Arra szeretnénk kérni az olvasókat, hogy írjanak megjegyzéseket, hogy mi az amit jól csinálunk, és mi az amit esetleg nem. Szeretnénk tanulni a hibáinkból, és ehhez a TI segítségetekre van szükségünk. Előre is köszönjük azoknak, akik írnak.
(Jacob szemszöge)
Mikor elértem La Push-t, egyből Samék házához szaladtam. Bementem, reménykedve, hogy a falka tagjait ott találom, de csalódnom kellett. Csak Samet és Emily-t találtam ott.
-Jacob mi történt?- kérdezte Sam.
-Szeretném, ha falkagyűlést tartanánk. Fontos dologról lenne szó.- mondtam.
Sam megértette, hogy komoly a dolog. Felállt, és elindult szólni a többieknek.
Negyed óra múlva mindenki a tábortűz körül ült. Körbenéztem, és láttam néhány új arcot. Sokan voltunk. Körülbelül 20 kíváncsi szempár szegeződött rám, de én nem tudtam, hogy kezdjem el. Egy perc hallgatás után megszólaltam.
- Nagyon fontos dolgot kell most elmondanom. Először is el szeretném mondani, hogy tisztában vagyok azzal, hogy mostanában sokat hanyagoltam a falkát, de ez meg fog változni. Többek között azért, amit most mondani fogok.- nyeltem egy nagyot, és belekezdtem.- Tudom, hogy nem szeretitek a Cullenékat, de most ők is és mi is veszélyen vagyunk. Rosalie és Emmett tegnap elmentek vadászni, de sokáig nem jöttek vissza. Délután Edward meghallotta Emmett segélykérését, hogy bajban vannak, és segítsenek. Én is velük mentem, mert még a közelben voltam. Mikor odaértem, bűzt éreztem. Nem vámpírokat, hanem farkasokat. Egy másik falkát…
- Egy másik falka? A mi környékünkön?- kérdezte döbbenten Sam. És láttam, hogy mindenki teljesen le van döbbenve és talán egy kicsit fel is vannak háborodva.
- Igen. De mire odaértünk, már nem voltak ott. Jasperrel rögtön körbeszaglásztunk, de már nem találtuk meg őket. Visszaértünk, és láttuk, hogy Rosalie a földön fekszik, Carlisle elmondta, hogy meghalt. – egy kicsit elhallgattam. Senki nem szólt közbe. Mindenki meredt maga elé – Emmett nem mondott semmit, de Edwardnak megmutatta, hogy mi történt. Később a Cullen házban ezt megosztotta velünk is.
Emmett és Rosalie különváltak vadászat közben, és akkor Rose-t megtámadták. Emmett odarohant segíteni neki, de csak egy farkast tudott megölni, és ott hárman voltak.
-Hárman? De hát akkor hogy-hogy nem tudott velük elbánni? –kérdezte Embry. Sejtettem, hogy valaki meg fogja kérdezni.
- Valószínűleg Emmett annyira Rosalie-ra koncentrált, hogy nem tudott elég figyelmet szentelni a farkasokra. Végül a maradék kettő különös módon elmenekült.
- Eddig értem, de miért vagyunk mi is veszélyben?- kérdezte az egyik új farkas.
- Mert valószínűleg a másik falka visszament megkeresni Emmettet, és onnan nem volt nehéz követni a szagokat. Biztos érezték, hogy egy farkas is velük van, és 100 % hogy nem tudják, hogy minek vagyok vámpírokkal. Mert hát a farkasok elsődleges célja elvileg az, hogy kiirtsuk a vámpírokat. Így ők is és mi is lehetünk célpont.
- De hát, ha csak ketten maradtak, akkor könnyen legyőzzük őket.- mondta Sam.- Hol itt a probléma?
Gondoltam, hogy eljön ez a pillanat. Most mi legyen? Nem fogok hazudni. Joguk van megtudni. Persze nem az egészet mondom el, hanem csak egy kisebb részét.
- Edwarddal beszélgettünk, és arra jutottunk, hogy valószínűleg többen vannak, de most csak hármukat küldték el körülnézni.- A harctechnikájukról inkább nem beszélek. De legalább ezt tudniuk kellett.
Mindenki ledöbbent a hír hallatán. Nem is csodálom, én is így fogadtam, mikor először megtudtam.
Sam szólalt meg elsőnek.
- Hát, ha ez a helyzet, akkor biztonsági intézkedéseket kell hozni. Kétszer annyian mennek járőrözni, és ezentúl mindenkinek figyelni kell minden apró kis rezdülésre, ami gyanús lehet. Senki sem mehet sehova egyedül farkas alakban!
- Rendben. - értett egyet mindenki.
- Nos, akkor ti négyen menjetek járőrözni, -mutatott rá Sam négy fiúra- a többiek meg menjenek haza pihenni. Hosszú napoknak nézünk elébe. – mondta, és mindenki indult a dolgára.
…
(Sam szemszöge)
Két hét telt el azóta, hogy Jake beszámolt a másik falkáról, és a vámpír haláláról. A kettőzött járőrözések alatt senki semmi furcsát nem vett észre, így a legtöbben úgy voltak vele, hogy már úgy se lesz semmi. Szerintem viszont még nem árt az óvatosság. Lehet, hogy ez egy vihar előtti csend.
Éppen ettük, mikor Jake bejött hozzánk.
- Nessie végre felébredt a kómából. Rosalie temetését alkonykor tartják. Én mindenképpen szeretnék elmenni, nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele.
- Természetesen én is elmegyek, és aki még szeretne, elbúcsúzni tőle. Szólok a többieknek, és alkonykor találkozunk a házatok előtt.
- Rendben. - mondta Jacob, majd kiment.
A nap folyamán megkérdeztem, hogy ki akar jönni, és Jacobbal együtt 12 farkas jön. Elmentem a virágboltba, és mindenkinek vettem egy szál virágot. Alkonykor mindenki átváltozott farkassá, a szájába vett egy virágot, és együtt elindultunk a temetés helyszínére. Jake tudta, hogy hol lesz,ezért őt követtük.
Mielőtt kiértünk volna a fák közül, valaki morogni kezdett, valószínűleg Emmett. A katasztrófa elkerülése érdekében gyorsan üzentem Edwardnak.
Edward! Sam vagyok és még pár farkas. Csak szeretnénk mi is elköszönni Rosalie-tól.
-Emmett, nyugi!- hallottam meg Edward hangját. - Ez csak Jacob és a falkája. Békés szándékkal jöttek.
Emmett nem szólt, csak egy kicsit arrébb ment a sírtól. Ő sem akart bajt. Mi sorban bedobtuk a virágokat, amit hoztunk. És elbúcsúztunk tőle.
Nem igazán ismertem Rosalie-t, de talán ő ilyen volt, mint ez a hely. Bár nekem kicsit túl sok volt a virág, de azért szép volt.
Nem is zavarunk tovább, csak ennyit szerettünk volna.
Mindenki fejet hajtott, majd vonyítottunk egyet, és visszaindultunk La Push felé.
Mikor visszaértünk, eljött a váltás ideje, és rajtam volt a sor a járőrözésben. El is indultam Seth-tel, Leah-val és egy másik farkassal. Már pár órája kint voltunk, amikor megéreztem idegen farkasok szagát. Üzentem a társaimnak, akik hamar ideértek, és rögtön láttam rajtuk, hogy ők is érzik.
Kerítsük be őket! De ne csapjatok nagy zajt!
Mindent nagyon csendben csináltak és nem vettek észre minket. Nem nagyon figyeltek, pedig érezniük kellett volna minket.
Láttuk, hogy ketten vannak. A méretük alapján fiatalok. Nem szívesen ölök meg másokat, de ha ártani akarnak a falkámnak, akkor sajnos meg kell tennem.
Már éppen jelet adtam volna a támadásra, mikor az egyik rám nézett. A szemében félelem volt, és keresztbe rakta a lábát, ami azt jelenti nálunk, hogy mondandója van.
Egyelőre nem támadunk. Valamit mondani akarnak, és szerintem joguk van a szóláshoz. - adtam ki a parancsot.
Sam, biztos, hogy ez jó ötlet?- kérdezte Leah. Ő mindig mindenkivel ilyen bizalmatlan.
Nagyon remélem, hogy nem élnek vissza a bizalmammal. Más farkasokat nem érzek a közelben, és lehet hogy csak véletlenül tévedtek erre.
Intettem a fejemmel az idegeneknek, hogy változzanak át és én is elrohantam átváltozni.
Mikor visszaértem, csak az egyik volt átváltozva, meztelenül állt, oda mentem Seth-hez, és elkértem tőle a ruhát és odaadtam neki.
Utána egymásra néztek, és vonakodva bár, de átváltozott a másik farkas is. Ekkor megértettem, miért nem akart átváltozni. Egy lány volt, aki próbálta takargatni magát. Leah-t megkértem, hogy adja oda a ruháját, aki szerencsére megtette. Biztos meglepte, hogy ő is lány, és megszánta őt.
- Kik vagytok?- kérdeztem tőlük.
(Abigail szemszöge)
Ezt nem hiszem el! Bruce már megint talált egy vámpírt. Annyira unom már, hogy folyton vámpírokat ölünk. Tudom, hogy az ellenségeink, és el kell pusztítanunk őket, de én nem élvezem az ölést. Ahogy az öcsém, Ned se.
Ellenben az Alfánkkal, Bruce-szal. Évek óta vámpírokat öl.
Egy vámpír! A megszokott stratégiával támadunk! Gyerünk! – hallottam meg a parancsot. Nekem viszont nem volt kedvem egy újabb öldökléshez. Gyorsan kellett cselekednem. Intettem Nednek, és elfutottunk a másik irányba.
Szerencsénkre Bruce és a többi farkas annyira vérszemet kapott, hogy nem tűnt fel neki, hogy mi nem követjük őket. Egyelőre… De bármikor feltűnhet nekik, hogy mi nem vagyunk ott Neddel.
Össze-vissza futottunk, hogy nehezen tudja követni a szagunkat. Már pár órája futottunk, amikor elértünk egy vízeséshez. A vízesés mögött volt egy barlang. Beugrottunk, majd visszaváltoztunk emberi alakba. Volt nálunk ruha, így felvettük.
-Abigail, most mihez kezdjünk?
- Nem tudom Ned. A falkához már nem mehetünk vissza, viszont sokáig itt sem maradhatunk, mert előbb-utóbb ránk találnának.
-Én félek.
-Ne félj! Minden rendben lesz. Most még biztonságban vagyunk.- próbáltam magabiztos lenni, hogy ne érezze, hogy én is félek.- Most viszont szerintem próbáljunk meg aludni egy kicsit, mert hosszú nap volt ez a mai.
Nagy nehezen elaludtunk. Mikor felébredtem, Ned még aludt. Elmentem keresni valami reggelinek valót. Találtam bogyókat, és egy kis gyümölcsöt. Állatot nem tudtam elfogni, mert nem akartam farkas alakban lenni. Mire visszaértem, Ned már ébredezett. Megettük a nem igazán tápláló bogyókat, és beszélgettünk.
Négy-öt naponta búvóhelyet változtattunk. Már két hete annak, hogy elhagytuk Bruce-ékat. Azonban hivatalosan még mindig a falkához tartoztunk, mert egyikünk se tudta, hogy kell kilépni.
Éppen egy új helyet kerestünk Neddel –farkas alakban- amikor megéreztük a farkasok szagát. Megijedtem, hogy Bruce-ék megtaláltak, de ezek idegenek voltak. Négyen voltak a szagok alapján.
Megálltunk ott, ahol voltunk, és láttuk, hogy bekerítettek minket. Ránéztem arra, amelyiket az Alfának sejtettem, és félelemmel a szememben keresztbe tettem a lábaimat. Egy régi legendából úgy hallottam, hogy ilyenkor meg kell hallgatniuk minket.
Ned szorosan odabújt hozzám, és éreztem, ahogy reszket a félelemtől.
Körülbelül egy perc múlva a nagy farkas intett a fejével, hogy változzunk át. Most még jobban megijedtem, mivel egyik nap elszakítottam a ruhámat, ezért is jöttünk most farkas alakban. Én nem akarok átváltozni. Teljesen zavarba voltam. Legszívesebben elfutottam volna, de azt nem tehetem meg Neddel. Ő már átváltozott és az Alfa is visszajött. Az Alfa adott neki ruhát, majd Ned rám nézett. Láttam a szemében, hogy arra vár, hogy változzak át, mert nagyon fél, és nem tudja, hogy mit csináljon. Ez erőt adott ahhoz, hogy megtegyem.
Próbáltuk takargatni magam. Észre se vettem, hogy az egyik farkas adott nekem egy ruhát. Hálásan néztem rá, és megköszöntem. Rögtön fel is vettem. Már is jobban éreztem magam. Egy kicsit megnyugodtam.
- Kik vagytok? – kérdezte az Alfa
- Én…én Abigail Lupetto vagyok ő pedig az öcsém Ned.
- Mit kerestek itt? Ez a mi területünk. Nem éreztétek?
- Sajnáljuk, mi nem tudtuk, megszöktünk a falkánktól és csak menekültünk előlük. Azt hittük, hogy ők találtak meg minket.
- És miért szöktetek meg?
- Mert az Alfánk folyamatosan vámpírokat akart ölni, és nekünk elegünk lett ebből. Sajnos hivatalosan nem tudunk kilépni, mert nem tudjuk, hogy kell.
Egy ideig senki nem szólt semmit, jelét sem adták, hogy itt vannak.
- Kövessetek! – mondta a férfi, majd visszaváltozott, majd elfutottak, hogy átváltozhassunk.
Ennek nagyon örültem. Levettem a ruhát, nem akartam széttépni és átváltoztam. Ned követte a példámat.
Most mi lesz velünk?- kérdezte Ned és láttam rajta, hogy fél.
Nyugi, nem lesz semmi baj, ha bántani akartak volna, már megtették volna.
Nem nyugodott meg teljesen tőle, de most már hajlandó volt követni őket. Egy falu szerűségbe vezettek minket. Mikor odaértünk, egy férfi állt előttünk, és az Alfa. A másik 3 farkas pedig elrohant, gondolom felöltözni.
Elfordultak, és mi is átváltozunk.
- Én Sam vagyok, ő pedig Jacob. – mondta az Alfa. – Mit kerestek errefele?
- Nem akartunk semmi rosszat, csak egy megfelelő helyet kerestünk, ahol élhetünk. Ha nincs ellenetekre, akkor mi mennénk is tovább.
-Azért nem engedünk el titeket olyan könnyen. Honnan tudhatnánk, hogy nem csak kémek vagytok?
Gondoltam, hogy nem fog könnyen menni, de azért reméltem, hogy elengednek.
