rögtön leültette Abbyéket enni.

Éreztem, ahogy Jasper egy kis nyugalmat küldött Bellának és nekem is.

Majd hallottam a farkasok megdöbbenését, ami kuncogásra késztetett, mire kedvesem is elkezdett hallgatózni.

- Ez pár falat? – mondták egyszerre.

- Nem tudtam, mit szerettek. Remélem elég lesz. – mondta Esmé szeretetteljesen és láttam, ahogy anyukásan elmosolyodik. Megértem a reakciójukat, mindig túlzásokba esik, ha a szeretteiről van szó. Csinált nekik egy sok fogásból álló vacsorát.

Kedvesem is halkan kuncogott. Nem akartuk felkelteni a lányunkat. De késő.

Nessie ébredezni kezdett és gondolatok úsztak az elméjébe. Megszorítottam kedvesem kezét, és ránéztem Nessie-re.

- Jó reggelt édesem! – mondtam a kislányomnak, mire kinyitotta a szemét és a nyakamba ugrott.

Bellával egyszerre kezdtük el simogatni, mire hirtelen kiugrott az ölemből és nagyon mérgesen nézett rám.

- Hogy tehetted ezt? – kérdezte, és arra gondolt, hogy kicseréltük Emmettre, majd Jasper gyorsan elaltatta.

- Sajnálom, hogy elaltattunk, de tudtuk, hogy megakadályoztad volna a cserét.

- Jól gondoltátok. – vágott a szavamba, és keresztbe fonta a kezét a mellkasa előtt.

- Nyugodj meg! Minden rendben lesz és Emmettnek sem fog baja esni. Van egy tervünk!

- Igen? Egy terv? Velem nem akartátok megosztani? És egyáltalán mi történt azután, hogy elaltattatok? – kérdezte teljes felháborodással és megint a szavamba vágott.

- Nessie! Úgy nem tudom elmondani, ha folyton a szavamba vágsz. – lesütötte a szemét, és gondolatban bocsánatot kért a hirtelen fellángolása miatt. – Semmi gond! Tudom, hogy mennyire szereted Emmettet. Megértem! Mi is nagyon szeretjük, tudod jól, ha nem lennénk biztosak a tervünkben, nem így tettünk volna. Más megoldást találtunk volna.

- Sajnálom! Tudom, hogy igazad van. De nem volt igazságos, hogy engem elaltattatok és semmit sem tudtam segíteni. Még álmomban is azon agyaltam, hogy mi lehet vele.

- Jaj, kincsem – mondta Bella és olyan szorosan ölelte magához, amennyire tudta, úgy, hogy ne bántsa őt.

Elkezdtem simogatni, hátha úgy gyorsabban megnyugszik.

Nessie elkezdett sírni és Jasper nyitott be az ajtón. –Shh! Nem lesz semmi gond. – Bella sem volt jobb állapotban, mint Nessie. Magát hibáztatja, hogy baja esett Nessienek.

Elaltassam? – megráztam a fejem, hogy nem kell. Tudnia kell mindent, amit csak szeretne. – Rendben, akkor kicsit lenyugtatom, nagyon zaklatott. – Bólintottam, majd lassan elkezdett megnyugodni, és abbahagyta a sírást. Láttam, hogy Bella is egy kicsit megnyugodott. Hálásan néztem Jasperre, aki egyből el is rohant.

- Jól vagyok! Elmondanád, hogy pontosan mi történt? Utána pedig a terveteket is?

- Miután elaltattunk, Esme és Bella hazahozott téged, és itt aludtál. Mi odaadtuk nekik Emmettet és ők rögtön elráncigálták.

- Ennyi? És mire gondoltak? Semmit nem tudsz? – kérdezte Nessie kicsit aggodalmasan.

- Nem tudom, hogy mit terveznek vele, semmi konkrétra nem gondoltak. Mindenkit zavart, hogy újra vámpír közelében kell lenniük. Olyasmi volt, mintha… - nem tudtam befejezni a mondatot, mert lentről üvegcsörömpölést hallottunk.

Mindenki lerohant a földszintre, hogy kiderítsék, mi okozta ezt a lármát.

Kitörték az egyik üvegablakot. Nem értem, mért nem tudta volna egy másikon bedobni. Mindegyik ablak nyitva volt azon az egyen kívül. Úgy is meghallottuk volna.

A földön egy doboz volt.

Gyorsan elrohantunk Carlislal körülnézni, hiszen még nem lehet messze. 2 perc alatt körbefutottunk az erdőben, de sehol senkit nem találtunk. Még csak szagnyomot sem hagyott, mintha nem is járt volna itt senki.

