(Edward szemszöge)
- Kik ezek? – törte meg Ned a csendet, kicsit rémülten.
Még mindig nem hallom a gondolataikat. Vajon miért? Most csak rájuk koncentrálok pedig.
Vajon miért volt Edward ennyire zaklatott? Ki kéne derítenem. Hátha tudok segíteni. – hallottam meg egy gondolatot nem túl messze innen.
- Vámpírok!? – Bólintottam Abigail ötletére - Emberi vért isznak. – megint bólintottam, de nem néztem fel rájuk, csak a képet néztem.
Vajon hogy keveredhettek bele?
Válasz helyett egy hasonló kérdést hallottam meg Jaspertől.
- És… Mégis mit kéne róluk tudnunk? – kérdezte Ned és arra gondolt, amit látott.
Egy várnak a terme. Benne a vámpírok a földön pár holttest, és az emberek próbálnak menekülni. Megpróbált nem rájuk gondolni, de csak ez járt a fejébe. Félt tőlük. Megértem. Elég félelmetesek tudnak lenni valakinek, aki éppen ezt akarja meg akadályozni.
- Gyere elő! – mondtam egy sóhaj kíséretébe Jaspernek, mert újra meghallottam a kíváncsi kérdését.
- Bocs Edward, de talán tudok majd segíteni. – monda Jasper és már éreztem is egy kisebb nyugalmat. Tényleg tud segíteni.
- Tudom.
- Mi történt, hogy ennyire össze vagy zavarodva? – kérdezte, és arra gondolt, amikor elrohantam és ezt a képet hoztam ki a házból.
- Ez – odanyújtottam Jaspernek a képet és Abby-éket néztem
- Nem értem. Ők hogy jönnek ide? – Gondolod, hogy ők is benne vannak?
- Nem tudom, még nem jöttem rá. De valószínűleg nagyobb a jelentősége, mint gondolnánk. – mondtam sóhajtva, és ránéztem Jasperre
- De ebben miért lenne benne a kezük? Mit ártottunk nekik? – Nem volt nekik elég egy vereség? Most mit akarnak? Megint Nessie-t? Vagy… Talán tudnak róluk? – kérdezte Jasper Nedék felé fordulva.
- Nem hiszem. Nem tudnak arról semmit sem, csak mi. – én is rájuk néztem, mert hirtelen meghallottam a gondolataikat.
Ned csak azon gondolkodott, hogy kik ők, és mit akarnak tőlük, és hogy mért őket látta és mért nem Bruce-ékat.
- Minket is beavatnátok? – tette fel a kérdést Ned, mert már nagyon tudni szerette volna a fejében zakatoló kérdésekre a választ.
Abigail pedig csak a festményre gondolt, hogy hogyan néz ki. Nagyon jó megfigyelő. A harapásnyomokat csak később festettem rá, amikor már láttam őket élőben.
- Mint már magatoktól is rájöttetek, ők vámpírok. Ők tartatják be velünk a szabályokat. Leginkább az emberi királyokhoz tudnám őket hasonlítani, annyi különbséggel, hogy ők halhatatlanok, és mindig ők voltak az „urak”. Ők a Volturi.
- Hogy jön a Volturi ide? – kérdezte Abby.
- Ned! Nem ismerősek? – kérdeztem, mire Japser is egyre jobban kezdett figyelni.
- De. – mondta sóhajtva, és Abby felkapta rá a tekintetét. Először azt hitte, hogy valami miatt bántani akarják, és megfogta a kezét. Ned mosolyogva nézett rá, mintha halotta volna a gondolatát, nyugtatás képen tette. Nagyon furcsák. Mintha gondolatolvasók lennének. Abby gondolata pár másodperc alatt futott át az agyán, és nem akkor, mikor Abigail arra gondolt. Nem értem. – Őket láttam, nem Brucékat. Nem tudom miért.
- Lehetséges, hogy valaki mástól kapta volna a nyakláncot? – Mondjuk Caiustól?
- Jasper, gondolj már bele! A Volturi? Caius? Retteg tőlük.– mondtam.
- Igazad van! De akkor hogyan?
- Nem lehetne, hogy találta? – kérdezte Abby.
- Hát… ez csak akkor lenne lehetséges, ha már nem volt vámpír szagú. – mondta Jasper halkan.
- Lehet, hogy badarság, de azért… van valamilyen alapja. Gondolj csak bele. Hogyan tudott legyőzni Abby? A vámpíroknak van gyenge pontjuk.
- És miért tette volna?
- Bruce nem bír vámpírok közelében úgy lenné, hogy ne ölné meg. Csak egyszer fordult elő. Akkor is túsz volt. – mondta Abby.
- Mint most Nessie. – mondta Jasper, és Ned bólintott.
Mindenki gondolkozott, hogy hogyan illenek a képbe.
- Ez lehetetetlen. Sehogy sem illenek ide. Mi van, ha csak egy véletlen? Csak találták és megtetszett neki, és Nednek adta? Mért nem lehetséges ez? – kérdezte Jasper halkan.
- Miért adta neked, Ned? – kérdeztem, mert nem értettem, hogy miért nem Abigailnek adta. Nőnek illik adni.
- Már nem emlékszem… - mondta Ned gondolkodva, és csak arra emlékezett, hogy másnap odaadta neki Bruce, ajándékba. – De elég mérges volt aznap.
Abigail is csak ugyanennyire emlékezett.
- Történt még ilyen érdekes dolog? Hogy valamire nem emlékeztek?
- Igen. Többször is. – mondták egyszerre, majd egymásra néztek és elmosolyodtak.
- Hmm… Sűrűn történt meg?
- Nem igazán. – mondta Ned
- Fontos dolgok, vagy csak apróságok? – kérdezte Jasper.
- Van egy-két fontos dolog, amire nem emlékszem pontosan. Ha az számít, akkor is-is.
Valami nagyon furcsa dolog van a falkájuk körül.
- Azt mondtad, nem ismersz két lányt a falkából. – bólintott és megint rájuk gondolt.
- Fogalmam nincs, kik lehetnek, még soha nem láttam őket. Valószínűleg testvérek. Lehet, hogy útközben találkoztak velük, és segítettek nekik. Máskor is csatlakoztak hozzánk így.
- Vajon ők miért változtak át?
- Nem tudjuk, hogy miért változunk át… – mondta Ned – csak egyszer megtörténik.
- A vámpírok miatt változunk át. – mondta Abby Ned felé fordulva.
- De mi nem is találkoztunk vámpírokkal. Nem emlékszel?.
- De ott volt. Az ölte meg anyuékat.
- Nem így volt. Otthon sem voltak. – farkas szemet néztek egymással.
Teljesen ledöbbentem. Ez az a fontos dolog, amire nem emlékeznek?
- Lehet, hogy rosszul emlékszem. – mondta végül Ned, és Abby is megnyugodott.
- Én sem emlékszem pontosan. Logan mondta. Ők találtak meg.
- Nekem is. De én úgy emlékszem, hogy ők otthon sem voltak. És valami olyan rémlik, hogy még mi sem mentünk haza, hanem elmentünk sétálni az erdőbe. De nem biztos. – mondta Ned szomorúan és megölelte Abbyt.
Nem emlékeznek erre? Ez…hogyan lehetséges, hogy nem emlékeznek ennyi mindenre? Mi folyik abban a falkában? – kérdezte tőlem Jasper gondolatban, és megráztam a fejem, jelezve, hogy nem tudom.
- Edward! Jasper! Abby! Ned! – kiabálta Alice
- Mi történt? – rohant Jasper Alice-hez, megölelte, és közben nyugtatta őt.
- Azonnal jöjjetek!
2010. február 27., szombat
2010. február 22., hétfő
XIII.Fejezet- Különös események 1.
Ez a feji nem lett hosszú, de ha írtok nekünk sok sok kommit, akkor kaptok jó hosszú fejit hétvégén. + ajándék. Jó olvasást!
(Abigail szemszöge)
Tegnap sikeresen zárult a nap. Nessie-t megtaláltuk, Bella egy kicsit megnyugodott, hogy jól van és ma fogja visszakapni. Emmett-re akarják kicserélni. Nem értem miért kell még várni, így is elég nagy a baj. Egy depresszióst akarnak odaadni egy olyan valakinek, aki meg akarja ölni. Nem valami jó ötlet, de nem szóltam egy szót se. Az ő döntésük.
Egyébként pontosan dél van. Már ott vannak a tisztáson. Várják őket. Remélem minden rendben lesz. Ideges vagyok, mert nem tudok semmit. Nem értem miért nem mehettünk oda. Ha jól elbújtunk volna, meg se érezték volna a szagunkat. Még Sam sem ment oda. Ez csak még jobban zavar, mivel semmit nem tudok, hogy mi történik ott. Ha Brucék-nál lesz Emmett, akkor hívnak minket és megszervezzük a rajtaütést.
- Abby nyugodj meg! Én leszek tőled ideges. – szólalt meg Ned, és most vettem észre, hogy már fel-alá járkálok. – Ülj le! Minden rendben van.
- Igazad van! – mondtam bólintva és leültem mellé az ágyra
Még mindig Sam-éknél lakunk, de tegnap este találtam egy újságot, amiben észrevettem pár hirdetést, Forks másik végén. Elég messze van, de ha máshol nem találunk jó lesz az is.
Mikor hívnánk már minket? Nem értem mi tart eddig…
- Abigail! – szólt rám Ned és lefogta a lábamat, mert elkezdtem idegesen rázogatni, mint ahogy mindig teszem.
- Értem megnyugszom. – mondtam hangosan, hátha úgy én is el tudom hinni. – Találtam egy eladó lakást, a város másik végén. – mondtam, hátha így el tudom terelni a figyelmemet.
- Olyan messze? – nyögött fel Ned. Megértem, nem kéne ilyen messze elmenni tőlük.
Megint a gondolatainkba merültünk, de mielőtt újra idegeskedhettem volna, hallottam, ahogy lent megcsörrent a telefon, majd amint Sam letette, már hívott is le minket, mert Cullenek háza közelében lévő tisztáson fogunk találkozni.