- Hinnetek kell nekünk. Nem hazudunk.- kezdtem megint félni. Mi van, hogy ha mégis megölnek minket? Engem megölhetnek, csak Ned tudjon elmenekülni. De azért még én sem szeretnék meghalni.
Eközben ide ért egy lány és egy férfi, nem tudtam, hogy kik ezek.
- Leah, menj és hívd ide Ericet. Ő majd megmondja, hogy hazudtok-e.
(Sam szemszöge)
Nem nagyon tudom, higgyek-e nekik. Őszintének tűnnek, de mi van, ha csak jó színészek? Majd Eric megmondja. Nem tudom, hogy csinálja, de felismeri, ha valaki hazudik. Olyasmi, mint a vámpíroknál a képesség. Eddig még egy farkasnak sem volt. Nagyon érdekes. Carlisle rögtön meg akarta tudni, hogy ez mitől lehet…
Pár perc múlva megjött Leah Ericcel együtt.
-Mi történt Sam? Miért hívattál? Ők kik?- kezdte, amint észrevette az új jövevényeket.
- Majd később Eric. Most a segítségedre lenne szükségem. Abigail, lennél szíves még egyszer elmesélni a történeteteket? Eric, te pedig tudod, hogy mit csinálj.
Miután Abigail újra elmesélte a történetet, Erichez fordultam.
- Nos? Igazat mondtak?
- Nem éreztem hazugságot. Szerintem őszinték voltak.
- Köszönöm a segítségedet Eric.
Rájuk néztem, és még mindig idegesnek tűntek, nem értem, hogy miért. Valamit titkolnak talán?
- Mi a baj? Miért vagytok ennyire idegesek? Valamit nem mondtatok el?
- Nem… csak… öhm… - látszott, hogy nem tudja, hogy hogyan mondja el, ezért bátorítóan néztem rá, hogy nem kell félnie, legalábbis most még nem. – Ugye nem akartok megölni minket?
- Nem, amíg nem adtok rá okot… De most mi legyen velük? – fordultam a többiekhez, hátha van valami ötletük.
2009. november 28., szombat
2009. november 21., szombat
IV. Fejezet- Találgatások
(Jacob szemszöge)
Mi történt mit keresel itt? – Ezt még visszakapja ez nagyon fájt…
- Jake, most nem érünk rá erre. Gyere! Baj van! Nem érünk itt cseverészni. Útközben elmondom – már itt sem volt. Rohantam utána.
Edward mégis mi történt? Ugye Nessie-nek nem esett semmi baja! Mondd, hogy nem!
- Nem! Most nem róla van szó. Rose és Emmett bajba kerültek! Segítségre van szükségük!
Mi történt pontosan? Hol vannak? Szóljak a többi farkasnak? Mondj el mindent, amit tudsz! – teljesen pánikba estem, ha Emmett meg Rose mondja, hogy segítség kell, akkor nagy lehet a baj.Jézusom! Ugye nem a Volturi?
- Nem tudom, nem hiszem, azt Alice látta volna. Nem tudjuk, hogy mi történhetett, Alice nem látott semmit. Lehet találkoztak útközben valamelyik farkassal.
Nem az lehetetlen, mivel amióta tőletek eljöttem egyedül voltam farkas és előtte sem hiszem hogy farkas alakban volt bárki is, mert Sam megbeszélést akart tartani, hogy mi legyen az indiánokkal, akiken látszanak már a jelek. Most is oda siettem, csak nekem jöttél. És Alice előtte látat őket nem?
- Igen igazad lehet, de akkor mi történhetett? Nem hiszem, hogy itt egy másik farkas, mivel ez a ti területetek és egy farkas Emmettel nem tudna csak úgy elbánni, ráadásul még Rose is ott volt. – elmélkedett Edward.
Útközben összefutottunk Jasperrel és Carlisle-lal is.
Azon gondolkodtam, hogy mi lehetett az, de semmi más ötletem nem volt a Volturin kívül és arra meg nem mertem gondolni. Féltem, ha rágondolok, valóra fog egyszer válni. Ettől rettegtem a világon a legjobban. Ha idejönnének, akkor valószínűleg Nessie miatt és akkor nem biztos, hogy meg tudnánk védeni Nessie-t, bár talán jönne segíteni a Denali klán és az Amazonok…
- Jake ezt hagyd abba!!! – ránéztem Edwardra, mert hirtelen nem tudtam, mire gondol, hogy mit hagyjak abba - Ez úgy sem lehetséges!!! – Ja, hogy azt… - És akkor Rose előbb szólt volna. – mondjuk, ebben igazad van, bocsi Edward, tudom, hogy megőrjítelek.
- Jasper, Jake ti keressétek meg őket! Remélem ketten elegek lesztek! – adta ki a parancsot Edward és már éreztem is ezt a szagot.
-Carlisle, megtennéd? Én addig megpróbálok majd beszélni Emmettel. – mondta Edward halkan.
Már közel lehettünk, már éreztem őket, nem tudom, miért, de nagyon büdösek voltak.
Még soha nem mondtam ezt farkasra, de ez igaz. BŰZLÖTTEK!
Bementünk a tisztásra, hogy biztosabb nyomot találjunk, és a jó irányba menjünk.
Nagyon nehéz feladatunk volt, mivel mindenhol az ő szagukat lehetett érezni. Az egész tisztáson. Találomra mentünk, talán arra, ahol a legerősebb volt a szag, de nem biztos.
Már egy ideje futottunk, de semmi jelet nem találtunk arra, hogy vissza fele mentek-e erre, vagy innen jöttek, vagy esetleg máskor is voltak már itt. A szagok teljesen összefolytak mindennel. Mintha tűt keresnénk a szénakazalban
- Te menj arra!- mondta Jasper és rögtön szétváltunk.
Futottam, de úgy éreztem, hogy lassú vagyok, túl messze voltak már. Valószínűleg innen jöttek, de nem erre távoztak, mivel a szagukat már nem éreztem. Régen elmentek. Sejtették, hogy valakit utánuk küldenek, mert jól összezavarták a nyomokat.
Visszarohantam a többiekhez, és egyszerre értünk vissza Jasperrel. Remélem ő több sikerrel járt, mint én.
Sehol semmi nyomuk nem volt. Sajnálom. Majd ha mindent elmondtál, megyek a farkasokhoz és tájékoztatom őket. – adtam Edward tudtára. – Aztán megyünk járőrözni messzebbre is, hátha rájuk találunk.
Körbenéztem és láttam, hogy Rose a földön fekszik és Carlisle mellette van. Remélem, hogy él és nem esett semmi komolyabb baja. De a látszat nem ezt mutatja.
- Sajnos nem találtuk meg őket. De majd holnap még körbeszaglászunk. - mondta Jasper is, aztán Carlisle felé fordult.
– Carlisle? –kérdezte fájdalmas hangon, ő lehet, hogy már többet sejtett az érzésekből.
- Sajnálom… Rosalie… meg… meghalt…- felelte Carlisle elcsukló hangon, mire Emmett felordított fájdalmában.
Először nem tudtam felfogni. Rose meghalt? Hogy halt volna már meg. Ez szinte lehetetlen. Én nem tudom elhinni.
Szegény Emmett, nem tudom teljesen a helyébe képzelni magam. Nem tudom mit él át, de azt hiszem nem is szeretném átélni...
Nem tudom, hogy most mi fog következni. Lehet, ő is el akar majd menni a Volturihoz, hogy meghalhasson, mint Edward egykor… Nem tudom, hogy én mit tennék, ha valami baja esne Nessie-nek. Valószínűleg én is utána mennék a halálba. Nem bírnék nélküle élni egy percet sem. Az Életem nélkül az élet értelmetlen… Valószínűleg előbb megbosszulnám és utána mennék.
Nem fogom, hagyni, hogy Emmett valami butaságot csináljon és szerintem az egész család így van ezzel. Nagyon nem jó látni így őt, a mindig vidám, bunyózni vágyó vámpírt.
Nem hittem volna, hogy egyszer is ilyet fogok mondani vagy gondolni, de én újra akarom látni azt a folyton viccelődős nagy medvét, aki Emmett volt. Remélem egyszer még lesz olyan, mint akkor volt, mikor... minden rendben volt.
Ha ezt Nessie megtudja, teljesen magába fog zuhanni szerintem. Imádta a szőkeséget. Lehet, hogy először fel sem fogja, hogy mi történt valami, hanem mondjuk, sokkot kap, vagy esetleg elájul… azt hiszi, hogy az ő hibája volt valami, hibáztatja magát, hogy nem tudta eléggé szeretni. Nem tudom még…
Edward arra szeretnélek megkérni, hogy ha lehetséges, akkor mondjátok el Nessie-nek, hogy mi történt, mikor ott vagyok. Légy szíves!!!
Ránéztem, ő pedig némán bólintott.
Még egy jó ideig ott álltunk Rose mellett, mindenki a saját gondolataiba mélyedve és találgathattak.
Én azon törtem a fejem, hogy mondjam, vagy ne mondjam. Mondanom kéne, mert a lányok aggódnak és már jó ideje eltűntünk, már sötétedik. Engem is várnak a farkasok. De nem akarom megtörni a csendet, nem akarom megtudni, hogy mi történt pontosan, de tudnom kéne, és a többieknek is. Végül megtettem:
- Szerintem ideje lenne visszamenni, a lányok már biztos aggódnak, hogy hol vagyunk. – és hogy mi lehet Rose-zal. - Tettem hozzá gondolatban
- Jake-nek igaza van, - mondta Edward – elég régóta eljöttünk otthonról.
- Szeretnéd te vinni Rose-t, Emmett, vagy vigyem?- kérdezte Carlisle.
- Majd én viszem. – felelte Emmett és biztos magát hibáztatta, mert Edward elég mérgesen válaszolt neki.
- Ezt verd ki a fejedből Emmett! –szólt Edward.
Mikor megérkeztünk a házba mindenki odarohant a párjához, kivéve Jasper, mert Alice kiment elé. Én meg leültem a kanapéra. Emmett nem sokkal később jött be, mint mi és felvitte az emeletre Rose testét.
Alig várták, hogy megtudják mi történt, de nem akarták feltenni a kérdéseket, csak várták, hogy Edward elmondja. Gondolom, nem tudtak megszólalni.
Végül Esme megszólalt, mert nem bírhatta tovább, nagyon ideges volt.
- Edward mondj el mindent! Mi történt? Annyira izgultunk! Mi van Rose-zal? Mondd, hogy nem igaz! – tette fel Esme a kérdéseket. Nagyon aggódik, látszik rajta és a hangján is nagyon hallatszik. Az anyai ösztönök... Szegény, ha megtudja, hogy mi történt… szerintem sokkot kapna, ha ember lenne, de így csak sírógörcsöt tud kapni... könnyek nélkül. Milyen szörnyű lehet így sírni… Végül is ez nem is sírás, csak, valami… fél dolog… Nem ugyanazt érzi utána az ember, jelenesetben vámpír, amit szeretne. Egy pici megkönnyebbülést sem érez majd tőle, pedig ő megpróbálta kiadni a bánatát…
Edward alig bírt megszólalni, nem akart válaszolni a feltett kérdésekre, mert ő előre tudta, hogy mi fog történni.
- Nem tudom mi történt legelőször, de egyszer csak Emmett azt hallotta, hogy Rose sikít és rohant, hogy megtudja mi történt. 3 farkas támadta meg– kezdte Edward halkan. Hallottam, hogy Esme sikkantott egyet nagyon halkan. Láttam, hogy Carlisle próbálja nyugtatni Esme-t, nem túl nagy sikerrel.
– Rose nem bírt el velük és Emmett jött segíteni, egyet tudott megölni, de a többit nem sikerült. Nagyon erősek voltak. – gyorsított fel Edward, hogy minél előbb a végére érjen, gondolom. - Nyugi, semmi baja nem esett Emmettnek. – gondolom ez egy válasz volt valakinek a kérdésére. Talán Belláé, mert láttam, hogy egy kicsit megkönnyebbült.
Valószínűleg Alice már tudja, mit mondd Edward, és ezért néz ki úgy, mint aki sokkot kapott. Most fogta fel a szavak értelmét. Szerintem nem akarta elhinni, és biztosra akart menni azért maradt itt.
– Rose… nos, igen… Rose… - Edward nem bírta ki mondani, és ahogy láttam a többiek se nagyon, ezért kisegítettem Edwardot.
- Rose… sajnos már rajta nem segíthettünk. – a lányok sírógörcsöt kaptak. Próbáltak halkan sírni, gondolom Nessie miatt, mivel ő aludt. Legalább ő most még boldog… Egy jó ideig nem szóltak semmit a többiek, csak nyugtatták a párjukat.
Nekem viszont lassan mennem kell. Edward! Van még valami, amit tudnunk kell, hogy elkaphassuk őket, vagy mehetek közölni a többiekkel?
Edward némán megrázta a fejét.
Felmehetek még adni egy jó éjt puszit Nessie-nek? Nem hiszem, hogy felkel rá.
Válaszul bólintott egyet, én pedig felrohantam hozzá.
Megpróbáltam minél halkabban bemenni hozzá, nehogy felkeljen. Ahogy láttam, nem is érzékelte, hogy valaki van a szobában. Adtam neki egy puszit, és néztem, ahogy békésen alszik. Biztos valami szépet álmodhat, mert mosolyog. Gondolkodtam rajta mit álmodhat.
Lehet, hogy a mai napot. A sok játékot és nevetgélést. Még nem tudja a mai nap szörnyűségét…
Vagy az ő kis kitalált világában, boldogságban úszik.
Még egy kicsit néztem őt, de már nagyon későre járt, vissza kell mennem La Pusba. Gyorsan lementem és elköszöntem mindenkitől.
Már farkas alakban voltam, mikor Edward utánam szólt
- Várj Jake! – felé fordultam, és vártam, hogy mit mondd. – Te hány farkast éreztél? – kérdezte tőlem nagyon halkan. Ezen meg is lepődtem. Mivel nem hiszem, hogy ezt eltitkolná a többiek elől. De lehet, hogy tud valamit
Hármat. Három farkas lehetett ott, és te is annyit meséltél. Miért? Mit nem mondtál el a többieknek?
Edward körbe nézett, majd kicsit arrébb szaladtunk.
- Lehet, hogy nem csak három farkas volt. Emmett szerint Rose mondta neki, hogy öten voltak, de nem biztos, mert már nem volt teljesen magánál. Nem úgy nézett ki, mint aki tudja miről beszél. - Teljesen ledöbbentem minden gondolat kiment a fejemből.
Öt farkas. Egy másik falka, persze már a három is az, de hát mégis, ez már egy szép nagy falka (persze a miénknél kisebb, de mégis… ez a mi területünk) mégis mit keresnek itt? Érezniük kellett a szagunkat, hiszen sokat jártunk arra fele. És ma is arról jöttem Cullenékhoz.