Visszarohantunk, a többiek megvártak minket. Valószínűleg Carlisle ötletére vártak, csak hogy neki sem volt több mint nekem vagy Jaspernek.

- Alice!? Mi van benne? – kérdezte Jasper, és odament a dobozhoz.

- Nem tudom. Csak azt láttam, hogy mindenki itt fog állni.

- Kinyitom. – Jasper megfogta a dobozt, és odavitte a dohányzóasztalra.

Mindenki leült az asztal köré, kivéve Abbyt és Nedet. Ők messzebbről figyelték, hogy mi történik.

Jasper körbenézett, és Carlisle bólintására óvatosan kinyitotta a dobozt. Egy levél volt benne. Megszagolta, hátha úgy érezni rajta valamit, de semmi. Csak papír szaga volt, mintha senki nem ért volna hozzá. Nem értettem.

Kinyitotta és elkezdte olvasni:

Üdvözletem!

Valószínűleg nem tudjátok, hogy kik vagyunk. Ez így is van rendjén. Ezen okból kifolyólag azt sem tudjátok, hogy mit szeretnénk tőletek. Arra gondoltunk, hogy adunk még egy kis útmutatót, hogy érdekesebb legyen a játék.

A versenynek mindjárt vége

És minden az enyém lesz,

Hála Néktek.

A harcnak, velem szemben, NINCS esélye.

Enyém lesz a hatalom,

Minden felett.

Én döntöm el,

Élet, vagy Halál legyen.

A szerelmem,

Mint röpdöső madár?

Vagy, mint halál,

A kígyót követve vár?...

Nem tudja senki,

Hogy mi a következő lépés,

Majd a következő nyom rávezet,

Hogy ki is vagyok én

Búcsúzunk tőletek!

Mindenki azon gondolkozott, hogy kik lehetnek ezek. Jasper a bólintásomra megosztotta a többiekkel is a feltevésünket.

- Úgy gondoljuk, hogy a Volturi áll a háttérben. – Éreztem, hogy kedvesem a Volturi szó hallatára megfeszült, és szorosabban ölelte magához kislányunkat.

Nyugtatólag elkezdtem simogatni a hátát, de még nem tudott megnyugodni, és a családunk köré fonta a pajzsát. Adtam egy csókot a nyakára, amitől egy kicsit ellazult, de még mindig nagyon féltett mindenkit.

- Gondoljátok? Edwarddal? És mégis miért feltételezitek ezt? – kérdezte Carslile higgadtan, hogy jelezze a többieknek is, hogy még nincs semmi gond.

- Amikor a tisztáson voltunk, – kezdtem bele a magyarázkodásba – Abby Brucékat látta. De Ned mást.

Mindenkinek a fejében egy szó volt egy képhez társulva, miközben Nedet nézték, aki zavarában a padlót kezdte bámulni, és közelebb lépett Abbyhez, annyira, hogy összeért a kezük.

Apu kik ők? – hallottam meg Nessie gondolatát és éreztem meg a kezét a vállamon.

- A falka új tagjai. – válaszoltam kedvesen mosolyogva rá.

Még soha nem láttam őket. Most változtak át? Akkor hogyan tudnak ennyire a közelünkben lenni?

- Nem most változtak át. Ne legyél előítélettel felettük! Nem ártalmasak senkire, már bizonyítottak! – Most rólunk beszél? És ha igen, akkor kivel? Talán azzal a barna hajú vámp… hiszen ő nem is vámpír. Abby gondolata? – A másik falka tagjai voltak. – mondtam, Abigailt nézve.

Rendben. – gondolta és levette rólam a kezét. Mint az anyja. Bella is hamar elfogadta, mintha tudta volna, hogy nem bántanak minket.

- Ki az a kislány? – kérdezte kíváncsian Abby Nessie-t nézve.

- A kislányunk. – mondta Bella szeretetteljesen.

- De ő nem vámpír.

- Félig ember, félig vámpír. Nagyon különleges kislány. – válaszoltam büszkén.

- Hogy hívnak? – kérdezte Ned és közelebb sétált, de nem mert nagyon közel jönni.

- Reneesmé. De csak Nessie-nek hívnak. – mondta mosolyogva, és odasétált hozzá és óvatosan megfogta a kezét.

Mennyivel jobb illata van, mint... – hallottam meg egy kósza gondolat első felét. De hiába koncentráltam mást nem hallottam meg.