Hamar odaértünk, és kint vártak ránk a fiúk. Jacob bement Nessie-hez, mi pedig kint maradtunk négyesben. Sam, Seth, Ned és én. A többiek mindent elrendeztek.
A farönköket egy kör alakban helyezték el. Visszaváltoztunk emberré, mert csak így tudjuk megcsinálni. Sam és Seth farkasként maradtak, hogy közben kapcsolatban legyenek a többiekkel. Jobban tudjuk majd látni a helyszínt, ha több energiát kapunk.
Itt volt mind a hat hozzávaló és a személyes tárgy.
Először a rózsaszirmokat elhelyeztük egy kör alakban.
A rózsák szárát, egy négyszögben helyeztük el. Azokat a tüskéket, amelyek a szirmok felé álltak le kell vágni.
A rózsáknak különbözniük kellett színben, méretben, származási helyükben.
Az egyenlítőnél található homokot egy csillag alakban szórtuk szét a kör körül.
Az öt fajta falevelet a csillag szárai között helyeztük el
A csillag száraiba sós vizet öntöttünk, amit a Jordán folyóból kellett hozni.
Ezek után mindenkinek a hajából egy kicsit levágtunk és a négyszögbe dobáltuk.
Mindenből kettőt csináltunk.
Mindkettőnek a közepébe helyeztük Bruce nyakláncát és Emmett kulcstartóját.
Ezek jelképezték a szemeket. Egy mindenlátó szemnek lehetne elképzelni.
Én ültem az Emmettet kereső „szem” közepébe, Ned pedig a másikba.
- Rendben ezzel készen vagyunk. Most üljetek körbe és nyugodjatok meg, ne gondoljatok semmire.
Edward megfogta többiek kezét, jelezve, hogy kezdhetjük. Megfogtam Ned kezét és láttam, hogy a többiek is így tettek. Egyenesen Ned szemébe néztem, aki velem szemben ült.
Éreztem, hogy valami történik, mintha megnyílt volna az elmém. Nagyon furcsa volt… - gondoltam, és azt hiszem Ned is valami hasonlóra gondolt…
Kezdtem egyre intenzívebben érezni az illatokat.
Már csak az ő szemét láttam, semmi mást.
Rövid idő után füst kezdett el felszállni jelezve, hogy megtalálta.
Becsuktam a szeme, a füstöt pedig mélyen beszívtam.
Amikor kinyitottam, egy képet láttam a füstben. Egy erdő van előttem. Mögöttem pedig egy barlang. Ott nagyon sötét van, alig jutott be a fény, de kint világos volt még valamennyire. Látom Bruce-kat is.
Hmm… Vajon ő kicsoda? Még sohasem láttam! Egy fekete hajú lány. A bőre kicsit világos. Körülbelül akkora lehet, mint én, talán kicsit alacsonyabb. Logan-nel beszélget.
Látom már Emmettet. A földön fekszik a barlang szájánál.
Jézusom! Jól van? Miért fekszik ott? Bántották? Nem sok esélyt látok rá, hogy életben tartsák. Kivéve ha, tanítani akarnak rajta valamit. Megint új farkas csatlakozott hozzájuk?
Egy lány sétált mellé. Őt sem láttam még. Nagyon hasonlít ahhoz a másik lányhoz, csak idősebb lehet. Magasabb és világosabb a haja.
Megfogta Emmettet a nyakánál fogva, és elkezdte húzni a fák közé.
A füst eltűnt és Edward tekintetével találtam magam szembe, Ned pedig háttal állt nekem.
- Tudom, hogy hol van ez a hely. – mondta egy kicsit zavarodottan, majd Nedre nézett. Körülötte még mindig füst volt, de már egyre jobban halványodik, ami azt jelenti, hogy mindjárt ő sem fog mást látni, csak azt, ami itt van. – Beszélnünk kell. – súgta nekem, miközben visszasétált a helyére.
- Nem igazán tudom, hogy hova mentek. – mondta Ned nagyon zavartan. Nem értem mi folyik itt. – Te? – kérdezte, majd Edward mellé sétált.
- Tudom, hogy hova kell mennünk… először. – Az először szót, mellettem állva mondta, és csak én hallottam. – Gyertek, beszélnünk kell.
Csöndben követtük őt az erdőben, egy szót sem szólt, csak néha hátra nézett ránk.
Majd hirtelen megállt egy tisztás közepén.
Nem mondott semmit, csak leült a földre, és elkezdte tanulmányozni a kezét. Én is ránéztem, és egy apró kis kép volt a kezében.
Én se mondtam semmit, csak leültem, és elkezdtem tanulmányozni a kezét. Vagyis ami volt benne. Ned is ugyanígy tett.
Egy kicsi festmény volt, körülbelül akkora, mint egy fénykép. Egy vár volt rajta, előtte pedig három ember állt.
- Kik ezek? – törte meg Ned a csendet, kicsit rémülten.
Jobban megnéztem a képet, hátha észreveszek valami fontosat, amit eddig elkerül a figyelmem… Ezek… nem emberek…
- Vámpírok!? – osztottam meg velük is a felfedezésem. Edward bólintott. - Emberi vért isznak. –folytattam, mire újra egy bólintást kaptam válaszul.
- És… Mégis mit kéne róluk tudnunk? – kérdezte Ned egy kicsit félve… talán a választól.
- Gyere elő! – mondta Edward egy sóhaj kíséretébe.
- Bocs Edward, de talán tudok majd segíteni. – monda Jasper egy kis nyugalom hullámot küldve mindenki felé.
- Tudom- szólalt meg egy újabb sóhaj kíséretében.
- Mi történt, hogy ennyire össze vagy zavarodva?
- Ez – mondta a rövid, de mindent megmagyarázó rövid kis szót, és oda adta a képet Jaspernek.
- Nem értem. Ők hogy jönnek ide?
- Nem tudom, még nem jöttem rá. De valószínűleg nagyobb a jelentősége, mint gondolnánk. – mondta Edward egy lemondó sóhaj kíséretébe, majd levette rólunk a szemét, és Jasperre nézett.
- De ebben miért lenne benne a kezük? Mit ártottunk nekik? – kérdezte Jasper felháborodva, majd újra a képre nézett, és elhajította. Ami véletlenül, vagy direkt, de előttem ért földet.
- Nem hiszem. Nem tudnak arról semmit sem, csak mi. – már nem figyeltem a beszélgetésre, tudom, hogy nem tudtam volna megfejteni ezt a titkos beszélgetést, ahhoz mindenről tudnom kéne, ami eddig történt.
Felvettem a festményt és elkezdtem nézni. Ned közelebb jött, és ő is ránézett.
- Minket is beavatnátok? – hívta fel magára a figyelmet Ned.
Gyönyörű festmény volt. Nagyon aprólékos volt, valószínűleg minden tökéletesen volt ábrázolva. A vörös szemük, amiben mintha a képen is folyna a vér. A hófehér bőrük, ami úgy néz ki, mintha megcsillanna a bőrük, ha rásüt a nap. A félig láthatatlan harapásnyom a nyakán. Tökéletesen kidolgozott festmény. Még soha nem láttam ilyet.
Szeretek festeni, és nagyon sokat tanultam a festéssel és a festőkkel kapcsolatban, de ilyen precíz munkát, még sohasem láttam. Ha találkoznék vele, akkor szívesen vennék tőle leckéket.
- Mint már magatoktól is rájöttetek, ők vámpírok. – bólintottam.
Mit gondoltok, kik vannak a képen? Várjuk a kommikat!!! ;)
(Abigail szemszöge)
Tegnap sikeresen zárult a nap. Nessie-t megtaláltuk, Bella egy kicsit megnyugodott, hogy jól van és ma fogja visszakapni. Emmett-re akarják kicserélni. Nem értem miért kell még várni, így is elég nagy a baj. Egy depresszióst akarnak odaadni egy olyan valakinek, aki meg akarja ölni. Nem valami jó ötlet, de nem szóltam egy szót se. Az ő döntésük.
Egyébként pontosan dél van. Már ott vannak a tisztáson. Várják őket. Remélem minden rendben lesz. Ideges vagyok, mert nem tudok semmit. Nem értem miért nem mehettünk oda. Ha jól elbújtunk volna, meg se érezték volna a szagunkat. Még Sam sem ment oda. Ez csak még jobban zavar, mivel semmit nem tudok, hogy mi történik ott. Ha Brucék-nál lesz Emmett, akkor hívnak minket és megszervezzük a rajtaütést.
- Abby nyugodj meg! Én leszek tőled ideges. – szólalt meg Ned, és most vettem észre, hogy már fel-alá járkálok. – Ülj le! Minden rendben van.
- Igazad van! – mondtam bólintva és leültem mellé az ágyra
Még mindig Sam-éknél lakunk, de tegnap este találtam egy újságot, amiben észrevettem pár hirdetést, Forks másik végén. Elég messze van, de ha máshol nem találunk jó lesz az is.
Mikor hívnánk már minket? Nem értem mi tart eddig…
- Abigail! – szólt rám Ned és lefogta a lábamat, mert elkezdtem idegesen rázogatni, mint ahogy mindig teszem.
- Értem megnyugszom. – mondtam hangosan, hátha úgy én is el tudom hinni. – Találtam egy eladó lakást, a város másik végén. – mondtam, hátha így el tudom terelni a figyelmemet.
- Olyan messze? – nyögött fel Ned. Megértem, nem kéne ilyen messze elmenni tőlük.
Megint a gondolatainkba merültünk, de mielőtt újra idegeskedhettem volna, hallottam, ahogy lent megcsörrent a telefon, majd amint Sam letette, már hívott is le minket, mert Cullenek háza közelében lévő tisztáson fogunk találkozni.
Hamar odaértünk, és kint vártak ránk a fiúk. Jacob bement Nessie-hez, mi pedig kint maradtunk négyesben. Sam, Seth, Ned és én. A többiek mindent elrendeztek.
A farönköket egy kör alakban helyezték el. Visszaváltoztunk emberré, mert csak így tudjuk megcsinálni. Sam és Seth farkasként maradtak, hogy közben kapcsolatban legyenek a többiekkel. Jobban tudjuk majd látni a helyszínt, ha több energiát kapunk.