Edward szerinted az a másik 2 farkas mit csinálhatott, míg Emmették vadásztak? Lehet, hogy megéreztek titeket. Ha a többi farkas utánatok szaglászik?Ha bántani akar titeket? Megölni titeket? Azt nem hagyhatom!
Emmett emlékein keresztül a harc technikájuk milyen volt? Kéne tudnunk a gyenge pontjaikat is, és az erős. Valószínűleg ebből harc lesz. Minél előbb el kell mondanunk a többieknek!
- NEM! Jake ezt senkinek nem mondhatjuk el. Ha a lányok megtudják, megijednek, hogy Emmett valami butaságot akarna majd csinálni és elvinné valaki őt. Csodálom, hogy eddig nem mondták…
- Igazad van, teljesen igazad van! De a többi kérdésre válaszolj és mondj el mindent nagyon részletesen! Minimum nekem és neked mindent tudnunk kell!
-Hát… szerintem üljünk le és beszéljünk meg mindent. Megpróbálok minél gyorsabban mindent elmondani, és csak a fontosakat. Ha kérdésed van vagy nem értesz valamit, mondd! Valószínűleg az Alfa ott volt. Ugye 2 élte túl, akit megsebeztek, az valószínűleg nem az Alfa mert, ahogy elnéztem őket, kicsit civilizálatlanok voltak és rég nem változtak át. Ruha sem volt rajtuk sehol. És nyers állat hússal táplálkoznak. Nekem jobban bűzlenek ilyenkor mint az átlag farkasok. Te éreztél valami mást, vagy mivel te is farkas vagy és gondolom nem ítélhetnéd el, ugyanolyannak érezted?
Nekem is büdösek voltak… a bűz az nem a helyes kifejezés rájuk!
– Értem. – kicsit elgondolkodhatott rajta, mert nem folytatta. Köhögtem egyet, hogy jelezzem, hogy itt vagyok.
– Jaj, bocsi! Valószínűleg az egész világból ki akarják irtani a vámpírokat.
Tudom, tovább…
- Szóval ugye náluk az Alfát kell védelmezni, találkoztam 2 nagyon civilizálatlan falkával és a gondolatuk máson sem forgott, csak hogy védeni az Alfát és elpusztítani a vámpírokat. Ott az Alfa nem is harcolt. Itt csodálom, hogy igen. A harctudásuk… Valószínűleg kiképezték őket, mivel eléggé összetettek voltak a mozdulatok és ilyen a régi időben volt szokás tanítani. Talán kicsit az én vámpírrá válásom után lehetett. Egy rövid ideig én is tanultam, de nem tudtam igazán tökéletesíteni, elég nehezek ezek.
Egyszerre támadtak nagyon összeszokott falka volt már. Mindenki tudta a helyét, hogy mit kell csinálni.
Miután megsebesültek már csak próbálták megölni Emmettet, de nem jártak sikerrel, ezért inkább menekülőre fogták. Nem ajánlom senkinek, hogy akinek nem tökéletes a harctudása, megpróbáljon harcolni velük. Nem tudom, miért, mikor és ki tanította ezeket, de az biztos, hogy nagyon sok vámpíron gyakorolták már és ezek nem kezdők. Szerintem, ha öten lettek volna, akkor lehet, hogy velünk, vámpírokkal is elbánnának.
Tehát, amit tudunk: civilizálatlanok, jó harcosok, most hárman voltak és azért nem tudták megölni Emmettet, mert számítottak a többiekre összeszokott, rendezett falka és ősi, mondhatjuk annak igaz? – bólintott – Tehát ősi harctechnika. És nem jó ötlet harcolni ellenük. Egyelőre ennyi igaz?- Edward bólintott.
–Nem állunk valami jól. – nevettem, hogy leplezzem, hogy félek. Mert igaz, félek. Amennyire Edwardot ismerem és hallani lehet egy kicsit a hangján, hogy ő is fél.
Hát rendben.
De vajon miért küldték el azt a másik kettő farkast?! Mert tudhatták, hogy nem egyedül van?! Ha meg Emmett után, akkor ő mér nem találkozott velük? Vagy mi van, ha csak ez egy csel volt, és elő akarták csalogatni a többi Cullent megölni, mivel ők is vámpírok?! Ha esetleg nem csak hárman vannak, hanem még többet? Mert ezt sem vonhatjuk ki a számításból, mivel Edward azt mondta, hogy nagyon jó harcosok, a technikájuk szinte tökéletes…Edward… mi lenne, ha tényleg elmennétek, mentsd meg Nessie-t és a többieket. Ők most a legfontosabbak és nem az, hogy megöljük őket.
- Nem Jake, ezt azonnal verd ki a fejedből nem hagyunk itt benneteket. És azt sem mondhatod, hogy nem bántanának titeket, mivel éreznék rajtatok a szagunkat a házba. És a ti szagotok is ott van. Mindenhol érezni titeket. Meg ne feledkezzünk arról se, hogy bejöttek a területetekre nem zavarta, hogy van itt egy másik falka, pedig érezniük kellett. És persze tudják, hogy jóban vagyunk, mert, - egy kis szünetet tartott, mert már nagyon ideges volt. - ezt ne vedd sértésnek, de ezt gondolnák: kik azok az idióta farkasok, akik nem ölnének meg egy csapat vámpírt, mikor azok itt laknak pár kilométerre tőlük. Gondolkozz Jake! Tudod, hogy igazam van!!! -
Lehajtottam a fejem.
Tudom, hogy igaza van, de mi mást tehetnék, másra nem tudok gondolni, csak hogy őt védjem. Életem értelmét. Edward ezt te is tudod, nem kérheted tőlem, hogy nézzem tétlenül, hogy ezek itt ólálkodnak, szimatolnak arra várva, hogy támadhassanak!
- Tudom Jake, de ha Nessie megtudná, hogy valami bajod esett és mi nem segítettünk neked megharagudna rá és én sem engedném, hogy a barátom és a másik családomnak valami baja essen. Ezt neked is meg kell értened. Bella és a többiek se mennének el, ha szükség van ránk. És ha megtudják, hogy mennyi lenne az esélyetek, ha többen vannak ötnél, itt maradnának, csak talán valaki elmenne Emmettel.
Igaza van, és ezt mindketten tudjuk. De nekem is igazam van és ezt is tudjuk. – Edward bólintott.
Ilyenkor mit kéne szerinted tenni?
- Szerintem titokban kéne tartanunk, ameddig csak lehet.
Ez nekem elég nehéz, mert amint átváltozok, megtudják. Ha nem változok át, az is feltűnő lenn, hogyha csak nagyon ritkán változok át és egy konkrét dologra nem gondolok, elég feltűnő lesz!
- Igen Jake, tudom… De jobbat nem tudunk tenni, ha megtudják, óriási galibát tudunk csinálni.
Edward! Én félek, sőt rettegek.
Mi lesz ebből, ha igazunk van és mondjuk, nem öten vannak, hanem még többen, mert az sem kizárt. Edward is félt, csak ő nem csak egy személyt akar a mindennél jobban megmenteni, hanem kettőt, persze a többieket is, de ők voltak a számára a legfontosabbak. Bella és Nessie.
Meg kellett volna köszönnöm Bellának, hogy kiállt Nessiért és megszülte. Nagyon sokat tett ezzel nekem. Rose-tól sem köszöntem meg, csak mindig ugrattam a szőke nős viccekkel. Pedig egyszer, csak egyszer meg kellett volna köszönnöm. Az most sokkal jobb érzés lenne…
Mindegy most nem erre kell gondolnom.
Mit kéne mondani a többieknek? Mert ha a felét kihagyom, feltűnő, ha meg mindent elmondok, megijednek a nemrég átváltozottak. Az sem biztos, hogy segítenének nekünk. Ami elég valószínű és én sem akarom, hogy ők harcoljanak.
- Szerintem az jó lenne, amennyit én mondtam a családnak. De ha szeretnél még mi, lenne az?
Ha megkérdezik, hogy Emmett, hogy nem bírt el velük mit mondjak?
- Rose-ra figyelt, és nem tudott odakoncentrálni. Találj ki bármit, csak ne mondd el, hogy milyen harcosok szerintem. Semmi sem biztos és egy esetleges pánik nem kell. Csak három farkas volt és semmi több! Ha csak ennyit mondasz, talán minden rendben lesz.
Rendben.
-Edward?! –hallottuk az erdőből.
Mi lenne, ha beavatnánk Bellát is?
Vicces volt látni Edward arcát, ahogy az arckifejezése megdöbbentből dühösre vált szinte egy pillanat alatt.
-Nem keverhetjük bele Bellát! Túl veszélyes lenne!- mondta nagyon mérgesen, de olyan halkan, hogy Bella még véletlenül se hallhatta meg.
-Edward?!- hallottuk még közelebbről Bells hangját, majd nem sokkal utána kilépett a fák közül. – Jake, te még mindig nem mentél haza? Vagy visszajöttél?
-Pont most akart indulni. Igaz Jacob?- mondta Edward és sokat mondóan rám nézett.
Mivel farkas alakban voltam, csak biccenteni tudtam.
-Szia. És azt mondd, amiben megegyeztünk! – köszönt el Edward.
Rendben. De nehogy azt hidd, hogy mindig igazat adok majd neked!
-Szia Jake.- köszönt el Bella is. –vigyázz magadra!- mondta aggódva.
Bólintottam, hogy úgy lesz, és elfutottam La Push irányába.
Mi történt mit keresel itt? – Ezt még visszakapja ez nagyon fájt…
- Jake, most nem érünk rá erre. Gyere! Baj van! Nem érünk itt cseverészni. Útközben elmondom – már itt sem volt. Rohantam utána.
Edward mégis mi történt? Ugye Nessie-nek nem esett semmi baja! Mondd, hogy nem!
- Nem! Most nem róla van szó. Rose és Emmett bajba kerültek! Segítségre van szükségük!
Mi történt pontosan? Hol vannak? Szóljak a többi farkasnak? Mondj el mindent, amit tudsz! – teljesen pánikba estem, ha Emmett meg Rose mondja, hogy segítség kell, akkor nagy lehet a baj.Jézusom! Ugye nem a Volturi?
- Nem tudom, nem hiszem, azt Alice látta volna. Nem tudjuk, hogy mi történhetett, Alice nem látott semmit. Lehet találkoztak útközben valamelyik farkassal.
Nem az lehetetlen, mivel amióta tőletek eljöttem egyedül voltam farkas és előtte sem hiszem hogy farkas alakban volt bárki is, mert Sam megbeszélést akart tartani, hogy mi legyen az indiánokkal, akiken látszanak már a jelek. Most is oda siettem, csak nekem jöttél. És Alice előtte látat őket nem?
- Igen igazad lehet, de akkor mi történhetett? Nem hiszem, hogy itt egy másik farkas, mivel ez a ti területetek és egy farkas Emmettel nem tudna csak úgy elbánni, ráadásul még Rose is ott volt. – elmélkedett Edward.
Útközben összefutottunk Jasperrel és Carlisle-lal is.
Azon gondolkodtam, hogy mi lehetett az, de semmi más ötletem nem volt a Volturin kívül és arra meg nem mertem gondolni. Féltem, ha rágondolok, valóra fog egyszer válni. Ettől rettegtem a világon a legjobban. Ha idejönnének, akkor valószínűleg Nessie miatt és akkor nem biztos, hogy meg tudnánk védeni Nessie-t, bár talán jönne segíteni a Denali klán és az Amazonok…
- Jake ezt hagyd abba!!! – ránéztem Edwardra, mert hirtelen nem tudtam, mire gondol, hogy mit hagyjak abba - Ez úgy sem lehetséges!!! – Ja, hogy azt… - És akkor Rose előbb szólt volna. – mondjuk, ebben igazad van, bocsi Edward, tudom, hogy megőrjítelek.
- Jasper, Jake ti keressétek meg őket! Remélem ketten elegek lesztek! – adta ki a parancsot Edward és már éreztem is ezt a szagot.
-Carlisle, megtennéd? Én addig megpróbálok majd beszélni Emmettel. – mondta Edward halkan.
Már közel lehettünk, már éreztem őket, nem tudom, miért, de nagyon büdösek voltak.
Még soha nem mondtam ezt farkasra, de ez igaz. BŰZLÖTTEK!
Bementünk a tisztásra, hogy biztosabb nyomot találjunk, és a jó irányba menjünk.
Nagyon nehéz feladatunk volt, mivel mindenhol az ő szagukat lehetett érezni. Az egész tisztáson. Találomra mentünk, talán arra, ahol a legerősebb volt a szag, de nem biztos.
Már egy ideje futottunk, de semmi jelet nem találtunk arra, hogy vissza fele mentek-e erre, vagy innen jöttek, vagy esetleg máskor is voltak már itt. A szagok teljesen összefolytak mindennel. Mintha tűt keresnénk a szénakazalban
- Te menj arra!- mondta Jasper és rögtön szétváltunk.
Futottam, de úgy éreztem, hogy lassú vagyok, túl messze voltak már. Valószínűleg innen jöttek, de nem erre távoztak, mivel a szagukat már nem éreztem. Régen elmentek. Sejtették, hogy valakit utánuk küldenek, mert jól összezavarták a nyomokat.
Visszarohantam a többiekhez, és egyszerre értünk vissza Jasperrel. Remélem ő több sikerrel járt, mint én.
Sehol semmi nyomuk nem volt. Sajnálom. Majd ha mindent elmondtál, megyek a farkasokhoz és tájékoztatom őket. – adtam Edward tudtára. – Aztán megyünk járőrözni messzebbre is, hátha rájuk találunk.
Körbenéztem és láttam, hogy Rose a földön fekszik és Carlisle mellette van. Remélem, hogy él és nem esett semmi komolyabb baja. De a látszat nem ezt mutatja.
- Sajnos nem találtuk meg őket. De majd holnap még körbeszaglászunk. - mondta Jasper is, aztán Carlisle felé fordult.
– Carlisle? –kérdezte fájdalmas hangon, ő lehet, hogy már többet sejtett az érzésekből.
- Sajnálom… Rosalie… meg… meghalt…- felelte Carlisle elcsukló hangon, mire Emmett felordított fájdalmában.
Először nem tudtam felfogni. Rose meghalt? Hogy halt volna már meg. Ez szinte lehetetlen. Én nem tudom elhinni.
Szegény Emmett, nem tudom teljesen a helyébe képzelni magam. Nem tudom mit él át, de azt hiszem nem is szeretném átélni...
Nem tudom, hogy most mi fog következni. Lehet, ő is el akar majd menni a Volturihoz, hogy meghalhasson, mint Edward egykor… Nem tudom, hogy én mit tennék, ha valami baja esne Nessie-nek. Valószínűleg én is utána mennék a halálba. Nem bírnék nélküle élni egy percet sem. Az Életem nélkül az élet értelmetlen… Valószínűleg előbb megbosszulnám és utána mennék.
Nem fogom, hagyni, hogy Emmett valami butaságot csináljon és szerintem az egész család így van ezzel. Nagyon nem jó látni így őt, a mindig vidám, bunyózni vágyó vámpírt.
Nem hittem volna, hogy egyszer is ilyet fogok mondani vagy gondolni, de én újra akarom látni azt a folyton viccelődős nagy medvét, aki Emmett volt. Remélem egyszer még lesz olyan, mint akkor volt, mikor... minden rendben volt.
Ha ezt Nessie megtudja, teljesen magába fog zuhanni szerintem. Imádta a szőkeséget. Lehet, hogy először fel sem fogja, hogy mi történt valami, hanem mondjuk, sokkot kap, vagy esetleg elájul… azt hiszi, hogy az ő hibája volt valami, hibáztatja magát, hogy nem tudta eléggé szeretni. Nem tudom még…
Edward arra szeretnélek megkérni, hogy ha lehetséges, akkor mondjátok el Nessie-nek, hogy mi történt, mikor ott vagyok. Légy szíves!!!
Ránéztem, ő pedig némán bólintott.
Még egy jó ideig ott álltunk Rose mellett, mindenki a saját gondolataiba mélyedve és találgathattak.
Én azon törtem a fejem, hogy mondjam, vagy ne mondjam. Mondanom kéne, mert a lányok aggódnak és már jó ideje eltűntünk, már sötétedik. Engem is várnak a farkasok. De nem akarom megtörni a csendet, nem akarom megtudni, hogy mi történt pontosan, de tudnom kéne, és a többieknek is. Végül megtettem:
- Szerintem ideje lenne visszamenni, a lányok már biztos aggódnak, hogy hol vagyunk. – és hogy mi lehet Rose-zal. - Tettem hozzá gondolatban
- Jake-nek igaza van, - mondta Edward – elég régóta eljöttünk otthonról.
- Szeretnéd te vinni Rose-t, Emmett, vagy vigyem?- kérdezte Carlisle.
- Majd én viszem. – felelte Emmett és biztos magát hibáztatta, mert Edward elég mérgesen válaszolt neki.
- Ezt verd ki a fejedből Emmett! –szólt Edward.
Mikor megérkeztünk a házba mindenki odarohant a párjához, kivéve Jasper, mert Alice kiment elé. Én meg leültem a kanapéra. Emmett nem sokkal később jött be, mint mi és felvitte az emeletre Rose testét.
Alig várták, hogy megtudják mi történt, de nem akarták feltenni a kérdéseket, csak várták, hogy Edward elmondja. Gondolom, nem tudtak megszólalni.
Végül Esme megszólalt, mert nem bírhatta tovább, nagyon ideges volt.
- Edward mondj el mindent! Mi történt? Annyira izgultunk! Mi van Rose-zal? Mondd, hogy nem igaz! – tette fel Esme a kérdéseket. Nagyon aggódik, látszik rajta és a hangján is nagyon hallatszik. Az anyai ösztönök... Szegény, ha megtudja, hogy mi történt… szerintem sokkot kapna, ha ember lenne, de így csak sírógörcsöt tud kapni... könnyek nélkül. Milyen szörnyű lehet így sírni… Végül is ez nem is sírás, csak, valami… fél dolog… Nem ugyanazt érzi utána az ember, jelenesetben vámpír, amit szeretne. Egy pici megkönnyebbülést sem érez majd tőle, pedig ő megpróbálta kiadni a bánatát…
Edward alig bírt megszólalni, nem akart válaszolni a feltett kérdésekre, mert ő előre tudta, hogy mi fog történni.
- Nem tudom mi történt legelőször, de egyszer csak Emmett azt hallotta, hogy Rose sikít és rohant, hogy megtudja mi történt. 3 farkas támadta meg– kezdte Edward halkan. Hallottam, hogy Esme sikkantott egyet nagyon halkan. Láttam, hogy Carlisle próbálja nyugtatni Esme-t, nem túl nagy sikerrel.
– Rose nem bírt el velük és Emmett jött segíteni, egyet tudott megölni, de a többit nem sikerült. Nagyon erősek voltak. – gyorsított fel Edward, hogy minél előbb a végére érjen, gondolom. - Nyugi, semmi baja nem esett Emmettnek. – gondolom ez egy válasz volt valakinek a kérdésére. Talán Belláé, mert láttam, hogy egy kicsit megkönnyebbült.
Valószínűleg Alice már tudja, mit mondd Edward, és ezért néz ki úgy, mint aki sokkot kapott. Most fogta fel a szavak értelmét. Szerintem nem akarta elhinni, és biztosra akart menni azért maradt itt.
– Rose… nos, igen… Rose… - Edward nem bírta ki mondani, és ahogy láttam a többiek se nagyon, ezért kisegítettem Edwardot.
- Rose… sajnos már rajta nem segíthettünk. – a lányok sírógörcsöt kaptak. Próbáltak halkan sírni, gondolom Nessie miatt, mivel ő aludt. Legalább ő most még boldog… Egy jó ideig nem szóltak semmit a többiek, csak nyugtatták a párjukat.
Nekem viszont lassan mennem kell. Edward! Van még valami, amit tudnunk kell, hogy elkaphassuk őket, vagy mehetek közölni a többiekkel?
Edward némán megrázta a fejét.
Felmehetek még adni egy jó éjt puszit Nessie-nek? Nem hiszem, hogy felkel rá.
Válaszul bólintott egyet, én pedig felrohantam hozzá.
Megpróbáltam minél halkabban bemenni hozzá, nehogy felkeljen. Ahogy láttam, nem is érzékelte, hogy valaki van a szobában. Adtam neki egy puszit, és néztem, ahogy békésen alszik. Biztos valami szépet álmodhat, mert mosolyog. Gondolkodtam rajta mit álmodhat.
Lehet, hogy a mai napot. A sok játékot és nevetgélést. Még nem tudja a mai nap szörnyűségét…
Vagy az ő kis kitalált világában, boldogságban úszik.
Még egy kicsit néztem őt, de már nagyon későre járt, vissza kell mennem La Pusba. Gyorsan lementem és elköszöntem mindenkitől.
Már farkas alakban voltam, mikor Edward utánam szólt
- Várj Jake! – felé fordultam, és vártam, hogy mit mondd. – Te hány farkast éreztél? – kérdezte tőlem nagyon halkan. Ezen meg is lepődtem. Mivel nem hiszem, hogy ezt eltitkolná a többiek elől. De lehet, hogy tud valamit
Hármat. Három farkas lehetett ott, és te is annyit meséltél. Miért? Mit nem mondtál el a többieknek?
Edward körbe nézett, majd kicsit arrébb szaladtunk.
- Lehet, hogy nem csak három farkas volt. Emmett szerint Rose mondta neki, hogy öten voltak, de nem biztos, mert már nem volt teljesen magánál. Nem úgy nézett ki, mint aki tudja miről beszél. - Teljesen ledöbbentem minden gondolat kiment a fejemből.
Öt farkas. Egy másik falka, persze már a három is az, de hát mégis, ez már egy szép nagy falka (persze a miénknél kisebb, de mégis… ez a mi területünk) mégis mit keresnek itt? Érezniük kellett a szagunkat, hiszen sokat jártunk arra fele. És ma is arról jöttem Cullenékhoz.
Edward szerinted az a másik 2 farkas mit csinálhatott, míg Emmették vadásztak? Lehet, hogy megéreztek titeket. Ha a többi farkas utánatok szaglászik?Ha bántani akar titeket? Megölni titeket? Azt nem hagyhatom!
Emmett emlékein keresztül a harc technikájuk milyen volt? Kéne tudnunk a gyenge pontjaikat is, és az erős. Valószínűleg ebből harc lesz. Minél előbb el kell mondanunk a többieknek!
- NEM! Jake ezt senkinek nem mondhatjuk el. Ha a lányok megtudják, megijednek, hogy Emmett valami butaságot akarna majd csinálni és elvinné valaki őt. Csodálom, hogy eddig nem mondták…
- Igazad van, teljesen igazad van! De a többi kérdésre válaszolj és mondj el mindent nagyon részletesen! Minimum nekem és neked mindent tudnunk kell!
-Hát… szerintem üljünk le és beszéljünk meg mindent. Megpróbálok minél gyorsabban mindent elmondani, és csak a fontosakat. Ha kérdésed van vagy nem értesz valamit, mondd! Valószínűleg az Alfa ott volt. Ugye 2 élte túl, akit megsebeztek, az valószínűleg nem az Alfa mert, ahogy elnéztem őket, kicsit civilizálatlanok voltak és rég nem változtak át. Ruha sem volt rajtuk sehol. És nyers állat hússal táplálkoznak. Nekem jobban bűzlenek ilyenkor mint az átlag farkasok. Te éreztél valami mást, vagy mivel te is farkas vagy és gondolom nem ítélhetnéd el, ugyanolyannak érezted?
Nekem is büdösek voltak… a bűz az nem a helyes kifejezés rájuk!
– Értem. – kicsit elgondolkodhatott rajta, mert nem folytatta. Köhögtem egyet, hogy jelezzem, hogy itt vagyok.
– Jaj, bocsi! Valószínűleg az egész világból ki akarják irtani a vámpírokat.
Tudom, tovább…
- Szóval ugye náluk az Alfát kell védelmezni, találkoztam 2 nagyon civilizálatlan falkával és a gondolatuk máson sem forgott, csak hogy védeni az Alfát és elpusztítani a vámpírokat. Ott az Alfa nem is harcolt. Itt csodálom, hogy igen. A harctudásuk… Valószínűleg kiképezték őket, mivel eléggé összetettek voltak a mozdulatok és ilyen a régi időben volt szokás tanítani. Talán kicsit az én vámpírrá válásom után lehetett. Egy rövid ideig én is tanultam, de nem tudtam igazán tökéletesíteni, elég nehezek ezek.
Egyszerre támadtak nagyon összeszokott falka volt már. Mindenki tudta a helyét, hogy mit kell csinálni.
Miután megsebesültek már csak próbálták megölni Emmettet, de nem jártak sikerrel, ezért inkább menekülőre fogták. Nem ajánlom senkinek, hogy akinek nem tökéletes a harctudása, megpróbáljon harcolni velük. Nem tudom, miért, mikor és ki tanította ezeket, de az biztos, hogy nagyon sok vámpíron gyakorolták már és ezek nem kezdők. Szerintem, ha öten lettek volna, akkor lehet, hogy velünk, vámpírokkal is elbánnának.
Tehát, amit tudunk: civilizálatlanok, jó harcosok, most hárman voltak és azért nem tudták megölni Emmettet, mert számítottak a többiekre összeszokott, rendezett falka és ősi, mondhatjuk annak igaz? – bólintott – Tehát ősi harctechnika. És nem jó ötlet harcolni ellenük. Egyelőre ennyi igaz?- Edward bólintott.
–Nem állunk valami jól. – nevettem, hogy leplezzem, hogy félek. Mert igaz, félek. Amennyire Edwardot ismerem és hallani lehet egy kicsit a hangján, hogy ő is fél.
Hát rendben.
De vajon miért küldték el azt a másik kettő farkast?! Mert tudhatták, hogy nem egyedül van?! Ha meg Emmett után, akkor ő mér nem találkozott velük? Vagy mi van, ha csak ez egy csel volt, és elő akarták csalogatni a többi Cullent megölni, mivel ők is vámpírok?! Ha esetleg nem csak hárman vannak, hanem még többet? Mert ezt sem vonhatjuk ki a számításból, mivel Edward azt mondta, hogy nagyon jó harcosok, a technikájuk szinte tökéletes…Edward… mi lenne, ha tényleg elmennétek, mentsd meg Nessie-t és a többieket. Ők most a legfontosabbak és nem az, hogy megöljük őket.
- Nem Jake, ezt azonnal verd ki a fejedből nem hagyunk itt benneteket. És azt sem mondhatod, hogy nem bántanának titeket, mivel éreznék rajtatok a szagunkat a házba. És a ti szagotok is ott van. Mindenhol érezni titeket. Meg ne feledkezzünk arról se, hogy bejöttek a területetekre nem zavarta, hogy van itt egy másik falka, pedig érezniük kellett. És persze tudják, hogy jóban vagyunk, mert, - egy kis szünetet tartott, mert már nagyon ideges volt. - ezt ne vedd sértésnek, de ezt gondolnák: kik azok az idióta farkasok, akik nem ölnének meg egy csapat vámpírt, mikor azok itt laknak pár kilométerre tőlük. Gondolkozz Jake! Tudod, hogy igazam van!!! -
Lehajtottam a fejem.
Tudom, hogy igaza van, de mi mást tehetnék, másra nem tudok gondolni, csak hogy őt védjem. Életem értelmét. Edward ezt te is tudod, nem kérheted tőlem, hogy nézzem tétlenül, hogy ezek itt ólálkodnak, szimatolnak arra várva, hogy támadhassanak!
- Tudom Jake, de ha Nessie megtudná, hogy valami bajod esett és mi nem segítettünk neked megharagudna rá és én sem engedném, hogy a barátom és a másik családomnak valami baja essen. Ezt neked is meg kell értened. Bella és a többiek se mennének el, ha szükség van ránk. És ha megtudják, hogy mennyi lenne az esélyetek, ha többen vannak ötnél, itt maradnának, csak talán valaki elmenne Emmettel.
Igaza van, és ezt mindketten tudjuk. De nekem is igazam van és ezt is tudjuk. – Edward bólintott.
Ilyenkor mit kéne szerinted tenni?
- Szerintem titokban kéne tartanunk, ameddig csak lehet.
Ez nekem elég nehéz, mert amint átváltozok, megtudják. Ha nem változok át, az is feltűnő lenn, hogyha csak nagyon ritkán változok át és egy konkrét dologra nem gondolok, elég feltűnő lesz!
- Igen Jake, tudom… De jobbat nem tudunk tenni, ha megtudják, óriási galibát tudunk csinálni.
Edward! Én félek, sőt rettegek.
Mi lesz ebből, ha igazunk van és mondjuk, nem öten vannak, hanem még többen, mert az sem kizárt. Edward is félt, csak ő nem csak egy személyt akar a mindennél jobban megmenteni, hanem kettőt, persze a többieket is, de ők voltak a számára a legfontosabbak. Bella és Nessie.
Meg kellett volna köszönnöm Bellának, hogy kiállt Nessiért és megszülte. Nagyon sokat tett ezzel nekem. Rose-tól sem köszöntem meg, csak mindig ugrattam a szőke nős viccekkel. Pedig egyszer, csak egyszer meg kellett volna köszönnöm. Az most sokkal jobb érzés lenne…
Mindegy most nem erre kell gondolnom.