Itt volt mind a hat hozzávaló és a személyes tárgy.
Először a rózsaszirmokat elhelyeztük egy kör alakban.
A rózsák szárát, egy négyszögben helyeztük el. Azokat a tüskéket, amelyek a szirmok felé álltak le kell vágni.
A rózsáknak különbözniük kellett színben, méretben, származási helyükben.
Az egyenlítőnél található homokot egy csillag alakban szórtuk szét a kör körül.
Az öt fajta falevelet a csillag szárai között helyeztük el
A csillag száraiba sós vizet öntöttünk, amit a Jordán folyóból kellett hozni.
Ezek után mindenkinek a hajából egy kicsit levágtunk és a négyszögbe dobáltuk.
Mindenből kettőt csináltunk.
Mindkettőnek a közepébe helyeztük Bruce nyakláncát és Emmett kulcstartóját.
Ezek jelképezték a szemeket. Egy mindenlátó szemnek lehetne elképzelni.
Én ültem az Emmettet kereső „szem” közepébe, Ned pedig a másikba.
- Rendben ezzel készen vagyunk. Most üljetek körbe és nyugodjatok meg, ne gondoljatok semmire.
Edward megfogta többiek kezét, jelezve, hogy kezdhetjük. Megfogtam Ned kezét és láttam, hogy a többiek is így tettek. Egyenesen Ned szemébe néztem, aki velem szemben ült.
Éreztem, hogy valami történik, mintha megnyílt volna az elmém. Nagyon furcsa volt… - gondoltam, és azt hiszem Ned is valami hasonlóra gondolt…
Kezdtem egyre intenzívebben érezni az illatokat.
Már csak az ő szemét láttam, semmi mást.
Rövid idő után füst kezdett el felszállni jelezve, hogy megtalálta.
Becsuktam a szeme, a füstöt pedig mélyen beszívtam.
Amikor kinyitottam, egy képet láttam a füstben. Egy erdő van előttem. Mögöttem pedig egy barlang. Ott nagyon sötét van, alig jutott be a fény, de kint világos volt még valamennyire. Látom Bruce-kat is.
Hmm… Vajon ő kicsoda? Még sohasem láttam! Egy fekete hajú lány. A bőre kicsit világos. Körülbelül akkora lehet, mint én, talán kicsit alacsonyabb. Logan-nel beszélget.
Látom már Emmettet. A földön fekszik a barlang szájánál.
Jézusom! Jól van? Miért fekszik ott? Bántották? Nem sok esélyt látok rá, hogy életben tartsák. Kivéve ha, tanítani akarnak rajta valamit. Megint új farkas csatlakozott hozzájuk?
Egy lány sétált mellé. Őt sem láttam még. Nagyon hasonlít ahhoz a másik lányhoz, csak idősebb lehet. Magasabb és világosabb a haja.
Megfogta Emmettet a nyakánál fogva, és elkezdte húzni a fák közé.
A füst eltűnt és Edward tekintetével találtam magam szembe, Ned pedig háttal állt nekem.
- Tudom, hogy hol van ez a hely. – mondta egy kicsit zavarodottan, majd Nedre nézett. Körülötte még mindig füst volt, de már egyre jobban halványodik, ami azt jelenti, hogy mindjárt ő sem fog mást látni, csak azt, ami itt van. – Beszélnünk kell. – súgta nekem, miközben visszasétált a helyére.
- Nem igazán tudom, hogy hova mentek. – mondta Ned nagyon zavartan. Nem értem mi folyik itt. – Te? – kérdezte, majd Edward mellé sétált.
- Tudom, hogy hova kell mennünk… először. – Az először szót, mellettem állva mondta, és csak én hallottam. – Gyertek, beszélnünk kell.
Csöndben követtük őt az erdőben, egy szót sem szólt, csak néha hátra nézett ránk.
Majd hirtelen megállt egy tisztás közepén.
Nem mondott semmit, csak leült a földre, és elkezdte tanulmányozni a kezét. Én is ránéztem, és egy apró kis kép volt a kezében.
Én se mondtam semmit, csak leültem, és elkezdtem tanulmányozni a kezét. Vagyis ami volt benne. Ned is ugyanígy tett.
Egy kicsi festmény volt, körülbelül akkora, mint egy fénykép. Egy vár volt rajta, előtte pedig három ember állt.
- Kik ezek? – törte meg Ned a csendet, kicsit rémülten.
Jobban megnéztem a képet, hátha észreveszek valami fontosat, amit eddig elkerül a figyelmem… Ezek… nem emberek…
- Vámpírok!? – osztottam meg velük is a felfedezésem. Edward bólintott. - Emberi vért isznak. –folytattam, mire újra egy bólintást kaptam válaszul.
- És… Mégis mit kéne róluk tudnunk? – kérdezte Ned egy kicsit félve… talán a választól.
- Gyere elő! – mondta Edward egy sóhaj kíséretébe.
- Bocs Edward, de talán tudok majd segíteni. – monda Jasper egy kis nyugalom hullámot küldve mindenki felé.
- Tudom- szólalt meg egy újabb sóhaj kíséretében.
- Mi történt, hogy ennyire össze vagy zavarodva?
- Ez – mondta a rövid, de mindent megmagyarázó rövid kis szót, és oda adta a képet Jaspernek.
- Nem értem. Ők hogy jönnek ide?
- Nem tudom, még nem jöttem rá. De valószínűleg nagyobb a jelentősége, mint gondolnánk. – mondta Edward egy lemondó sóhaj kíséretébe, majd levette rólunk a szemét, és Jasperre nézett.
- De ebben miért lenne benne a kezük? Mit ártottunk nekik? – kérdezte Jasper felháborodva, majd újra a képre nézett, és elhajította. Ami véletlenül, vagy direkt, de előttem ért földet.
- Nem hiszem. Nem tudnak arról semmit sem, csak mi. – már nem figyeltem a beszélgetésre, tudom, hogy nem tudtam volna megfejteni ezt a titkos beszélgetést, ahhoz mindenről tudnom kéne, ami eddig történt.
Felvettem a festményt és elkezdtem nézni. Ned közelebb jött, és ő is ránézett.
- Minket is beavatnátok? – hívta fel magára a figyelmet Ned.
Gyönyörű festmény volt. Nagyon aprólékos volt, valószínűleg minden tökéletesen volt ábrázolva. A vörös szemük, amiben mintha a képen is folyna a vér. A hófehér bőrük, ami úgy néz ki, mintha megcsillanna a bőrük, ha rásüt a nap. A félig láthatatlan harapásnyom a nyakán. Tökéletesen kidolgozott festmény. Még soha nem láttam ilyet.
Szeretek festeni, és nagyon sokat tanultam a festéssel és a festőkkel kapcsolatban, de ilyen precíz munkát, még sohasem láttam. Ha találkoznék vele, akkor szívesen vennék tőle leckéket.
- Mint már magatoktól is rájöttetek, ők vámpírok. – bólintottam.
Mit gondoltok, kik vannak a képen? Várjuk a kommikat!!! ;)
2010. február 21., vasárnap
Most meg fogtok minket ölni... :S
Mint azt észrevettétek, már 2. hete nem került fel új fejezet hétvégén. Nagyon nagyon sajnáljuk, de írói válságban vagyunk mostanság, és nem tudtunk írni rendes fejit, rosszat pedig nem akartunk adni nektek. 10000000 bocsi!!!! *bociszemekkel néznek* Szeretünk titeket!
Most eldönthetitek, hogy milyen halálnemet választotok nekünk. kötél, lövés... ;) (de ha úgy döntötök, hogy mégis életben hagytok minket, akkor kaptok egy ajándékot.)
Még nem döntöttük el, hogy milyen ajándékot kaptok, és ha van esetleg valami konkrét ötletetek, akkor írjatok!
Az új fejin már gőzerőkkel dolgozunk, és a héten biztosan felkerül!!
Még egyszer bocsánatot kérünk minden olvasónktól!!!!
puszi: Niky és Meli
Most eldönthetitek, hogy milyen halálnemet választotok nekünk. kötél, lövés... ;) (de ha úgy döntötök, hogy mégis életben hagytok minket, akkor kaptok egy ajándékot.)
Még nem döntöttük el, hogy milyen ajándékot kaptok, és ha van esetleg valami konkrét ötletetek, akkor írjatok!
Az új fejin már gőzerőkkel dolgozunk, és a héten biztosan felkerül!!
Még egyszer bocsánatot kérünk minden olvasónktól!!!!
puszi: Niky és Meli
2010. február 6., szombat
XII.Fejezet- Önuralom
(Abigail szemszöge)
- Jesszus Edward! A szívbajt hozod rám! És mégis milyen ötlet? – kérdeztem gyorsan, mielőtt beszédre nyitotta volna a száját.
- Hát… egy kicsit változni a „forgató könyv”.
- Oh! És mégis miben? – remélem nem nagy változás, és attól még tudunk segíteni.
- Nyugi! Nem nagyon változás – mondta, majd a kezembe nyomott egy apró kis mütyürt.
Forgatgattam a kezemben, gondolkodtam, hogy mit akar ezzel mondani.
Ez egy apró kis kulcstartó volt, ami állat mintát formált.
- Emmett-é!
Medve alakja volt. Forgattam a kezemben és láttam egy kis hasonlóságot Emmett és a kulcstartó között.
- Akkor ez azt jelenti, hogy nem most fogjuk megkeresni őket, csak majd, ha Emmett náluk van?
- Nem teljesen. Mi bízunk bennetek, csak… - nagyon fájdalmas képet vágott, de hirtelen már újra vidám volt, de még sem volt olyan, mint eddig – biztosra szeretnénk menni. – mondta nyugodtan, de sokkal komolyabban, mint eddig.
- De nem tudom, hogy van-e elég alapanyag kettőhöz. – mondtam aggódva, mikor rájöttem, hogy arra gondol, hogy lessük meg először Renesmee-t, és majd később még Emmettet is.
- Azon ne aggódj, ha elmondod, mi kell, mi megszerezzük. – mondta Jasper mellém szökkenve, amitől hirtelen elmúlt a nyugtalanságom, és felváltotta az a vidámság, ami eddig elárasztott.