Mit kéne mondani a többieknek? Mert ha a felét kihagyom, feltűnő, ha meg mindent elmondok, megijednek a nemrég átváltozottak. Az sem biztos, hogy segítenének nekünk. Ami elég valószínű és én sem akarom, hogy ők harcoljanak.
- Szerintem az jó lenne, amennyit én mondtam a családnak. De ha szeretnél még mi, lenne az?
Ha megkérdezik, hogy Emmett, hogy nem bírt el velük mit mondjak?
- Rose-ra figyelt, és nem tudott odakoncentrálni. Találj ki bármit, csak ne mondd el, hogy milyen harcosok szerintem. Semmi sem biztos és egy esetleges pánik nem kell. Csak három farkas volt és semmi több! Ha csak ennyit mondasz, talán minden rendben lesz.
Rendben.
-Edward?! –hallottuk az erdőből.
Mi lenne, ha beavatnánk Bellát is?
Vicces volt látni Edward arcát, ahogy az arckifejezése megdöbbentből dühösre vált szinte egy pillanat alatt.
-Nem keverhetjük bele Bellát! Túl veszélyes lenne!- mondta nagyon mérgesen, de olyan halkan, hogy Bella még véletlenül se hallhatta meg.
-Edward?!- hallottuk még közelebbről Bells hangját, majd nem sokkal utána kilépett a fák közül. – Jake, te még mindig nem mentél haza? Vagy visszajöttél?
-Pont most akart indulni. Igaz Jacob?- mondta Edward és sokat mondóan rám nézett.
Mivel farkas alakban voltam, csak biccenteni tudtam.
-Szia. És azt mondd, amiben megegyeztünk! – köszönt el Edward.
Rendben. De nehogy azt hidd, hogy mindig igazat adok majd neked!
-Szia Jake.- köszönt el Bella is. –vigyázz magadra!- mondta aggódva.
Bólintottam, hogy úgy lesz, és elfutottam La Push irányába.
2009. november 14., szombat
III. fejezet - Egy gyönyörű délután
(Jacob szemszöge)
Egész nap csak az én drága Nessie-men járt a fejem. Most is hozzá tartottam. Remélem, már ott van. Nagyon hiányzik. Nem tudtam előbb menni, mert Sam átjött, mert van pár új indián, akin már látszódnak az átváltozás jelei. Ez elég súlyos gond, mivel már így is sokan voltunk. Tizenkilencen velem együtt.
Nem tudom mit kéne tennem. Nem tudnám megkérni Cullenékat, hogy költözzenek el. Nem bírnám Nessie nélkül. De ha megkérném őket nem mehetnék velük, mert a farkasoknak szükségük van rám, és nélkülük sem tudnék élni. Fogalmam sincs, mi lenne a helyes döntés ebben a helyzetben.
Most mindegy is, mivel megérkeztem és most csak a szemem fényével szeretnék foglalkozni.
Amint beléptem Nessie már a nyakamba is ugrott és egy nagy puszit kaptam tőle. Annyira aranyos. Ez már nagyon hiányzott. Soha nem tudnék nélküle élni.
- Nessie, nincs kedved kijönni az erdőbe? Olyan szép idő van!- kérdeztem tőle és válaszul egy hatalmas örömkiáltást kaptam.
- Utazhatok a hátadon? LÉGYSZI!- Kirohantam és gyorsan átváltoztam, hogy már indulhassunk is. Mindig imádta mikor így utazhatott. Én is szerettem ezt, mert közel érezhettem magamhoz és tudtam, hogy biztonságban van. Szerette, ha ugrálok, miközben viszem, ezért olyan utat kerestem, ahol sok kidőlt fa volt.
Megéreztem egy szarvast és biztos voltam benne, hogy van kedve egyet versenyezni. Hátra néztem, és már tudta is mire gondolok. Leugrott rólam, és már itt sem volt. Nevettem, ami így farkasként elég furán hangzott. Már futottam is utána.
- Nyertem! Nyertem! Nyertem! - kacarászott. Annyira aranyos ilyenkor. Mondjuk mikor nem az? – Még egyszer! – mosolygott rám a legelbűvölőbb mosolyával. Igazából mindegyik mosolya elbűvölő.
De ellent lehet mondani ennek a mosolynak? Hát vessetek meg érte, de én nem tudok. Vakkantottam egyetértésem jeléül.
Versenyeztünk, ugrabugráltunk, vadásztunk, lementünk a partra. Nagyon jól éreztem magam kettesben Nessie-vel, de az idő kezdett hűvös lenni, ezért visszamentünk a házba. Féltem, hogy megfázik.
A házban Esme csinált nekem nagyon finom vacsorát. Megpróbáltam rávenni Nessie-t, hogy egyen egy kis emberi ételt is.
- Nessie, csak pár falatot! A kedvemért! – néztem rá ártatlan kiskutya szemekkel. De nem hatotta meg.
- Nem! – mondta miközben határozottan rázta a fejét jobbra-balra és közben kacagott rajtam.
- Nessie. Csak egy falatot. Lehet, hogy még ízlene is, nagyon finom.
- Nem, nem! – hajtogatta, de én nem adom fel
- Légysziii! – próbáltam rá hatni minden erőmmel. Kiskutya szemek, szempilla rebegtetés, aranyos fej, ölelésre nyújtott karok. Ha ez nem hatja meg, akkor semmi sem.
- Na jól van, de csak egy falat, semmi több! – szögezte le a szabályokat, és már rohant is az ölembe én pedig örömmel öleltem át. Adtam neki egy falat szarvas husit, mire nagyon fancsali képet vágott, én pedig kinevettem.
- Ez szörnyűűű… hogy lehet valaminek ilyen rossz íze? Fúúúúúúúúj! Hogy lehet egy állatnak a húsa ilyen rossz, a vére meg olyan finom? – nem tudtam mást csinálni, csak nevetni, de úgy látszott, neki ez nem annyira tetszett.
– Nevess csak, de ezt még visszakapod! – lóbálta meg előttem a mutató ujját.
Megpróbáltam visszafogni a nevetésem, de nem segített, hogy hallottam az egész családot kacagni. Hirtelen kiugrott az ölemből és én megijedtem, hogy megharagudott rám, ezért rögtön utána szaladtam.
- Nessie! – kiabáltam utána.
- Játszunk társaaaaaaaaast! – jött le ugrándozva a lépcsőről.
Megnyugodtam, hogy nem haragudott meg. Annyira örülök, hogy boldog. Olyankor sokkal gyönyörűbb, mint általában. Nem mintha máskor nem.
- Én vagyok Jake-kel! – ez nagyon jól esett. Melegséggel töltötte el a szívemet.
Rögtön oda mentem Nessie mellé. Activityt választott az én kincsem. Mindenki a párjával volt.
Nagyon vicces volt ez a játék. Olyan…- gondolkodtam mi lenne a tökéletes kifejezés arra, hogy milyen is volt… - Cullen-es.
- Alice néni a jövőbe látást használni tilos!
- Én nem is használtam. – nézett rá boci szemekkel Nessie-re. Jó kis színész…
- Mi jövünk Jake-kel! – kiáltott Nessie. Rajz lesz. Nessie gyönyörűen rajzol, nem úgy, mint én. Fél percet kaptunk. Nagyon kedves vámpírok mondhatom... Ők is fél percet kapnak, de ők vámpírok, én meg farkas, és nem tudok olyan gyorsan és szépen rajzolni, hogy fel lehessen ismerni…
Csalók! Edward kiröhögött.
Hééé! Nem ér a gondolatomban olvasni!
Bűnbánó fejet vágott, de nem igazán hatott meg, mivel tudom, hogy nem gondolja komolyan. Ezt a tényt az is bizonyította, hogy így is alig tudta visszatartani a nevetést.
A játékot mi nyertük, hála Nessie-nek. Nem is tudtam, hogy mindenki ilyen nagy simlis.
- Csalók vagytok! Tudjátok? – kérdezte Nessie
- Miii? – kérdezték teljes felháborodást színlelve, én erre meg csak a fejemet tudtam rázni.
- Mi nem csináltunk semmit. – mondta Jasper.
Alice és Jasper… Alice a jövőbe látással. Előre tudta, mit húz Jasper. De direkt megvárta, míg elkezd valamit, hogy úgy tűnjön, nem csal, pedig ez nem volt igaz. Egy vonal, vagy szó után tudta, hogy mi az.( még ha csak A betűt is mondott)
- Tudjátok ti jól, ne mondjátok, hogy nem! – persze, még most is úgy tettek, mintha nem is lenne igaz, pedig tudom, hogy az!
- Mi nem tudjuk, hogy miről beszélsz Jake! – mondta Edward teljesen ártatlan arcot vágva.
Na, ne is beszéljünk Belláról és Edwardról. Bellából ki se néztem volna… Megmutatta a gondolatait, tudom, hiszem ez nyilvánvaló volt… Mekkora csalók… Csak Esme és Carlisle és mi játszottunk tisztességesen.
– Pont ti mondjátok? – nézett ránk Edward mindent tudóan.
-Hát… Igen… mi is csaltunk egy iciri-picirit. – Mondta Nessie kicsit zavarban és lehajtott fejjel motyogott, nagyon édes volt – De ez nem volt olyan nagy csalás, csak néha hozzá értem, és amiért izgultam, véletlenül megmutattam, hogy mit gondolok… De ez nem volt akkora nagy bűn! – Úgy nézett rájuk, hogyha valaki eddig úgy gondolta, hogy csaltunk, az biztos most erősen megcáfolná ezt a tényt.
- Nessie kicsit későre jár, nem akarsz lefeküdni aludni? – kérdezte Edward figyelem elterelés képpen.
- Nem! – mondta és nagyon dühösen nézett az apjára.
Edward arcát látni kellett volna. Azt senki nem bírta volna ki nevetés nélkül. Hát… mi sem bírtuk. Még Nessie is nevetett rajta.
- Jól van, jól van! Akkor nézzünk meg egy filmet! – fújt visszavonulót Edward.
- Hurrá! Legyen, mondjuk valami új mese, ami most jelent meg.
- Jégkorszak 3? – kérdeztem az én angyalomtól.
- Az jó, még nem láttuk. Apu, mondd, hogy megvan!
Edward bólintott és Nessie odaugrándozott a kanapéhoz, majd rám nézett, és jelezte, hogy üljek oda, ő meg az ölembe. Gondolkodtam, hogy leüljek, vagy ne, mert kéne mennem, sok elintézni valóm van, de mikor nyitottam volna a számat, hogy ellenkezzek, Nessie bevetette a bájait és levett a lábamról. Neki amúgy se lenne olyan nehéz… de még ezzel is… áhhh… Nem tudok neki nemet mondani.
- Rendben, rendben. De csak egy kicsit maradok, mert még van elintézni valóm.
Erre a kijelentésemre Nessie-vel, madarat lehetett volna fogatni. Bár nem igazán szereti őket megenni, csak megfogja, mert szépek.
Persze ő tudta, hogy úgyse megyek el filmnézés közben, mert mindenre rá tud venni. Szóval végig maradtam, de utána rögtön mentem el, mert még sok dolgom volt.
- Jaaake… muszáj, menned? – bólintottam, rosszul esett, hogy szomorúnak látom, és azért ilyen, mert elmegyek. Miattam bánatos. – De miért? Nem akarsz itt maradni?
- Dehogyis nem, nagyon is szeretnék, de nem tudok. – rám nézett és láttam, hogy mindjárt sír. Muszáj valamit tennem, hogy boldog legyen. Járattam az agyam és egyszer csak fejbe vágott az ötlet.
– Megígérem, hogy holnap, amint kinyitod a szemed, már itt leszek, és egész nap itt maradok, és ha a szüleid engedik, nálunk aludhatsz. – Remélem ettől már boldog lesz.
Ránézett a szüleire, akik némán bólintottak. A nyakukba ugrott és adott nekik egy puszit. Majd az én nyakamba ugrott és agyon puszilgatott. Melegséggel töltötte el a szívemet. Megöleltem és el se akartam engedi. Sőt… elmenni se akartam. Örökre öleltem volna, ha tehettem volna. Majdnem mondtam neki, hogy nem is megyek el, itt maradok, ha szeretné, de…
- Jake, szerintem ideje menned, későre jár… - Igaza van mennem kell.
Gyorsan elköszöntem mindenkitől és már indultam is La Pushba.
Futás közben gondolkodtam. Azon agyaltam, hogy Rosalie és Emmett hol járhattak ennyi ideig. Nem szoktak ilyen sokáig elmenni. Bár lehet, hogy találtak egy lakatlan kis bungalóféleséget és most akarnak békülni.
Ezen nevetnem kellett. De azért hiányzik a szőkeség cikizése. Erre a gondolatra még jobban nevettem. Ettől függetlenül aggódom egy kicsit. Ha holnap estig nem érnek vissza, beszélek Edwardékkal.
Lassítottam, hogy egy kicsit több ideig tudjak gondolkodni Nessie-n és a mai napon.
Szerencsére egyedül voltam most farkas alakban, így senki nem hallhatott engem.
Ma olyan szép volt. Annyira aranyos volt. Annyira tökéletes.
Nagyon szeretek vele játszani. Társasban nagyon ügyes volt ma. De úgy csalt mindenki, hogy én többet nem is fogok játszani. Ekkora csaló családot még nem látott a világ. Na, jó ez nem igaz. Carlislék nem csaltak és Nessie sem. Ő csak segített, hogy előbb rájöjjek a megfejtésre, mert kevés volt az idő...
Annyira okos és szeretnivaló. Imád játszani és mókázni.
Remélem, örökre ilyen életvidám marad. Megérdemli, hogy jó élete legyen. Ő a világ legtökéletesebb teremtménye. Nála tisztább szívű lényt talán még nem is hordott ez a Föld a hátán.
Annyira hasonlít a szüleire. Annyira tud szeretni és ragaszkodni az emberekhez, mint Bella. És az önmarcangolás… kiköpött Edward. De azért Edward kicsit jobban csinálja.
Ezen el kellett nevetnem magam.
Edward ebből a legprofibb a világon. Szerintem neki két képessége van. - Már kezdtem dőlni a röhögéstől - A gondolatolvasás és az önmarcangolás. - Már feküdtem a röhögéstől. Nem bírom…
Bekerülhetne a Guinness-rekordba. Az önmarcangolás számával. Mindjárt megfulladok, már a könnyem is folyik.
Pár perc kacagás után megpróbáltam feltápászkodni a földről, de nem ment, mert megint eszembe jutott, hogy min nevettem. Én ezt már nem bírom tovább, le kell nyugodnom. Nessie… Bárcsak itt lenne, akkor biztos hamarabb megnyugodnék.