- Minden meglesz – közölte Jasper, miután elmondtam.
- Holnap, délelőtt. De csak azután adjuk át, miután Emmett náluk lesz. – mondta Alice teljes vidámsággal.
Nem értettem miért ilyen vidám mindig. Az egy dolog, hogy előre tudja mi fog történni, és nem érheti meglepetés a rossz dolgokban, de a jókban sem... Én ennek biztosan nem örülnék! SZERETEM A MEGLEPETÉSEKET! Persze, csak ha valami jó dolog. A rossztól mindig félek. Félek, hogy elvesztem Nedet is, úgy, mint a szüleinket.
- Gyere! Kezdjük, idő van! – mondta Alice, majd elkezdett maga után húzni. Azt hiszem, ez nem volt jó ötlet.
A földön feküdtem és Ned óvatosan fogott le, valószínűleg azért, nehogy rátámadjak valakire
- Rendben! Már magánál van! – mondta nyugodtan, amire Ned leszállt rólam. – Abby tudod mi történt? – kérdezte Edward.
Annyira sajnálom, én csak… Nem tudom, hogy mi történhetett… Én nem akartam… Csak úgy megtörtént.
- Nyugi! Elhiszem, csak hirtelen semmilyen gondolatot nem hallottam, mintha valami teljesen más uralta volna a testedet. Furcsa volt!
Abby tudod, hogy mi történt?
Persze!
- Gyere! Kezdjük, idő van! – mondta Alice, majd elkezdett maga után húzni. Hallottam, ahogy a ruháim szakadnak szét. RECCS! Már Alice-n térdeltem, hangosan morogtam és közeledtem a nyakához. Valami hideg lelökött róla, de nem estem el, a lábamon megálltam és csúsztam hátrafele, miközben egyre agresszívebb lettem. Lassan kezdtem el közeledni Jasper fele, de Ned elém állt.
Gondolt valamire, amit nem igazán fogtam fel. Majd hallottam a nyüszítését. Nem néztem rá, egyfolytában Jaspert figyeltem, aminek hatására folyamatosan ingerültebb lettem.
Nem tudtam uralkodni magamon, át akartam ugrani Ned felett, de ő lelökött a földre. Nem akartam bántani, de mégis sikerült. Nem gondolkodtam, csak meg akartam ölni valakit.
Hallottam, hogy Ned csontja eltörött. Akkor fel se fogtam, hogy mit tettem. Mintha Edward is mondott volna valamit: „Jasper, altasd el!”. Talán ezt mondta, nem biztos, de ekkor Jasper zavartsága eltűnt, és kezdtem nagyon lassan megnyugodni, viszont néha azért nem tudta felül múlni az érzéseimet, és idegesebb lettem. Nem akartam, hogy megállítson a tervemben.
Elkezdett közeledni felém, amitől automatikusan hátráltam, de ráugrottam. Egyre nyugodtabb lettem, ezért Jasper fölém kerekedett és elkezdett morogni. Ekkor ébredtem rá arra, hogy mit tettem. Engedtem a nyugalomnak, és még rá akartam nézni Alice-re, hogy jól van-e, de már nem láttam semmit… Elaludtam.
Annyira sajnálom! Mindent, amit tettem! Ned, jól vagy?És Jasper? Alice? Annyira sajnálom! – gondoltam nyüszítve, és a fejemre tettem a mancsaimat.
Olyan hülye vagyok! Mindent elszúrok! Ez sem fog sikerülni!
- Abby nyugi! Mindenki jól van! Semmi sem történt! – próbált nyugtatni Edward, amitől csak még rosszabbul éreztem magam.
Még csak uralkodni sem tudok magamon. Rá se merek nézni Alice-re. Biztos nagyon haragszik rám.
- Abby nem történt semmi. Jól vagyok! Az én hibám volt, hiszen nem figyeltem arra, hogy ne érjek hozzád. – Alice magára akarja vállalni, pedig teljesen az én hibám volt. Nem tudok nem rá támadni valakire, akit szeretnék a családomnak tekinteni. Ned teljesen jól csinálja. Nekem miért nem megy? Én olyan önuralmat akarok, mint az övé. Éreztem, hogy hozzám dörgölőzik és lefekszik mellém Ned. – Tudod Abby, én nagyon szeretnék a barátnőd lenni, és tudom, hogy jóban leszünk, mert láttam, hogy néha eltűnik a jövőm. Annyira beleéltem magam, hogy elfelejtettem, hogy még nem állsz arra készen, hogy hozzád érjek.
Alice a barátnőm akar lenni? Sikerülni fog nekem akkora önuralom? Kikukucskáltam a mancsaim fölött, és láttam, hogy messze állnak tőlem a vámpírok, és csak Ned van farkas alakban, a többiek pedig körülöttem állnak, tettre készen. Nem akarok csalódást okozni. Felültem, és Ned felé fordultam:
Biztosan jól vagy? Nagyon fájt? Annyira sajnálom, hogy teljesen elvesztettem az önuralmam.
Teljesen jól vagyok, a doki helyre tette a mancsomat, jobb, mint új korában. Sose tudnék rád haragudni. Szeretlek Abby! – mondta Ned nevetve, és tudom, hogy ő megbocsájt nekem.
Oda bújtam hozzá, úgy, mint ahogy ő szokta nekem. Örülök, hogy ilyen szeretni való és bátor tesóm van. Lehet, hogy nem mindig tűnik úgy, pedig bármire képes lenne azokért, akiket szeret. Azt hiszem, ő már teljesen elfogadta, hogy Cullenek mások, és úgy gondol rájuk, mintha az új családunk lenne. Én is szeretném őket családtagnak tekinteni.
Felálltam, és egyenesen Alice szemébe néztem. Remélem, tudja, hogy nem akarom bántani. Lassan elkezdtem felé indulni. Jake megpróbált megállítani, de Edward és Alice egyszerre mondták, hogy nem lesz semmi baj. Nagyon lassan közeledtem hozzá, biztosra akartam menni. Sikerülnie kell… Azzal bizonyíthatom magamnak, hogy bármi megtörténhet, ha akarom. Gondoljak anyura. Neki mindig sikerült minden. Ő a példaképem. Már az út felénél jártam, és megtorpantam, mivel kétségbe estem. Nem akarom, hogy valami baj történjen. Megijedtem, és elkezdtem hátrálni.
- Nem lesz semmi baj! – mondta Alice, pontosan úgy, ahogy anya is szokta.
Ez az aprócska kis mondta újra erőt adott, hogy megpróbáljam, ezért megint elindultam felé. Már csak már lépés választott el, mással nem törődtem csak Alice-szel, és azzal, hogy nem bántom, és ezért csak félig fogtam fel, hogy eközben Jasper elém akart lépni, de Edward megállította.
Az utolsó lépést is megtettem, és mélyen beszívtam Alice illatát. Furcsa módon nem éreztem irritálónak. Hirtelen támadt jókedvemben nevetve ráugrottam Alice-re és elkezdtem nyalogatni.
- Abby! – mondta Alice is nevetve, és elkezdett simogatni. – Tudtam, hogy nem fogsz bántani. Éreztem!
Érezted? Te nem láttad ezt előre?
- Csak annak a döntését látja előre, ami már ő is volt. Vagyis csak az emberekét és vámpírokét.
- Sajnos. – mondta egy kicsit szomorkásan. – Elég zavaró, hogy van, amit nem láthatok. Olyan, mintha megvakulnék. De egyre jobb vagyok. Ha erősen koncentrálok néha sikerül látni Nessie és pár farkas jövőjét. Nektek pedig valahogy beugrik egy két dolog, aztán újra eltűntök. Nagyon furcsa!
Öhm… Nincs valami ruha, amit felvehetnék, mert az enyém ugye… elszakadt, és így elég nehéz beszélgetni.
- Alice hozott!
- Láttam, hogy elhoztam magammal! – mondta Alice vidám nevetve és elrohant egy ruháért, majd átnyújtotta nekem. – Remélem, tetszik! - mondta kicsit hangosabban, hogy halljam, mert már a fa mögött voltam. - Nem ezt akartam hozni, csak akkor nem vetted volna fel. Nem értem, hogy miért, pedig nagyon szép volt.
Gyorsan ment az átváltozás. Furcsa, mert egyre jobban mennek az ilyen dolgok. Mintha semmi hatással nem lennének rám a vámpírok, ha azt elhatározom. Nem baj, most nem ez számít.
- Alice, az a ruha egy estélyi volt. Csodálkoztam volna, ha felvette volna. Tudod, hogy nem mindenki szeret úgy öltözködni, hogy mindenki ráfigyeljen. – mondta Bella Alice-nek. Még nem sokat hallottam beszélni.
- Értem! De olyan szépen állt volna rajta!
Felvettem a ruhát, ami egy gyönyörű sárga ruha volt, amin voltak kis virágok. Nagyon szép volt, de elég kivágott, és figyelemfelkeltő.
Nem szeretek a középpontban lenni, de a sárga a kedvenc színem, ezért már nem is annyira zavart.
- Köszönöm! Ez nagyon szép ruha! – mondtam Alice-nek hálásan, majd leültem Ned mellé, aki még mindig farkas alakban feküdt a földön, és elkezdtem simogatni a buksiját, amit a térdemre rakott. – És az hogyan lehetséges, hogy néha látsz velünk kapcsolatban valamit, néha viszont nem?
- Nem tudom! – mondta elgondolkodva és leült a földre.
Egy ideig csönd volt, majd Bella megszólalt:
- Abigail.
(Edward szemszöge)
- Gyere! Kezdjük, idő van! – mondta Alice, majd elkezdte maga után húzni Abbyt. Szerintem ez nem jó ötlet. És igazam lett.
Abigail hirtelen átváltozott farkassá, és ráugrott Alice-re, ledöntve ezzel a földre. Hangosan morgott, de Jasper ellökte őt. Abigail nem esett el, hanem elindult Jasper felé. Nem tudtam, hogy mit kéne csinálni, hiszen simán legyőzne minket.
- Jasper, ne bántsd! – kiabálta Alice!
Én nem érzek felőle semmi érzelmet! – gondolta Jasper teljesen kétségbeesve.