Kis idő múlva arra eszméltem, hogy már állok, és megint az én Életem értelmén gondolkodom.
Vajon mennyi lehet az idő? Sam már biztos vár, mert még el kell döntenünk, hogy mi legyen az átváltozni készülő indiánokkal. Gyorsabban futottam, mert már későre járhatott. Sötétedett, olyan 5 óra lehetett. Még apa megtanított, hogy kell megállapítani az időt. De lehet, hogy már nem pontosan emlékszem rá. De… hát már sötét van, szóval lehet, hogy már elmúlt 6 óra is.
Sam meg fog ölni. Majd mondom neki, hogy nem bírtam ott hagyni Nessie-t, mert szomorú lett. És a bevésődésünket nem bírjuk szomorúnak látni. Főleg, ha én tehetnék róla. Remélem most már nem olyan szomorú.
Annyira örülök, hogy holnap nálam aludhat. Majd sokat fogunk játszani, futkározni és versenyeket rendezünk meg minden ehhez hasonlót csinálunk. Bármit, amit csak szeretne... Ez nem teljesen igaz. Csak olyat, amitől nem eshet bántódása. Azt nem bírnám elviselni, ha valami történne vele. Én belehalnék, ha valami baja lenne, vagy… meghalna… Ebbe bele se merek gondolni. Világ Nessie nélkül…
Na jó, ezen nem szabad elmélkedni, még a végén tényleg megtörténik.
NEM! Neki semmi baja nem eshet. Inkább nekem, mint neki. Az életem adnám érte. Remélem, ha egyszer sor kerülne rá (ami reményeim szerint soha, nem fog megtörténni, mert vigyázok rá) akkor elég lesz az én életem, hogy meg tudjam menteni.
Ezt azonnal ki kell vernem a fejemből. Mire gondoljak? Valami szépre… Nessie… Valami kedvesre… Nessie… Valaki okosra… Nessie…
-Áucs! – Jaj de fáj a fejem! Azt hiszem valaminek neki mentem. Valami nagyon keménynek… Gondolom egy szikla.
Felnézek, hogy megnézzem biztosan az-e. Ezt nem hiszem el… Ennyire el tudnék bambulni, hogy futás közben neki megyek a kőnek… Azt hiszem, kicsit jobban kéne előre figyelnem. Nem kéne ennyit gondolkodnom, még a végén megint neki megyek valaminek.
Most nagyon fogok figyelni. Itt egy fa. Egy bokor, egy szikla. Itt a patak. Át kéne úsznom, hogy ne legyen túlságosan vámpír szagom. Még nem nagyon tudja elviselni a 2 új farkas, ők 1 hónapja változtak át. Nessie illatát sem annyira szeretik, de már kezdik megszokni.
Nem tudom, mit nem tudnak elviselni, neki olyan jó illata van. És olyan ügyes és szép és kedves és és és…
Jaj már megint nem figyeltem és neki mentem valaminek. Ezt nem hiszem el… Remélem a változatosság kedvéért egy fának mentem neki és nem egy kőnek… Mérgelődtem magamban… Felnéztem és reménykedtem, hogy egy fa volt…
De nagyon nagyot tévedtem…
Egész nap csak az én drága Nessie-men járt a fejem. Most is hozzá tartottam. Remélem, már ott van. Nagyon hiányzik. Nem tudtam előbb menni, mert Sam átjött, mert van pár új indián, akin már látszódnak az átváltozás jelei. Ez elég súlyos gond, mivel már így is sokan voltunk. Tizenkilencen velem együtt.
Nem tudom mit kéne tennem. Nem tudnám megkérni Cullenékat, hogy költözzenek el. Nem bírnám Nessie nélkül. De ha megkérném őket nem mehetnék velük, mert a farkasoknak szükségük van rám, és nélkülük sem tudnék élni. Fogalmam sincs, mi lenne a helyes döntés ebben a helyzetben.
Most mindegy is, mivel megérkeztem és most csak a szemem fényével szeretnék foglalkozni.
Amint beléptem Nessie már a nyakamba is ugrott és egy nagy puszit kaptam tőle. Annyira aranyos. Ez már nagyon hiányzott. Soha nem tudnék nélküle élni.
- Nessie, nincs kedved kijönni az erdőbe? Olyan szép idő van!- kérdeztem tőle és válaszul egy hatalmas örömkiáltást kaptam.
- Utazhatok a hátadon? LÉGYSZI!- Kirohantam és gyorsan átváltoztam, hogy már indulhassunk is. Mindig imádta mikor így utazhatott. Én is szerettem ezt, mert közel érezhettem magamhoz és tudtam, hogy biztonságban van. Szerette, ha ugrálok, miközben viszem, ezért olyan utat kerestem, ahol sok kidőlt fa volt.
Megéreztem egy szarvast és biztos voltam benne, hogy van kedve egyet versenyezni. Hátra néztem, és már tudta is mire gondolok. Leugrott rólam, és már itt sem volt. Nevettem, ami így farkasként elég furán hangzott. Már futottam is utána.
- Nyertem! Nyertem! Nyertem! - kacarászott. Annyira aranyos ilyenkor. Mondjuk mikor nem az? – Még egyszer! – mosolygott rám a legelbűvölőbb mosolyával. Igazából mindegyik mosolya elbűvölő.
De ellent lehet mondani ennek a mosolynak? Hát vessetek meg érte, de én nem tudok. Vakkantottam egyetértésem jeléül.
Versenyeztünk, ugrabugráltunk, vadásztunk, lementünk a partra. Nagyon jól éreztem magam kettesben Nessie-vel, de az idő kezdett hűvös lenni, ezért visszamentünk a házba. Féltem, hogy megfázik.
A házban Esme csinált nekem nagyon finom vacsorát. Megpróbáltam rávenni Nessie-t, hogy egyen egy kis emberi ételt is.
- Nessie, csak pár falatot! A kedvemért! – néztem rá ártatlan kiskutya szemekkel. De nem hatotta meg.
- Nem! – mondta miközben határozottan rázta a fejét jobbra-balra és közben kacagott rajtam.
- Nessie. Csak egy falatot. Lehet, hogy még ízlene is, nagyon finom.
- Nem, nem! – hajtogatta, de én nem adom fel
- Légysziii! – próbáltam rá hatni minden erőmmel. Kiskutya szemek, szempilla rebegtetés, aranyos fej, ölelésre nyújtott karok. Ha ez nem hatja meg, akkor semmi sem.
- Na jól van, de csak egy falat, semmi több! – szögezte le a szabályokat, és már rohant is az ölembe én pedig örömmel öleltem át. Adtam neki egy falat szarvas husit, mire nagyon fancsali képet vágott, én pedig kinevettem.
- Ez szörnyűűű… hogy lehet valaminek ilyen rossz íze? Fúúúúúúúúj! Hogy lehet egy állatnak a húsa ilyen rossz, a vére meg olyan finom? – nem tudtam mást csinálni, csak nevetni, de úgy látszott, neki ez nem annyira tetszett.
– Nevess csak, de ezt még visszakapod! – lóbálta meg előttem a mutató ujját.
Megpróbáltam visszafogni a nevetésem, de nem segített, hogy hallottam az egész családot kacagni. Hirtelen kiugrott az ölemből és én megijedtem, hogy megharagudott rám, ezért rögtön utána szaladtam.
- Nessie! – kiabáltam utána.
- Játszunk társaaaaaaaaast! – jött le ugrándozva a lépcsőről.
Megnyugodtam, hogy nem haragudott meg. Annyira örülök, hogy boldog. Olyankor sokkal gyönyörűbb, mint általában. Nem mintha máskor nem.
- Én vagyok Jake-kel! – ez nagyon jól esett. Melegséggel töltötte el a szívemet.
Rögtön oda mentem Nessie mellé. Activityt választott az én kincsem. Mindenki a párjával volt.
Nagyon vicces volt ez a játék. Olyan…- gondolkodtam mi lenne a tökéletes kifejezés arra, hogy milyen is volt… - Cullen-es.
- Alice néni a jövőbe látást használni tilos!
- Én nem is használtam. – nézett rá boci szemekkel Nessie-re. Jó kis színész…
- Mi jövünk Jake-kel! – kiáltott Nessie. Rajz lesz. Nessie gyönyörűen rajzol, nem úgy, mint én. Fél percet kaptunk. Nagyon kedves vámpírok mondhatom... Ők is fél percet kapnak, de ők vámpírok, én meg farkas, és nem tudok olyan gyorsan és szépen rajzolni, hogy fel lehessen ismerni…
Csalók! Edward kiröhögött.
Hééé! Nem ér a gondolatomban olvasni!
Bűnbánó fejet vágott, de nem igazán hatott meg, mivel tudom, hogy nem gondolja komolyan. Ezt a tényt az is bizonyította, hogy így is alig tudta visszatartani a nevetést.
A játékot mi nyertük, hála Nessie-nek. Nem is tudtam, hogy mindenki ilyen nagy simlis.
- Csalók vagytok! Tudjátok? – kérdezte Nessie
- Miii? – kérdezték teljes felháborodást színlelve, én erre meg csak a fejemet tudtam rázni.
- Mi nem csináltunk semmit. – mondta Jasper.
Alice és Jasper… Alice a jövőbe látással. Előre tudta, mit húz Jasper. De direkt megvárta, míg elkezd valamit, hogy úgy tűnjön, nem csal, pedig ez nem volt igaz. Egy vonal, vagy szó után tudta, hogy mi az.( még ha csak A betűt is mondott)
- Tudjátok ti jól, ne mondjátok, hogy nem! – persze, még most is úgy tettek, mintha nem is lenne igaz, pedig tudom, hogy az!
- Mi nem tudjuk, hogy miről beszélsz Jake! – mondta Edward teljesen ártatlan arcot vágva.
Na, ne is beszéljünk Belláról és Edwardról. Bellából ki se néztem volna… Megmutatta a gondolatait, tudom, hiszem ez nyilvánvaló volt… Mekkora csalók… Csak Esme és Carlisle és mi játszottunk tisztességesen.
– Pont ti mondjátok? – nézett ránk Edward mindent tudóan.
-Hát… Igen… mi is csaltunk egy iciri-picirit. – Mondta Nessie kicsit zavarban és lehajtott fejjel motyogott, nagyon édes volt – De ez nem volt olyan nagy csalás, csak néha hozzá értem, és amiért izgultam, véletlenül megmutattam, hogy mit gondolok… De ez nem volt akkora nagy bűn! – Úgy nézett rájuk, hogyha valaki eddig úgy gondolta, hogy csaltunk, az biztos most erősen megcáfolná ezt a tényt.
- Nessie kicsit későre jár, nem akarsz lefeküdni aludni? – kérdezte Edward figyelem elterelés képpen.
- Nem! – mondta és nagyon dühösen nézett az apjára.
Edward arcát látni kellett volna. Azt senki nem bírta volna ki nevetés nélkül. Hát… mi sem bírtuk. Még Nessie is nevetett rajta.
- Jól van, jól van! Akkor nézzünk meg egy filmet! – fújt visszavonulót Edward.
- Hurrá! Legyen, mondjuk valami új mese, ami most jelent meg.
- Jégkorszak 3? – kérdeztem az én angyalomtól.
- Az jó, még nem láttuk. Apu, mondd, hogy megvan!
Edward bólintott és Nessie odaugrándozott a kanapéhoz, majd rám nézett, és jelezte, hogy üljek oda, ő meg az ölembe. Gondolkodtam, hogy leüljek, vagy ne, mert kéne mennem, sok elintézni valóm van, de mikor nyitottam volna a számat, hogy ellenkezzek, Nessie bevetette a bájait és levett a lábamról. Neki amúgy se lenne olyan nehéz… de még ezzel is… áhhh… Nem tudok neki nemet mondani.
- Rendben, rendben. De csak egy kicsit maradok, mert még van elintézni valóm.
Erre a kijelentésemre Nessie-vel, madarat lehetett volna fogatni. Bár nem igazán szereti őket megenni, csak megfogja, mert szépek.
Persze ő tudta, hogy úgyse megyek el filmnézés közben, mert mindenre rá tud venni. Szóval végig maradtam, de utána rögtön mentem el, mert még sok dolgom volt.
- Jaaake… muszáj, menned? – bólintottam, rosszul esett, hogy szomorúnak látom, és azért ilyen, mert elmegyek. Miattam bánatos. – De miért? Nem akarsz itt maradni?
- Dehogyis nem, nagyon is szeretnék, de nem tudok. – rám nézett és láttam, hogy mindjárt sír. Muszáj valamit tennem, hogy boldog legyen. Járattam az agyam és egyszer csak fejbe vágott az ötlet.
– Megígérem, hogy holnap, amint kinyitod a szemed, már itt leszek, és egész nap itt maradok, és ha a szüleid engedik, nálunk aludhatsz. – Remélem ettől már boldog lesz.
Ránézett a szüleire, akik némán bólintottak. A nyakukba ugrott és adott nekik egy puszit. Majd az én nyakamba ugrott és agyon puszilgatott. Melegséggel töltötte el a szívemet. Megöleltem és el se akartam engedi. Sőt… elmenni se akartam. Örökre öleltem volna, ha tehettem volna. Majdnem mondtam neki, hogy nem is megyek el, itt maradok, ha szeretné, de…
- Jake, szerintem ideje menned, későre jár… - Igaza van mennem kell.
Gyorsan elköszöntem mindenkitől és már indultam is La Pushba.
Futás közben gondolkodtam. Azon agyaltam, hogy Rosalie és Emmett hol járhattak ennyi ideig. Nem szoktak ilyen sokáig elmenni. Bár lehet, hogy találtak egy lakatlan kis bungalóféleséget és most akarnak békülni.
Ezen nevetnem kellett. De azért hiányzik a szőkeség cikizése. Erre a gondolatra még jobban nevettem. Ettől függetlenül aggódom egy kicsit. Ha holnap estig nem érnek vissza, beszélek Edwardékkal.
Lassítottam, hogy egy kicsit több ideig tudjak gondolkodni Nessie-n és a mai napon.
Szerencsére egyedül voltam most farkas alakban, így senki nem hallhatott engem.
Ma olyan szép volt. Annyira aranyos volt. Annyira tökéletes.
Nagyon szeretek vele játszani. Társasban nagyon ügyes volt ma. De úgy csalt mindenki, hogy én többet nem is fogok játszani. Ekkora csaló családot még nem látott a világ. Na, jó ez nem igaz. Carlislék nem csaltak és Nessie sem. Ő csak segített, hogy előbb rájöjjek a megfejtésre, mert kevés volt az idő...
Annyira okos és szeretnivaló. Imád játszani és mókázni.
Remélem, örökre ilyen életvidám marad. Megérdemli, hogy jó élete legyen. Ő a világ legtökéletesebb teremtménye. Nála tisztább szívű lényt talán még nem is hordott ez a Föld a hátán.
Annyira hasonlít a szüleire. Annyira tud szeretni és ragaszkodni az emberekhez, mint Bella. És az önmarcangolás… kiköpött Edward. De azért Edward kicsit jobban csinálja.
Ezen el kellett nevetnem magam.
Edward ebből a legprofibb a világon. Szerintem neki két képessége van. - Már kezdtem dőlni a röhögéstől - A gondolatolvasás és az önmarcangolás. - Már feküdtem a röhögéstől. Nem bírom…
Bekerülhetne a Guinness-rekordba. Az önmarcangolás számával. Mindjárt megfulladok, már a könnyem is folyik.
Pár perc kacagás után megpróbáltam feltápászkodni a földről, de nem ment, mert megint eszembe jutott, hogy min nevettem. Én ezt már nem bírom tovább, le kell nyugodnom. Nessie… Bárcsak itt lenne, akkor biztos hamarabb megnyugodnék.
Kis idő múlva arra eszméltem, hogy már állok, és megint az én Életem értelmén gondolkodom.
Vajon mennyi lehet az idő? Sam már biztos vár, mert még el kell döntenünk, hogy mi legyen az átváltozni készülő indiánokkal. Gyorsabban futottam, mert már későre járhatott. Sötétedett, olyan 5 óra lehetett. Még apa megtanított, hogy kell megállapítani az időt. De lehet, hogy már nem pontosan emlékszem rá. De… hát már sötét van, szóval lehet, hogy már elmúlt 6 óra is.
Sam meg fog ölni. Majd mondom neki, hogy nem bírtam ott hagyni Nessie-t, mert szomorú lett. És a bevésődésünket nem bírjuk szomorúnak látni. Főleg, ha én tehetnék róla. Remélem most már nem olyan szomorú.
Annyira örülök, hogy holnap nálam aludhat. Majd sokat fogunk játszani, futkározni és versenyeket rendezünk meg minden ehhez hasonlót csinálunk. Bármit, amit csak szeretne... Ez nem teljesen igaz. Csak olyat, amitől nem eshet bántódása. Azt nem bírnám elviselni, ha valami történne vele. Én belehalnék, ha valami baja lenne, vagy… meghalna… Ebbe bele se merek gondolni. Világ Nessie nélkül…
Na jó, ezen nem szabad elmélkedni, még a végén tényleg megtörténik.
NEM! Neki semmi baja nem eshet. Inkább nekem, mint neki. Az életem adnám érte. Remélem, ha egyszer sor kerülne rá (ami reményeim szerint soha, nem fog megtörténni, mert vigyázok rá) akkor elég lesz az én életem, hogy meg tudjam menteni.
Ezt azonnal ki kell vernem a fejemből. Mire gondoljak? Valami szépre… Nessie… Valami kedvesre… Nessie… Valaki okosra… Nessie…
-Áucs! – Jaj de fáj a fejem! Azt hiszem valaminek neki mentem. Valami nagyon keménynek… Gondolom egy szikla.
Felnézek, hogy megnézzem biztosan az-e. Ezt nem hiszem el… Ennyire el tudnék bambulni, hogy futás közben neki megyek a kőnek… Azt hiszem, kicsit jobban kéne előre figyelnem. Nem kéne ennyit gondolkodnom, még a végén megint neki megyek valaminek.
Most nagyon fogok figyelni. Itt egy fa. Egy bokor, egy szikla. Itt a patak. Át kéne úsznom, hogy ne legyen túlságosan vámpír szagom. Még nem nagyon tudja elviselni a 2 új farkas, ők 1 hónapja változtak át. Nessie illatát sem annyira szeretik, de már kezdik megszokni.
Nem tudom, mit nem tudnak elviselni, neki olyan jó illata van. És olyan ügyes és szép és kedves és és és…
Jaj már megint nem figyeltem és neki mentem valaminek. Ezt nem hiszem el… Remélem a változatosság kedvéért egy fának mentem neki és nem egy kőnek… Mérgelődtem magamban… Felnéztem és reménykedtem, hogy egy fa volt…
De nagyon nagyot tévedtem…
2009. november 7., szombat
II. Fejezet- A búcsú
Köszönjük a sok látogatót (1 hét alatt 500), a kommentárokat, és a szavazatokat. Örülünk, hogy ennyire elnyerte a tetszéseteket. Reméljük ez nem fog változni.
(Emmett szemszöge)
Nem tudom, mióta feküdtem ott Rose teste mellett, percekig, órákig vagy napokig, de egyszer csak hangokat hallottam a hátam mögül. Hátra néztem és láttam, amint Edwardék kilépnek a fák közül.
Carlisle rögtön odarohant Rosalie-hoz hogy megvizsgálja. Jasper és Jacob elszaladtak körülnézni az erdőben, de ez engem most nem nagyon érdekelt. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy Rose nincs többé. Helyet hagytam Carlisle-nak, hogy meg tudja nézni rendesen Rosalie-t, de nem mentem el. Addig Edward odajött hozzám. Én csak megráztam a fejem, ezzel jelezve, hogy most nem tudok beszélni. Gondolatban végigfuttattam a dolgokat, hogy Edward láthassa, és majd ő elmondja a többieknek.
- Meghalt. Túl későn értünk ide. –mondta szomorúan Carlisle. Láttam rajta, hogy hibáztatja magát, pedig ő semmiről nem tehet. Ez az én hibám. Ha gyorsabban futok, ha…
- Nem a te hibád Emmett! – mondta Edward halkan, de határozottan.
Hálásan néztem rá, de ezzel most nem ér el sokat.
Ez után senki nem szólt semmit, míg Jasperék vissza nem jöttek.
- Sajnos nem találtuk meg őket. De majd holnap még körbeszaglászunk. -mondta Jasper, aztán Carlisle felé fordult. – Carlisle?
- Sajnálom… Rosalie… meg… meghalt…- felelte Carlisle elcsukló hangon, mire én megint felordítottam fájdalmamban.
Még egy jó ideig ott voltunk a tisztáson hallgatásba burkolózva, de aztán Jacob megszólalt.
- Szerintem ideje lenne visszamenni, a lányok már biztos aggódnak, hogy hol vagyunk.
- Jake-nek igaza van, - mondta Edward – elég régóta eljöttünk otthonról.
- Szeretnéd te vinni Rose-t, Emmett, vagy vigyem?- kérdezte Carlisle.
- Majd én viszem. -feleltem. Úgyis én tehetek az egészről…
- Ezt verd ki a fejedből Emmett! –szólt Edward kicsit felháborodva. Megértem biztos teljesen kikészítettem a gondolataimmal.
Jaj Jaspert el is felejtettem... Bűnbánóan néztem rá és reméltem, hogy nem készítem ki annyira.
A karjaimba vettem Rosie-t és elindultunk visszafelé. Nem futottunk olyan gyorsan hazafele.
A hazaúton senki nem szólt semmit. Jól esett egy kis csend. Próbáltam nem gondolni semmire, csak néztem és simogattam a szerelmem arcát. Nem nagyon fogtam fel, hogy mi történik körülöttem, de már láttam a házat, és azt hiszem Alice is kifutott Jasper elé, Edward pedig gyorsított, hogy minél előbb bent legyen. De nem fogtam fel teljesen.
Hamarosan én is bent voltam a házban. Felvittem Rose-t a szobánkba és leraktam az ágyra. Nem csináltam semmit, csak fogtam a kezét, és néztem. Hallottam, hogy lent a lányok sírnak, de most nem tudtam azzal foglalkozni.
Rövid idő múlva lementem a többiekhez. Gondolom Edward mindent elmondott nekik. Nessie-t nem láttam sehol, gondoltam biztos alszik. Ez nem is baj, legalább van még egy kis ideje boldognak lennie.
Miért kellett nekem elmennem Rose mellől? Miért kellett összevesznem vele? Miért pont medvére akartam vadászni? Miért a medve a kedvencem? Miért nem mentem vele? Miért most jöttek a farkasok? Miért kellett ennek történnie? Miért Rose? Miért nem én?
- Emmett mondtam, hogy nem te tehetsz róla. És ezt biztosan Rosalie is tudja, akárhol is van most.- mondta Edward.
Szerintem pedig igenis az én hibám! Miért nem tudtam figyelmesebb lenni?
- Hol van Rosie néni? – hallottam meg Nessie gyönyörű hangját és azt is, hogy Esme sírógörcsöt kap. Bella és Edward el akarta vinni, de én odamentem hozzá.
- Nessie, drága Nessiem… Rose... el – hunyt - …elment…egy jobb helyre került… - mondtam akadozva, de ez már sok volt nekem. Nessie… a lányok… Rose…
Kirohantam a házból… Csak futottam és futottam. Nem érdekelt semmi. Majd csak egyszer vissza találok, vagy nem… Nem is érdekel… Rose nélkül már nem is akarok élni… Ő volt az Életem Értelme, és ezek után az élet… NEM élet… Igaza volt Edwardnak ez már csak létezés. Szerelem nélkül… nincs élet… csak tengünk ebben a világban… Lehet el kéne mennem a Volturihoz…
- Légy boldog... Légy boldog… - hallottam meg Rose hangját.
- Rose? - Körül néztem, hátha valahol meglátom, de nem.
Ez lehetetlen lenne, mivel ő már nincs. Rose meghalt… Nem bírtam tovább futni se. Lerogytam a fűbe és zokogtam. Mikor már egy helyben ülni sem bírtam, felkeltem és kitéptem az összes fát, ami körülöttem volt. Ki akartam adni magamból a bánatot, dühöt, fájdalmat és minden rossz érzést. De ez nem ment. Csak egy kicsit halványodtak az érzéseim és egyre nagyobb lett az üresség.
Nem akartam semmit sem csinálni. Gondolkodni se. Meg akartam halni.
(Nessie szemszöge)
-Anyu! Apu! Indulhatunk végre?- kérdeztem lelkesen – Remélem Rose nénivel meg Alice nénivel elmegyünk ma vásárolni. Annyira jó lenne. Tegnap is olyan jól szórakoztunk.
- Indulhatunk kicsim!- mondta anya, és én már rohantam is ki a házunkból. Persze nem tudtam olyan gyorsan futni, így anyuék hamar utolértek.
Nem sokkal ezután elértük a házat. Berohantam és elkiáltottam magam.
- Megjötteeeeeem!!!
Alice néni és nagyi kinézett a konyhából, és mielőtt lélegzethez jutottak volna én már Alice néni nyakán lógtam.
- Napról napra mintha nagyobb lennél kincsem!- mondta nevetve és adott egy cuppanós puszit.
- A többiek hol vannak? - kérdeztem érdeklődve.
- A fiúk az emeleten vannak, Rose és Emmett pedig elmentek vadászni.
Felszaladtam az emeletre, és megöleltem az összes nagybátyámat.
Egész nap jól elszórakoztunk, legyőztem Jaspert sakkban, fogócskáztunk, sütöttünk sütit nagyival, és a délután folyamán megjött Jake is. Rögtön a nyakába ugrottam és azután csak vele játszottam. Imádom Jake-t.
Azonban Rose néniék nem jöttek vissza. Este megkérdeztem anyut, hogy hol vannak már ennyi ideig.
- Nyugodj meg Nessie, biztos csak nem találtak a közelben kedvükre valót.
- Re… rendben. - ásítottam egy nagyot.
- Ideje lefeküdnöd kicsim. Mire felkelsz, Rosaliék valószínűleg már itthon lesznek.
Felmentem a szobámba, amit itt alakítottak ki nekem, és hamar elaludtam.
Hangokat hallottam és felkeltem. Még nagyon sötét volt. Lementem az előszobába, mindenkit ott találtam, kivéve Rose nénit.
- Hol van Rosie néni?- kérdeztem.
Nagyi sírógörcsöt kapott, anyu és apu pedig már elindult volna felém, de Emmett bácsi megelőzte őket.
- Nessie, drága Nessiem… Rose... el…elment…egy jobb helyre került…-mondta és kirohant a házból.
Rose elment… Vajon hova mehetett? Egy jobb helyre? Nem volt itt jó neki? Velünk? De hát hova ment? Még visszajön? Teljesen összezavarodtam és egyre szomorúbb lettem. Mi van, ha nem jön vissza? Vagy…
Hirtelen mintha megvilágosodtam volna. Rosie néni… meg… meghalt… Eddig jutottam a gondolatmenetben, mert nem éreztem magamban elég erőt, és átvette felettem az uralmat a sötétség
(Edward szemszöge)
Kezdtem aggódni a lányomért. Renesmee már 2 hete nem ébred fel. Carlisle naponta megvizsgálja, de azt mondja, ez a sokk következménye, amit kapott. Ráraktunk infúzióra, hogy biztosan ne legyen semmi baja.
Emmett három nappal Rose halála után visszajött. A szeme fekete volt a szomjúságtól, de nem volt hajlandó elmenni vadászni. Még mindig tisztán emlékszem arra, amikor Carlisle egyik nap megkérte, hogy jöjjön el velünk vadászni.
- Emmett el kéne jönnöd velünk vadászni! Már teljesen fekete a szemed. – Emmett ment tovább, mintha nem is neki tették volna fel a kérdést. – Emmett akkor legalább donorvért igyál. – még mindig nem fogta fel azt, amit mondtak, csak Rose-on járt az esze. Hogy vajon most hol lehet, boldog-e és minden ilyen gondolatok
– Emmett! Rose se szeretne így látni téged!
- Mi van Rose-zal? – Na, erre már felkapta a fejét, de még mindig nem volt hajlandó inni.
Egész nap úgy járkált a házban, mint egy zombi. Nem is nagyon beszélt senkivel.
Úgy döntöttünk, hogy amikor Nessie felkel, megtartjuk Rose temetését. Alice és Esme terveztek meg szinte mindent.
Bella éjjel-nappal a lányunk mellett ült, és várta, hogy felébredjen. Csak amikor már nem bírta, akkor ment ki vadászni, de csak a közelbe, nehogy ne legyen itt, mikor felébred, és hamar visszajött. Szerintem alig ivott meg egy szarvast, nem csodálnám, hogy mi után abba hagyta az ivást, a szarvas még el tudna rohanni.
Jacob is nagyon sokszor volt a lányom ágya mellett. Amikor csak tehette mellette virrasztott. Csodálom, hogy bírja, egész nap fut a falkával, keresi a másik vérfarkasokat - erre a gondolatra morognom kellett – máskor pedig itt ül és várja, hogy Nessie felébredjen. Alig alszik. Remélem nem lesz semmi baja, mert ha igen…
Ekkor meg hallottam, hogy Bella kiabál.
- Edward!! Ébredezik!