Nem tudtam, mire készül, mert nem hallottam a gondolatait. Teljesen összezavarodtam.
Abby elindult Jasper felé, de Ned az útját állta.
Abby! Nyugodj meg! Ő csak Jasper! Ne bántsd! – gondolta Ned.
Nem értem. Ned gondolatait miért hallom? Valami rejtély lehet körülöttük. Majd meg kell kérdeznem, mit tudnak erről, de csak, ha 3-asban leszünk.
Hangosan nyüszített a tehetetlenségtől.
Edward Altassátok el! Lefogom! – gondolta Ned, majd mielőtt Abby elindult volna Jasper felé, Ned ráugrott.
- Jasper, próbáld meg elaltatni! – Hogyan? Nem… - gondolta, de nem fejezte be, hanem elszántan nézett Abbyre.
Hallottam a reccsenéseket. Ned csontja eltörött. Carlisle gyorsan odarohant és megvizsgálja.
Abby kezd kábább lenni, de néha elhatalmasodik rajta az agresszív énje.
Dühítette, hogy megpróbáljuk elaltatni, és ráugrott Jasper-re. Felülkerekedett rajta és így gyorsabban tudta nyugtatni.
Abby rájött, hogy mi történik, és elengedte magát. Nagyon gyorsan megnyugodott, és elaludt.
- Alice jól vagy? – rohant Jasper rögtön Alice-hez.
- Persze. Nem történt semmi. Olyan buta vagyok. Nem kellett volna hozzáérnem. Nagyon sajnálom.
- Nem baj kicsim, a lényeg, hogy jól vagy. – ölelte magához a húgomat.
- Carlisle, súlyos? – kérdezte, Ned mellé térdelve, aki nagyon halkan nyüszített.
- Szerencséd, hogy farkas vagy. – mondta Carlisle mosolyogva, majd gondolatban folytatta. Szilánkosra törtek a csontjai, nem kell megműteni, mert a csontja már összeforrt, amit eltörtem, és helyre raktam. Szerencséje van, gyorsan összeforr a mancsa.
Hogy van Abby? Nem szokott ilyen lenni! Ne haragudjatok rá!
- Nyugi, nem az ő hibája volt! Alice kicsit jobban is vigyázhatott volna. Nem haragszunk rátok! Jól van, csak alszik.
Köszi! – amint elmondtam, hogy Abby jól van, abba hagyta a nyüszítést, és lefeküdt a földre, és úgy nézte a nővérét.
- Egy kicsit még maradj nyugton, aztán már mozoghatsz is.
Köszönöm. – gondolta, és megnyalta, Carlisle kezét.
- Igazán nincs mit! – válaszolta mosolyogva, a furcsa köszönetnyilvánításra.
Odasétáltunk Alice-hez. Seth és Sam odament Ned-hez, a többiek pedig leültek Abby köré. Sam mondta Nednek, hogy mondja meg a többieknek, hogy elmehetnek a dolgukra, és járőrködni sem kell.
- Alice! Mit gondoltál, mi fog történni, azzal, ha hozzányúlsz? Azt remélted, hogy nem változik át? Vagy mi?
- Sajnálom! Nem gondolkodtam! Csak… a barátnőm lesz! Nehéz, hogy ilyen távol kell tőle lennem! És nem is tudom, hogy mennyi ideig. Bellát legalább láttam. – mondta szomorúan, és láttam rajta, hogy nagyon bántja ez a dolog.
- Jól van, de próbálj meg nyugton maradni, és ha lehet, maradj egy kicsit távolabb Abby-től, addig, amíg nincsen rá készen. – mondta Bella kedvesen, és megölelte Alice-t.
- Köszi, Bella! Megpróbálom!
Ébredezik! – hallottam meg Ned gondolatát.
- Maradjatok itt. Hamarosan felkel. – Bella elengedte Alice-t és bátorítás képen nem engedte el a kezét.
Lefogom, hátha… - gondolta Ned, mire válaszként bólintottam.
Mikor felkelt, már hallottam a gondolatait.
- Rendben! Már magánál van! – mondtam nyugodtan, és Ned is leszállt róla. – Abby tudod mi történt?
Annyira sajnálom, én csak… Nem tudom, hogy mi történhetett… Én nem akartam… Csak úgy megtörtént. – a gondolataiból is kihallottam a szégyenkezést, ezért megpróbáltam megnyugtatni.
- Nyugi! Elhiszem, csak hirtelen semmilyen gondolatot nem hallottam, mintha valami teljesen más uralta volna a testedet. Furcsa volt!
Abby tudod, hogy mi történt? – kérdezte tőle Ned.
Persze!
- Gyere! Kezdjük, idő van! – mondta Alice, majd elkezdett maga után húzni. Hallottam, ahogy a ruháim szakadnak szét. RECCS! Már Alice-n térdeltem, hangosan morogtam és közeledtem a nyakához. Valami hideg lelökött róla, de nem estem el, a lábamon megálltam és csúsztam hátrafele, miközben egyre agresszívebb lettem. Lassan kezdtem elközeledni Jasper fele, de Ned elém állt.
Gondolt valamire, amit nem igazán fogtam fel. Majd hallottam a nyüszítését. Nem néztem rá, egyfolytában Jaspert figyeltem, aminek hatására folyamatosan ingerültebb lettem.
Nem tudtam uralkodni magamon, át akartam ugrani Ned felett, de ő lelökött a földre. Nem akartam bántani, de mégis sikerült. Nem gondolkodtam, csak meg akartam ölni valakit.
Hallottam, hogy Ned csontja eltörött. Akkor fel se fogtam, hogy mit tettem. Mintha Edward is mondott volna valamit: „Jasper, altasd el!”. Talán ezt mondta, nem biztos, de ekkor Jasper zavartsága eltűnt, és kezdtem nagyon lassan megnyugodni, viszont néha azért nem tudta felül múlni az érzéseimet, és idegesebb lettem. Nem akartam, hogy megállítson a tervemben.
Elkezdett közeledni felém, amitől automatikusan hátráltam, de ráugrottam. Egyre nyugodtabb lettem, ezért Jasper fölém kerekedett és elkezdett morogni. Ekkor ébredtem rá arra, hogy mit tettem. Engedtem a nyugalomnak, és még rá akartam nézni Alice-re, hogy jól van-e, de már nem láttam semmit… Elaludtam. – láttam meg az emléket. Furcsa volt, mert még a külvilágot is alig érzékelte.
Annyira sajnálom! Mindent, amit tettem! Ned, jól vagy?És Jasper? Alice? Annyira sajnálom! – gondolta nyüszítve, és a fejére tette a mancsait.
Olyan hülye vagyok! Mindent elszúrok! Ez sem fog sikerülni! – hallottam meg a gondolatait, pedig nem igaz, hiszen nem tehet róla, hogy nem bírja az illatunkat. Alice volt a felelőtlen.
- Abby nyugi! Mindenki jól van! Semmi sem történt! – próbáltam meg nyugtatni, amitől még Jasper is rosszabbul érezte magát.
Még csak uralkodni sem tudok magamon. Rá se merek nézni Alice-re. Biztos nagyon haragszik rám. – amint ezt a gondolatot meghallottam, ránéztem Alice-re, hogy szólaljon meg.
- Abby nem történt semmi. Jól vagyok! Az én hibám volt, hiszen nem figyeltem arra, hogy ne érjek hozzád. – Alice magára akarja vállalni, pedig teljesen az én hibám volt. Nem tudok nem rá támadni valakire, akit szeretnék a családomnak tekinteni. Ned teljesen jól csinálja. Nekem miért nem megy? Én olyan önuralmat akarok, mint az övé. Odafordultam Alice-hez, és azt tátogtam neki, hogy mondjon még valamit. – Tudod Abby, én nagyon szeretnék a barátnőd lenni, és tudom, hogy jóban leszünk, mert láttam, hogy néha eltűnik a jövőm. Annyira beleéltem magam, hogy elfelejtettem, hogy még nem állsz arra készen, hogy hozzád érjek.
Mikor meghallottam, hogy a gondolatai vidámabbak, és reménytelibbek lettek, már nem hallgattam ki teljesen.
Felült, és Ned felé fordult:
Biztosan jól vagy? Nagyon fájt? Annyira sajnálom, hogy teljesen elvesztettem az önuralmam.
Teljesen jól vagyok, a doki helyre tette a mancsomat, jobb, mint új korában. Sose tudnék rád haragudni. Szeretlek Abby! – mondta Ned nevetve és Abby oda bújt hozzá.
Felállt, és egyenesen Alice szemébe nézett. Aki erre annyira boldog lett, hogy Jasper hirtelen elkábult tőle. Örültem, hogy most kezd minden a helyére állni, Abby megpróbál minden tőle telhetőt, mi meg segíteni fogunk. Útközben Jake, megállította, de egyszerre mondtuk, hogy nem lesz semmi baj. Abby folytatta az útját, de megtorpant, megijedt, de Alice bíztatására és Jasper nyugalom hullámára folytatta az útját.
Jasper elé akart lépni, de megállítottam, és jeleztem, hogy nem lesz semmi baj, Alice tudja, hogy mit csinál.
Az utolsó lépést is megtette, és mélyen beszívta Alice illatát.
Nevetve ráugrott Alice-re és elkezdtem nyalogatni, mert nagyon örült, hogy sikerült neki.
- Abby! – mondta Alice is nevetve, és elkezdett simogatni. – Tudtam, hogy nem fogsz bántani. Éreztem!
Érezted? Te nem láttad ezt előre?- kérdezte teljesen megdöbbenve Abigail.
- Csak annak a döntését látja előre, ami már ő is volt. Vagyis csak az emberekét és vámpírokét. – világosítottam fel.
- Sajnos. – mondta egy kicsit szomorkásan. – Elég zavaró, hogy van, amit nem láthatok. Olyan, mintha megvakulnék. De egyre jobb vagyok. Ha erősen koncentrálok néha sikerül látni Nessie és pár farkas jövőjét. Nektek pedig valahogy beugrik egy két dolog, aztán újra eltűntök. Nagyon furcsa!
Öhm… Nincs valami ruha, amit felvehetnék, mert az enyém ugye… elszakadt, és így elég nehéz beszélgetni.
- Alice hozott!
- Láttam, hogy elhoztam magammal! – mondta Alice vidám nevetve és elrohant egy ruháért, majd odaadta Abby-nek. – Remélem, tetszik! - mondta kicsit hangosabban, hogy ő is hallja. - Nem ezt akartam hozni, csak akkor nem vetted volna fel. Nem értem, hogy miért, pedig nagyon szép volt.
- Alice, az a ruha egy estélyi volt. Csodálkoztam volna, ha felvette volna. Tudod, hogy nem mindenki szeret úgy öltözködni, hogy mindenki ráfigyeljen. – mondta Bella Alice-nek egy szemforgatás közben.
- Értem! De olyan szépen állt volna rajta! – láttam Alice gondolatát, és az a ruha tényleg szép, csak nem éppen egy ilyen helyre való. Egy földig érő, pánt nélküli fehér ruha,pár vörös szalaggal.
- Köszönöm! Ez nagyon szép ruha! – mondta, miután kijött a fa mögül, majd leült Ned mellé, aki még mindig farkas alakban feküdt a földön, és elkezdtem simogatni.– És az hogyan lehetséges, hogy néha látsz velünk kapcsolatban valamit, néha viszont nem?
- Nem tudom! – mondta Alice elgondolkodva és leült a földre.
Mindenki gondolkodott, leginkább azon, hogy miért lehetséges ez. Bella gondolatait nem hallottam, de elég idegesnek tűnt. Odamentem hozzá, hátha attól kicsit megnyugszik. Elkezdtem simogatni a hátát, és megcsókoltam. Jasper gondolatait meghallva az enyémek is elkalandoztak.
Azon gondolkodott, hogy miért nem érzett Abby-től érzelmeket, csak az után, hogy Ned át változott. Én is csak attól kezdtem belelátni a fejébe, de csak azt láttam, amit csinál, semmi gondolat… Vajon ez mitől van? Lehet, hogy kapcsolatban van azzal, hogy csak néha látja Alice a jövőjét? Ki kéne derítenem. Farkasoknál nem nagyon volt semmilyen képesség, csak egyiknél, de neki már emberkorában is meg volt. Ha pedig nekik eddig is megvolt, azt a szüleiknek tudniuk kell. Ők nem biztos, hogy tudnak erről valamit. A szüleitől sajnos nem tudom megkérdezni, mivel már nem élnek, ezért csak ők maradtak. Ha hármasban tudnék maradni velük, akkor ki tudnám deríteni, hogy miért lehetséges ez.
Te is azon gondolkozol, amin én? – hallottam meg, Jasper gondolatait, és bólintottam, mert nagyon hasonlítottak az ő gondolatai ez enyémhez, annyi különbséggel, hogy ő csak a tényeket tudja, és csak azt, hogy ő nem érezte Abigailt. Azt nem, hogy én sem tudtam használni a képességem. Bólintottam, alig észrevehetően, mire ezt válaszolta: - Ki kell derítenünk, és minél kevesebben kell, hogy tudjanak erről. Ha esetleg a Volturi fülébe jutna, idejönnének. Már biztosan, tervezgetik, hogy még egyszer ellátogatnak ide. És akkor már harc lesz. Tudnak a farkasokról. – Erről meg is feledkeztem. Ha valami kiderülne ezzel kapcsolatban…
- Abigail. – törte meg Bella a csendet, majd odasétált Abby-hez.
- Jesszus Edward! A szívbajt hozod rám! És mégis milyen ötlet? – kérdeztem gyorsan, mielőtt beszédre nyitotta volna a száját.
- Hát… egy kicsit változni a „forgató könyv”.
- Oh! És mégis miben? – remélem nem nagy változás, és attól még tudunk segíteni.
- Nyugi! Nem nagyon változás – mondta, majd a kezembe nyomott egy apró kis mütyürt.
Forgatgattam a kezemben, gondolkodtam, hogy mit akar ezzel mondani.
Ez egy apró kis kulcstartó volt, ami állat mintát formált.
- Emmett-é!
Medve alakja volt. Forgattam a kezemben és láttam egy kis hasonlóságot Emmett és a kulcstartó között.
- Akkor ez azt jelenti, hogy nem most fogjuk megkeresni őket, csak majd, ha Emmett náluk van?
- Nem teljesen. Mi bízunk bennetek, csak… - nagyon fájdalmas képet vágott, de hirtelen már újra vidám volt, de még sem volt olyan, mint eddig – biztosra szeretnénk menni. – mondta nyugodtan, de sokkal komolyabban, mint eddig.
- De nem tudom, hogy van-e elég alapanyag kettőhöz. – mondtam aggódva, mikor rájöttem, hogy arra gondol, hogy lessük meg először Renesmee-t, és majd később még Emmettet is.
- Azon ne aggódj, ha elmondod, mi kell, mi megszerezzük. – mondta Jasper mellém szökkenve, amitől hirtelen elmúlt a nyugtalanságom, és felváltotta az a vidámság, ami eddig elárasztott.
- Minden meglesz – közölte Jasper, miután elmondtam.
- Holnap, délelőtt. De csak azután adjuk át, miután Emmett náluk lesz. – mondta Alice teljes vidámsággal.
Nem értettem miért ilyen vidám mindig. Az egy dolog, hogy előre tudja mi fog történni, és nem érheti meglepetés a rossz dolgokban, de a jókban sem... Én ennek biztosan nem örülnék! SZERETEM A MEGLEPETÉSEKET! Persze, csak ha valami jó dolog. A rossztól mindig félek. Félek, hogy elvesztem Nedet is, úgy, mint a szüleinket.
- Gyere! Kezdjük, idő van! – mondta Alice, majd elkezdett maga után húzni. Azt hiszem, ez nem volt jó ötlet.
A földön feküdtem és Ned óvatosan fogott le, valószínűleg azért, nehogy rátámadjak valakire
- Rendben! Már magánál van! – mondta nyugodtan, amire Ned leszállt rólam. – Abby tudod mi történt? – kérdezte Edward.
Annyira sajnálom, én csak… Nem tudom, hogy mi történhetett… Én nem akartam… Csak úgy megtörtént.
- Nyugi! Elhiszem, csak hirtelen semmilyen gondolatot nem hallottam, mintha valami teljesen más uralta volna a testedet. Furcsa volt!
Abby tudod, hogy mi történt?
Persze!
- Gyere! Kezdjük, idő van! – mondta Alice, majd elkezdett maga után húzni. Hallottam, ahogy a ruháim szakadnak szét. RECCS! Már Alice-n térdeltem, hangosan morogtam és közeledtem a nyakához. Valami hideg lelökött róla, de nem estem el, a lábamon megálltam és csúsztam hátrafele, miközben egyre agresszívebb lettem. Lassan kezdtem el közeledni Jasper fele, de Ned elém állt.
Gondolt valamire, amit nem igazán fogtam fel. Majd hallottam a nyüszítését. Nem néztem rá, egyfolytában Jaspert figyeltem, aminek hatására folyamatosan ingerültebb lettem.
Nem tudtam uralkodni magamon, át akartam ugrani Ned felett, de ő lelökött a földre. Nem akartam bántani, de mégis sikerült. Nem gondolkodtam, csak meg akartam ölni valakit.
Hallottam, hogy Ned csontja eltörött. Akkor fel se fogtam, hogy mit tettem. Mintha Edward is mondott volna valamit: „Jasper, altasd el!”. Talán ezt mondta, nem biztos, de ekkor Jasper zavartsága eltűnt, és kezdtem nagyon lassan megnyugodni, viszont néha azért nem tudta felül múlni az érzéseimet, és idegesebb lettem. Nem akartam, hogy megállítson a tervemben.
Elkezdett közeledni felém, amitől automatikusan hátráltam, de ráugrottam. Egyre nyugodtabb lettem, ezért Jasper fölém kerekedett és elkezdett morogni. Ekkor ébredtem rá arra, hogy mit tettem. Engedtem a nyugalomnak, és még rá akartam nézni Alice-re, hogy jól van-e, de már nem láttam semmit… Elaludtam.
Annyira sajnálom! Mindent, amit tettem! Ned, jól vagy?És Jasper? Alice? Annyira sajnálom! – gondoltam nyüszítve, és a fejemre tettem a mancsaimat.
Olyan hülye vagyok! Mindent elszúrok! Ez sem fog sikerülni!
- Abby nyugi! Mindenki jól van! Semmi sem történt! – próbált nyugtatni Edward, amitől csak még rosszabbul éreztem magam.
Még csak uralkodni sem tudok magamon. Rá se merek nézni Alice-re. Biztos nagyon haragszik rám.
- Abby nem történt semmi. Jól vagyok! Az én hibám volt, hiszen nem figyeltem arra, hogy ne érjek hozzád. – Alice magára akarja vállalni, pedig teljesen az én hibám volt. Nem tudok nem rá támadni valakire, akit szeretnék a családomnak tekinteni. Ned teljesen jól csinálja. Nekem miért nem megy? Én olyan önuralmat akarok, mint az övé. Éreztem, hogy hozzám dörgölőzik és lefekszik mellém Ned. – Tudod Abby, én nagyon szeretnék a barátnőd lenni, és tudom, hogy jóban leszünk, mert láttam, hogy néha eltűnik a jövőm. Annyira beleéltem magam, hogy elfelejtettem, hogy még nem állsz arra készen, hogy hozzád érjek.
Alice a barátnőm akar lenni? Sikerülni fog nekem akkora önuralom? Kikukucskáltam a mancsaim fölött, és láttam, hogy messze állnak tőlem a vámpírok, és csak Ned van farkas alakban, a többiek pedig körülöttem állnak, tettre készen. Nem akarok csalódást okozni. Felültem, és Ned felé fordultam:
Biztosan jól vagy? Nagyon fájt? Annyira sajnálom, hogy teljesen elvesztettem az önuralmam.
Teljesen jól vagyok, a doki helyre tette a mancsomat, jobb, mint új korában. Sose tudnék rád haragudni. Szeretlek Abby! – mondta Ned nevetve, és tudom, hogy ő megbocsájt nekem.
Oda bújtam hozzá, úgy, mint ahogy ő szokta nekem. Örülök, hogy ilyen szeretni való és bátor tesóm van. Lehet, hogy nem mindig tűnik úgy, pedig bármire képes lenne azokért, akiket szeret. Azt hiszem, ő már teljesen elfogadta, hogy Cullenek mások, és úgy gondol rájuk, mintha az új családunk lenne. Én is szeretném őket családtagnak tekinteni.
Felálltam, és egyenesen Alice szemébe néztem. Remélem, tudja, hogy nem akarom bántani. Lassan elkezdtem felé indulni. Jake megpróbált megállítani, de Edward és Alice egyszerre mondták, hogy nem lesz semmi baj. Nagyon lassan közeledtem hozzá, biztosra akartam menni. Sikerülnie kell… Azzal bizonyíthatom magamnak, hogy bármi megtörténhet, ha akarom. Gondoljak anyura. Neki mindig sikerült minden. Ő a példaképem. Már az út felénél jártam, és megtorpantam, mivel kétségbe estem. Nem akarom, hogy valami baj történjen. Megijedtem, és elkezdtem hátrálni.
- Nem lesz semmi baj! – mondta Alice, pontosan úgy, ahogy anya is szokta.
Ez az aprócska kis mondta újra erőt adott, hogy megpróbáljam, ezért megint elindultam felé. Már csak már lépés választott el, mással nem törődtem csak Alice-szel, és azzal, hogy nem bántom, és ezért csak félig fogtam fel, hogy eközben Jasper elém akart lépni, de Edward megállította.
Az utolsó lépést is megtettem, és mélyen beszívtam Alice illatát. Furcsa módon nem éreztem irritálónak. Hirtelen támadt jókedvemben nevetve ráugrottam Alice-re és elkezdtem nyalogatni.
- Abby! – mondta Alice is nevetve, és elkezdett simogatni. – Tudtam, hogy nem fogsz bántani. Éreztem!
Érezted? Te nem láttad ezt előre?
- Csak annak a döntését látja előre, ami már ő is volt. Vagyis csak az emberekét és vámpírokét.
- Sajnos. – mondta egy kicsit szomorkásan. – Elég zavaró, hogy van, amit nem láthatok. Olyan, mintha megvakulnék. De egyre jobb vagyok. Ha erősen koncentrálok néha sikerül látni Nessie és pár farkas jövőjét. Nektek pedig valahogy beugrik egy két dolog, aztán újra eltűntök. Nagyon furcsa!
Öhm… Nincs valami ruha, amit felvehetnék, mert az enyém ugye… elszakadt, és így elég nehéz beszélgetni.
- Alice hozott!
- Láttam, hogy elhoztam magammal! – mondta Alice vidám nevetve és elrohant egy ruháért, majd átnyújtotta nekem. – Remélem, tetszik! - mondta kicsit hangosabban, hogy halljam, mert már a fa mögött voltam. - Nem ezt akartam hozni, csak akkor nem vetted volna fel. Nem értem, hogy miért, pedig nagyon szép volt.
Gyorsan ment az átváltozás. Furcsa, mert egyre jobban mennek az ilyen dolgok. Mintha semmi hatással nem lennének rám a vámpírok, ha azt elhatározom. Nem baj, most nem ez számít.
- Alice, az a ruha egy estélyi volt. Csodálkoztam volna, ha felvette volna. Tudod, hogy nem mindenki szeret úgy öltözködni, hogy mindenki ráfigyeljen. – mondta Bella Alice-nek. Még nem sokat hallottam beszélni.
- Értem! De olyan szépen állt volna rajta!
Felvettem a ruhát, ami egy gyönyörű sárga ruha volt, amin voltak kis virágok. Nagyon szép volt, de elég kivágott, és figyelemfelkeltő.
Nem szeretek a középpontban lenni, de a sárga a kedvenc színem, ezért már nem is annyira zavart.
- Köszönöm! Ez nagyon szép ruha! – mondtam Alice-nek hálásan, majd leültem Ned mellé, aki még mindig farkas alakban feküdt a földön, és elkezdtem simogatni a buksiját, amit a térdemre rakott. – És az hogyan lehetséges, hogy néha látsz velünk kapcsolatban valamit, néha viszont nem?
- Nem tudom! – mondta elgondolkodva és leült a földre.
Egy ideig csönd volt, majd Bella megszólalt:
- Abigail.
(Edward szemszöge)
- Gyere! Kezdjük, idő van! – mondta Alice, majd elkezdte maga után húzni Abbyt. Szerintem ez nem jó ötlet. És igazam lett.
Abigail hirtelen átváltozott farkassá, és ráugrott Alice-re, ledöntve ezzel a földre. Hangosan morgott, de Jasper ellökte őt. Abigail nem esett el, hanem elindult Jasper felé. Nem tudtam, hogy mit kéne csinálni, hiszen simán legyőzne minket.
- Jasper, ne bántsd! – kiabálta Alice!
Én nem érzek felőle semmi érzelmet! – gondolta Jasper teljesen kétségbeesve.
Nem tudtam, mire készül, mert nem hallottam a gondolatait. Teljesen összezavarodtam.
Abby elindult Jasper felé, de Ned az útját állta.
Abby! Nyugodj meg! Ő csak Jasper! Ne bántsd! – gondolta Ned.
Nem értem. Ned gondolatait miért hallom? Valami rejtély lehet körülöttük. Majd meg kell kérdeznem, mit tudnak erről, de csak, ha 3-asban leszünk.
Hangosan nyüszített a tehetetlenségtől.
Edward Altassátok el! Lefogom! – gondolta Ned, majd mielőtt Abby elindult volna Jasper felé, Ned ráugrott.
- Jasper, próbáld meg elaltatni! – Hogyan? Nem… - gondolta, de nem fejezte be, hanem elszántan nézett Abbyre.
Hallottam a reccsenéseket. Ned csontja eltörött. Carlisle gyorsan odarohant és megvizsgálja.
Abby kezd kábább lenni, de néha elhatalmasodik rajta az agresszív énje.
Dühítette, hogy megpróbáljuk elaltatni, és ráugrott Jasper-re. Felülkerekedett rajta és így gyorsabban tudta nyugtatni.
Abby rájött, hogy mi történik, és elengedte magát. Nagyon gyorsan megnyugodott, és elaludt.
- Alice jól vagy? – rohant Jasper rögtön Alice-hez.
- Persze. Nem történt semmi. Olyan buta vagyok. Nem kellett volna hozzáérnem. Nagyon sajnálom.
- Nem baj kicsim, a lényeg, hogy jól vagy. – ölelte magához a húgomat.
- Carlisle, súlyos? – kérdezte, Ned mellé térdelve, aki nagyon halkan nyüszített.
- Szerencséd, hogy farkas vagy. – mondta Carlisle mosolyogva, majd gondolatban folytatta. Szilánkosra törtek a csontjai, nem kell megműteni, mert a csontja már összeforrt, amit eltörtem, és helyre raktam. Szerencséje van, gyorsan összeforr a mancsa.
Hogy van Abby? Nem szokott ilyen lenni! Ne haragudjatok rá!
- Nyugi, nem az ő hibája volt! Alice kicsit jobban is vigyázhatott volna. Nem haragszunk rátok! Jól van, csak alszik.
Köszi! – amint elmondtam, hogy Abby jól van, abba hagyta a nyüszítést, és lefeküdt a földre, és úgy nézte a nővérét.
- Egy kicsit még maradj nyugton, aztán már mozoghatsz is.
Köszönöm. – gondolta, és megnyalta, Carlisle kezét.
- Igazán nincs mit! – válaszolta mosolyogva, a furcsa köszönetnyilvánításra.
Odasétáltunk Alice-hez. Seth és Sam odament Ned-hez, a többiek pedig leültek Abby köré. Sam mondta Nednek, hogy mondja meg a többieknek, hogy elmehetnek a dolgukra, és járőrködni sem kell.
- Alice! Mit gondoltál, mi fog történni, azzal, ha hozzányúlsz? Azt remélted, hogy nem változik át? Vagy mi?
- Sajnálom! Nem gondolkodtam! Csak… a barátnőm lesz! Nehéz, hogy ilyen távol kell tőle lennem! És nem is tudom, hogy mennyi ideig. Bellát legalább láttam. – mondta szomorúan, és láttam rajta, hogy nagyon bántja ez a dolog.
- Jól van, de próbálj meg nyugton maradni, és ha lehet, maradj egy kicsit távolabb Abby-től, addig, amíg nincsen rá készen. – mondta Bella kedvesen, és megölelte Alice-t.
- Köszi, Bella! Megpróbálom!
Ébredezik! – hallottam meg Ned gondolatát.
- Maradjatok itt. Hamarosan felkel. – Bella elengedte Alice-t és bátorítás képen nem engedte el a kezét.
Lefogom, hátha… - gondolta Ned, mire válaszként bólintottam.
Mikor felkelt, már hallottam a gondolatait.
- Rendben! Már magánál van! – mondtam nyugodtan, és Ned is leszállt róla. – Abby tudod mi történt?
Annyira sajnálom, én csak… Nem tudom, hogy mi történhetett… Én nem akartam… Csak úgy megtörtént. – a gondolataiból is kihallottam a szégyenkezést, ezért megpróbáltam megnyugtatni.
- Nyugi! Elhiszem, csak hirtelen semmilyen gondolatot nem hallottam, mintha valami teljesen más uralta volna a testedet. Furcsa volt!
Abby tudod, hogy mi történt? – kérdezte tőle Ned.
Persze!
- Gyere! Kezdjük, idő van! – mondta Alice, majd elkezdett maga után húzni. Hallottam, ahogy a ruháim szakadnak szét. RECCS! Már Alice-n térdeltem, hangosan morogtam és közeledtem a nyakához. Valami hideg lelökött róla, de nem estem el, a lábamon megálltam és csúsztam hátrafele, miközben egyre agresszívebb lettem. Lassan kezdtem elközeledni Jasper fele, de Ned elém állt.
Gondolt valamire, amit nem igazán fogtam fel. Majd hallottam a nyüszítését. Nem néztem rá, egyfolytában Jaspert figyeltem, aminek hatására folyamatosan ingerültebb lettem.
Nem tudtam uralkodni magamon, át akartam ugrani Ned felett, de ő lelökött a földre. Nem akartam bántani, de mégis sikerült. Nem gondolkodtam, csak meg akartam ölni valakit.
Hallottam, hogy Ned csontja eltörött. Akkor fel se fogtam, hogy mit tettem. Mintha Edward is mondott volna valamit: „Jasper, altasd el!”. Talán ezt mondta, nem biztos, de ekkor Jasper zavartsága eltűnt, és kezdtem nagyon lassan megnyugodni, viszont néha azért nem tudta felül múlni az érzéseimet, és idegesebb lettem. Nem akartam, hogy megállítson a tervemben.
Elkezdett közeledni felém, amitől automatikusan hátráltam, de ráugrottam. Egyre nyugodtabb lettem, ezért Jasper fölém kerekedett és elkezdett morogni. Ekkor ébredtem rá arra, hogy mit tettem. Engedtem a nyugalomnak, és még rá akartam nézni Alice-re, hogy jól van-e, de már nem láttam semmit… Elaludtam. – láttam meg az emléket. Furcsa volt, mert még a külvilágot is alig érzékelte.
Annyira sajnálom! Mindent, amit tettem! Ned, jól vagy?És Jasper? Alice? Annyira sajnálom! – gondolta nyüszítve, és a fejére tette a mancsait.
Olyan hülye vagyok! Mindent elszúrok! Ez sem fog sikerülni! – hallottam meg a gondolatait, pedig nem igaz, hiszen nem tehet róla, hogy nem bírja az illatunkat. Alice volt a felelőtlen.
- Abby nyugi! Mindenki jól van! Semmi sem történt! – próbáltam meg nyugtatni, amitől még Jasper is rosszabbul érezte magát.
Még csak uralkodni sem tudok magamon. Rá se merek nézni Alice-re. Biztos nagyon haragszik rám. – amint ezt a gondolatot meghallottam, ránéztem Alice-re, hogy szólaljon meg.
- Abby nem történt semmi. Jól vagyok! Az én hibám volt, hiszen nem figyeltem arra, hogy ne érjek hozzád. – Alice magára akarja vállalni, pedig teljesen az én hibám volt. Nem tudok nem rá támadni valakire, akit szeretnék a családomnak tekinteni. Ned teljesen jól csinálja. Nekem miért nem megy? Én olyan önuralmat akarok, mint az övé. Odafordultam Alice-hez, és azt tátogtam neki, hogy mondjon még valamit. – Tudod Abby, én nagyon szeretnék a barátnőd lenni, és tudom, hogy jóban leszünk, mert láttam, hogy néha eltűnik a jövőm. Annyira beleéltem magam, hogy elfelejtettem, hogy még nem állsz arra készen, hogy hozzád érjek.
Mikor meghallottam, hogy a gondolatai vidámabbak, és reménytelibbek lettek, már nem hallgattam ki teljesen.
Felült, és Ned felé fordult:
Biztosan jól vagy? Nagyon fájt? Annyira sajnálom, hogy teljesen elvesztettem az önuralmam.
Teljesen jól vagyok, a doki helyre tette a mancsomat, jobb, mint új korában. Sose tudnék rád haragudni. Szeretlek Abby! – mondta Ned nevetve és Abby oda bújt hozzá.
Felállt, és egyenesen Alice szemébe nézett. Aki erre annyira boldog lett, hogy Jasper hirtelen elkábult tőle. Örültem, hogy most kezd minden a helyére állni, Abby megpróbál minden tőle telhetőt, mi meg segíteni fogunk. Útközben Jake, megállította, de egyszerre mondtuk, hogy nem lesz semmi baj. Abby folytatta az útját, de megtorpant, megijedt, de Alice bíztatására és Jasper nyugalom hullámára folytatta az útját.
Jasper elé akart lépni, de megállítottam, és jeleztem, hogy nem lesz semmi baj, Alice tudja, hogy mit csinál.
Az utolsó lépést is megtette, és mélyen beszívta Alice illatát.
Nevetve ráugrott Alice-re és elkezdtem nyalogatni, mert nagyon örült, hogy sikerült neki.
- Abby! – mondta Alice is nevetve, és elkezdett simogatni. – Tudtam, hogy nem fogsz bántani. Éreztem!
Érezted? Te nem láttad ezt előre?- kérdezte teljesen megdöbbenve Abigail.
- Csak annak a döntését látja előre, ami már ő is volt. Vagyis csak az emberekét és vámpírokét. – világosítottam fel.
- Sajnos. – mondta egy kicsit szomorkásan. – Elég zavaró, hogy van, amit nem láthatok. Olyan, mintha megvakulnék. De egyre jobb vagyok. Ha erősen koncentrálok néha sikerül látni Nessie és pár farkas jövőjét. Nektek pedig valahogy beugrik egy két dolog, aztán újra eltűntök. Nagyon furcsa!
Öhm… Nincs valami ruha, amit felvehetnék, mert az enyém ugye… elszakadt, és így elég nehéz beszélgetni.
- Alice hozott!
- Láttam, hogy elhoztam magammal! – mondta Alice vidám nevetve és elrohant egy ruháért, majd odaadta Abby-nek. – Remélem, tetszik! - mondta kicsit hangosabban, hogy ő is hallja. - Nem ezt akartam hozni, csak akkor nem vetted volna fel. Nem értem, hogy miért, pedig nagyon szép volt.
- Alice, az a ruha egy estélyi volt. Csodálkoztam volna, ha felvette volna. Tudod, hogy nem mindenki szeret úgy öltözködni, hogy mindenki ráfigyeljen. – mondta Bella Alice-nek egy szemforgatás közben.
- Értem! De olyan szépen állt volna rajta! – láttam Alice gondolatát, és az a ruha tényleg szép, csak nem éppen egy ilyen helyre való. Egy földig érő, pánt nélküli fehér ruha,pár vörös szalaggal.
- Köszönöm! Ez nagyon szép ruha! – mondta, miután kijött a fa mögül, majd leült Ned mellé, aki még mindig farkas alakban feküdt a földön, és elkezdtem simogatni.– És az hogyan lehetséges, hogy néha látsz velünk kapcsolatban valamit, néha viszont nem?
- Nem tudom! – mondta Alice elgondolkodva és leült a földre.
Mindenki gondolkodott, leginkább azon, hogy miért lehetséges ez. Bella gondolatait nem hallottam, de elég idegesnek tűnt. Odamentem hozzá, hátha attól kicsit megnyugszik. Elkezdtem simogatni a hátát, és megcsókoltam. Jasper gondolatait meghallva az enyémek is elkalandoztak.
Azon gondolkodott, hogy miért nem érzett Abby-től érzelmeket, csak az után, hogy Ned át változott. Én is csak attól kezdtem belelátni a fejébe, de csak azt láttam, amit csinál, semmi gondolat… Vajon ez mitől van? Lehet, hogy kapcsolatban van azzal, hogy csak néha látja Alice a jövőjét? Ki kéne derítenem. Farkasoknál nem nagyon volt semmilyen képesség, csak egyiknél, de neki már emberkorában is meg volt. Ha pedig nekik eddig is megvolt, azt a szüleiknek tudniuk kell. Ők nem biztos, hogy tudnak erről valamit. A szüleitől sajnos nem tudom megkérdezni, mivel már nem élnek, ezért csak ők maradtak. Ha hármasban tudnék maradni velük, akkor ki tudnám deríteni, hogy miért lehetséges ez.
Te is azon gondolkozol, amin én? – hallottam meg, Jasper gondolatait, és bólintottam, mert nagyon hasonlítottak az ő gondolatai ez enyémhez, annyi különbséggel, hogy ő csak a tényeket tudja, és csak azt, hogy ő nem érezte Abigailt. Azt nem, hogy én sem tudtam használni a képességem. Bólintottam, alig észrevehetően, mire ezt válaszolta: - Ki kell derítenünk, és minél kevesebben kell, hogy tudjanak erről. Ha esetleg a Volturi fülébe jutna, idejönnének. Már biztosan, tervezgetik, hogy még egyszer ellátogatnak ide. És akkor már harc lesz. Tudnak a farkasokról. – Erről meg is feledkeztem. Ha valami kiderülne ezzel kapcsolatban…
- Abigail. – törte meg Bella a csendet, majd odasétált Abby-hez.
2010. február 3., szerda
DÍJ :)
Nagyon szépen köszönjük Drusillának, aki gondolt ránk! Aki még nem ismerné, nézze meg a blogját! Nagyon megéri!
http://drusilla1985.blogspot.com
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitõl kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem õket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.
A hét blogtárs, akinek küldjük:
Vivienna, akinek a blogjára pár napja találtam rá, de már az első fejezetnél elnyerte a tetszésemet
http://twilightfans-vivy.blogspot.com/
Dzsenni, aki szintén nagyon jól ír
http://beckyfanfiction.blogspot.com/
Vivika95, aki nagyon jól ír Nessie életéről
http://nessiecullenstory.blogspot.com/
VampireBella, aki olyan részeknél tudja abbahagyni a fejezetet, hogy mindig felrobbanok ;)
http://vampirebella-fanfic.blogspot.com/
Luca, aki még a blogírás elején tart, de ezzel szeretném lelkesíteni
http://szeretetereje.blogspot.com/
Spirit Bliss, akinek egyszerűen imádom a történetét
http://twilightfic.blogspot.com/
Judit, aki sokat támogat az oldallal kapcsolatban, és bár nem twiligtosat ír, de attól függetlenül szerintem tök jó ;)
http://lana007.blogzona.hu/
7 dolog rólunk:
1.) 15 éve legjobb barátnők vagyunk.
2.) Szeretjük a twilight saga-t.
3.) Meli a TEAM EMMETT-be tartozik, én pedig a TEAM JACOB-ba.
4.) Szeretjük írni ezt a történetet, és örülünk, hogy sokaknak tetszik.
5.) Ha összeeresztenek minket, akkor vigyázz!! ;)
6.)Szeretünk olvasni.
7.) Zene minden mennyiségben jöhet!
Még egyszer köszönjük Drusillának!
puszi!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