Az egész család felszaladt az emeletre, Carlisle és én az elsők között voltunk.
- Anyu… apu… - suttogta Nessie. - Szomjas vagyok!
- Mindjárt elmegyünk vadászni kicsim, csak nagypapa megvizsgál, hogy minden rendben van-e. Tudod mennyit aludtál?
Megrázta a fejét.
- 2 hetet.
Miközben Bella beszélt hozzá, Carlisle megvizsgálta.
- Nekem úgy tűnik, minden rendben van. A szomjúságon kívül más baja nincs, azon pedig könnyen segíthetünk. – végre egy jó hír.
Miközben Bella és Renesmee elmentek vadászni, mi megvalósítottuk a lányok ötletét. Azt akartuk, hogy olyan Rosalie-s legyen a temetés. Mindennek gyönyörűnek kell lennie és…
- Jó lesz ez így Emmett drágám?-kérdezte Esme.
Emmett csak megvonta a vállát. Az elmúlt két hét alatt nem igazán kommunikált senkivel sem. Szegény Esme nagyon maga alatt van Rose miatt is, é Emmett miatt is. A kedvében szeretne járni, de nem tudja, hogy kéne.
- Nem a te hibád anyu – mondtam neki és megpusziltam.
-Köszönöm fiam. - Nézett rám hálásan
Mikor Belláék visszajöttek, ő, Nessie és én felmentünk az emeletre, hogy beszéljünk Renesmee-vel.
- Kicsim, emlékszel még mi történt Rosalie-val?
- Igen. - mondta, miközben egy könnycsepp legördült az arcán. Gondolatban végig futtatta az eseményeket és attól féltem, hogy megint sokkot kap.
- Ma alkonykor fogjuk eltemetni. Ha nem tudnál ott… - mondtam, csak közbe vágott.
- Nem, minden rendben lesz! – válaszolta halkan.
Ez az én kislányom! Bár nem nagyon örülök, hogy néha úgy viselkedik, mint egy felnőtt. Tudom, hogy érzelmileg sokkal érettebb és a gondolkodása sem egy 6 éves szintjén van, de jobban örültem volna, hogyha tovább élhetné a gyermeki életét.
A helyszín, amit Alice látott a látomásban nagyon illett Rose-hoz. Mikor láttam a gondolatában nem igazán tetszett, mert mindenhol csak virágok, semmi más. De élőben… Élőben azt látom, hogy mindenhol gyönyörűbbnél gyönyörűbb virágok. Még a fákon is virágok voltak, hála Alice-nek. Nem tudom, hogy tudott így megváltozni a véleményem, mivel itt minden ugyanolyan, mint a látomásban. Lehet, hogy csak azért, mert tudom, hogy ez illik Rose-hoz? Lehetséges. Biztos tetszene neki.
Ha jobban körül nézek ismerős ez a hely. Azt hiszem már ő is járt itt. Renesmeevel itt ültettek egy rózsabokrot. A mellé a rózsabokor mellé kéne nyugalomra helyezni.
(Emmett szemszöge)
Közeledik az alkony. Rose-t mindjárt eltemetjük. Magamban százszor megfogalmaztam azt, amit mondani szeretnék, de valahogy egyiket se találtam elég jónak Rose-hoz. Egyik sem volt tökéletes. Mindegyikből hiányzott valami.
- Emmett! Itt az idő.- szólt be a szobámba Alice.
Mindannyian kivonultunk a tisztásra. Itt ültettek egy rózsabokrot Renesmeevel. Ez a hely igazán szép, de nem fogható Rose-hoz. Tudom, hogy Rose-nak tetszene ez a hely, de szerintem semmi sem elég tökéletes hozzá képest. Ha tudnám, hogy van valami, ami egy ici-picit is felér az ő szépségéhez, körbe futnám az egész világot, és azt keresném. De tudom, hogy nincs. Rose túl tökéletes volt. Mindennél tökéletesebb. Az én Rosie-m.
Már ki volt ásva a gödör, és egy gyönyörű koporsóban feküdt Rosalie. A koporsót Jasper és Edward faragta. Szép volt a koporsó semmi baj nem volt vele, de Rose mellett egy régi ócska fadarabnak tűnik.
Egy ideig senki sem szólt, gondolom, azt hitték én kezdem el, el is akartam, de nem tudtam. Megszólalni sem bírtam és még mindig nem tudom mit kéne mondanom neki.
- Hát akkor elkezdem én.- szólalt meg Carlisle. Ő mindig tudta mit kell mondani, de most a bánat, a szomorúság, hiány és gondolom bűntudata is van, pedig nem az ő hibája volt, hanem az enyém… vagyis ezek miatt ő is alig tud megszólalni
– Rose, mindig is a lányomként szerettelek, és ezek után is mindig a lányomnak foglak tekinteni. Remélem boldog vagy ott, ahol vagy.
- Drága kislányom, én, amikor bekerültél a családunkba, egyből megszerettelek. Akármilyen hibát követtél el én mindig melletted álltam, szerettelek. Tudom, hogy nem rajongtál ezért az életért, de remélem egy kicsit boldogabbá tudtam tenni neked. Nyugodj békében. És ne félj, vigyázni fogok, - körbenézett - fogunk Emmettre!
- Az elején nem jöttünk ki valami jól, de idővel lett egy közös pontunk, aki összehozott minket. – Nézett rá szeretetteljesen Nessie-re. - Tudom, hogy amit a világ felé mutatsz, az nem te vagy, csak egy álca. - mondta Bella. Mennyire igaza van, csak meg kell ismerni!
- Te voltál az első testvérem, és úgy gondolom, mindig jól kijöttünk. Sajnálom, hogy annyira idegesítettelek ezzel a gondolatolvasással, de ne félj, egy titkodat sem mondom el senkinek. Eddig se tettem, és ezentúl már nem is fogom. Légy boldog. Hiányzol – búcsúzott el Edward Rosalie-tól.
- Rosie néni… Szeretlek… Hiányzol… - mondta Nessie akadozva. A könnyeivel küszködött. Legalább ő tudott sírni. Mit meg nem adnék azért, hogy könnyekkel sírhassak. Az enyhítene egy kicsit a lelkemen. Vagy az alvás… sóhajtottam
- Nehezen békéltél meg velünk, amikor bekerültünk a családba, azt hitted van valami hátsó szándékunk, hogy bajba kever egy olyan vámpír, aki emberekkel táplálkozott. Szerinted nem tudtam volna átszokni az állat vérre. De látod – mosolyodott el – sikerült. Csak akarat kérdése. Szeretlek Rose, és tudom, hogy te is szerettél minket, ha nem is mutattad ki. Én éreztem.- köszönt el Jasper.
- Jaj, Rose. Mit mondhatnék? Ezt nem láttam előre. Mardos a bűntudat. Ha gondolkodtam volna, lehet, hogy még most is élnél. Pedig elveszett a jövőd, de csak azt hittem a La Push-i farkasokkal találkoztatok. Hinnem kellett volna a rossz érzésemnek, de nem tettem, mert mindenki mondta, hogy semmi bajod nem eshet. Esküszöm, hogy megölöm őket, bosszút állok. A legrosszabb jövőt kapják tőlem. Ígérem– mondta Alice, erősnek akar látszani, de tudom, hogy amint visszaérünk a házba, már ő sem bírja tovább... Összeomlik.
Már csak én voltam hátra. Gondolkodtam, mi lenne a tökéletes, de még mindig nem tudtam. Leültem a koporsó mellé és megfogtam a kezét. Néztem a gyönyörű testét. Még így is szép, olyan, mintha aludna. Bárcsak tényleg ennyiről lenne szó. Ekkor mintha Rose illatát éreztem volna, de az lehetetlen, mivel már nincs illata.
- Rose… Szeretlek… Nem tudok mit mondani neked. Semmi sem elég jó… Mindenben van valami, ami nem ér fel hozzád. Mondhatnám, hogy veled éltem át életem legcsodálatosabb idejét… De ez nem lenne igaz, mivel még annál is jobb volt… Mondhatnám, hogy szeretlek… De ez sem igaz, erre nincs szó, hogy kifejezzem magam. Legyek boldog… Ez volt az utolsó kívánságod. Nem tudom, hogy teljesíthetném… hiszen nem vagy itt. Nélküled nehezen tudnék boldog lenni. Te voltál a fény az életemben. Mikor megláttalak, rögtön tudtam, hogy te vagy az a nő, akivel élni szeretném az életem. Te mentettél meg. Te adtad meg azt a lehetőséget, hogy ne csak egy rövid kis emberi ideig legyen boldog. Hanem az idők végezetéig. De sajnos ez nem valósult meg. Elmentél… Egyedül maradtam. Szerelem nélkül. A Szerelmem nélkül. Az életem nélkül… - nem bírtam tovább mondani.
Ekkor mintha valaki megcsókolt volna. Nagyon furcsa volt. Hideg volt, de közben meleg. Biztosan Rose szelleme az.
- Rose!!! Mindennél jobban szeretlek! – kiabáltam a messzeségbe. Jött egy hideg fuvallat és mintha Rose hangját hallottam volna.
- Én is szeretlek drága Mackóm – ez melegséggel töltött el.
Még utoljára megcsókoltam őt. Ez volt az utolsó csókunk. Most láttam őt utoljára. Nincs remény egy boldog életre.
Mindenki bedobott egy szál rózsát a sírba, majd betemettük volna a koporsót, amikor megéreztem azt a bűzt, és morogni kezdtem.
(Emmett szemszöge)
Nem tudom, mióta feküdtem ott Rose teste mellett, percekig, órákig vagy napokig, de egyszer csak hangokat hallottam a hátam mögül. Hátra néztem és láttam, amint Edwardék kilépnek a fák közül.
Carlisle rögtön odarohant Rosalie-hoz hogy megvizsgálja. Jasper és Jacob elszaladtak körülnézni az erdőben, de ez engem most nem nagyon érdekelt. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy Rose nincs többé. Helyet hagytam Carlisle-nak, hogy meg tudja nézni rendesen Rosalie-t, de nem mentem el. Addig Edward odajött hozzám. Én csak megráztam a fejem, ezzel jelezve, hogy most nem tudok beszélni. Gondolatban végigfuttattam a dolgokat, hogy Edward láthassa, és majd ő elmondja a többieknek.
- Meghalt. Túl későn értünk ide. –mondta szomorúan Carlisle. Láttam rajta, hogy hibáztatja magát, pedig ő semmiről nem tehet. Ez az én hibám. Ha gyorsabban futok, ha…
- Nem a te hibád Emmett! – mondta Edward halkan, de határozottan.
Hálásan néztem rá, de ezzel most nem ér el sokat.
Ez után senki nem szólt semmit, míg Jasperék vissza nem jöttek.
- Sajnos nem találtuk meg őket. De majd holnap még körbeszaglászunk. -mondta Jasper, aztán Carlisle felé fordult. – Carlisle?
- Sajnálom… Rosalie… meg… meghalt…- felelte Carlisle elcsukló hangon, mire én megint felordítottam fájdalmamban.
Még egy jó ideig ott voltunk a tisztáson hallgatásba burkolózva, de aztán Jacob megszólalt.
- Szerintem ideje lenne visszamenni, a lányok már biztos aggódnak, hogy hol vagyunk.
- Jake-nek igaza van, - mondta Edward – elég régóta eljöttünk otthonról.
- Szeretnéd te vinni Rose-t, Emmett, vagy vigyem?- kérdezte Carlisle.
- Majd én viszem. -feleltem. Úgyis én tehetek az egészről…
- Ezt verd ki a fejedből Emmett! –szólt Edward kicsit felháborodva. Megértem biztos teljesen kikészítettem a gondolataimmal.
Jaj Jaspert el is felejtettem... Bűnbánóan néztem rá és reméltem, hogy nem készítem ki annyira.
A karjaimba vettem Rosie-t és elindultunk visszafelé. Nem futottunk olyan gyorsan hazafele.
A hazaúton senki nem szólt semmit. Jól esett egy kis csend. Próbáltam nem gondolni semmire, csak néztem és simogattam a szerelmem arcát. Nem nagyon fogtam fel, hogy mi történik körülöttem, de már láttam a házat, és azt hiszem Alice is kifutott Jasper elé, Edward pedig gyorsított, hogy minél előbb bent legyen. De nem fogtam fel teljesen.
Hamarosan én is bent voltam a házban. Felvittem Rose-t a szobánkba és leraktam az ágyra. Nem csináltam semmit, csak fogtam a kezét, és néztem. Hallottam, hogy lent a lányok sírnak, de most nem tudtam azzal foglalkozni.
Rövid idő múlva lementem a többiekhez. Gondolom Edward mindent elmondott nekik. Nessie-t nem láttam sehol, gondoltam biztos alszik. Ez nem is baj, legalább van még egy kis ideje boldognak lennie.
Miért kellett nekem elmennem Rose mellől? Miért kellett összevesznem vele? Miért pont medvére akartam vadászni? Miért a medve a kedvencem? Miért nem mentem vele? Miért most jöttek a farkasok? Miért kellett ennek történnie? Miért Rose? Miért nem én?
- Emmett mondtam, hogy nem te tehetsz róla. És ezt biztosan Rosalie is tudja, akárhol is van most.- mondta Edward.
Szerintem pedig igenis az én hibám! Miért nem tudtam figyelmesebb lenni?
- Hol van Rosie néni? – hallottam meg Nessie gyönyörű hangját és azt is, hogy Esme sírógörcsöt kap. Bella és Edward el akarta vinni, de én odamentem hozzá.
- Nessie, drága Nessiem… Rose... el – hunyt - …elment…egy jobb helyre került… - mondtam akadozva, de ez már sok volt nekem. Nessie… a lányok… Rose…
Kirohantam a házból… Csak futottam és futottam. Nem érdekelt semmi. Majd csak egyszer vissza találok, vagy nem… Nem is érdekel… Rose nélkül már nem is akarok élni… Ő volt az Életem Értelme, és ezek után az élet… NEM élet… Igaza volt Edwardnak ez már csak létezés. Szerelem nélkül… nincs élet… csak tengünk ebben a világban… Lehet el kéne mennem a Volturihoz…
- Légy boldog... Légy boldog… - hallottam meg Rose hangját.
- Rose? - Körül néztem, hátha valahol meglátom, de nem.
Ez lehetetlen lenne, mivel ő már nincs. Rose meghalt… Nem bírtam tovább futni se. Lerogytam a fűbe és zokogtam. Mikor már egy helyben ülni sem bírtam, felkeltem és kitéptem az összes fát, ami körülöttem volt. Ki akartam adni magamból a bánatot, dühöt, fájdalmat és minden rossz érzést. De ez nem ment. Csak egy kicsit halványodtak az érzéseim és egyre nagyobb lett az üresség.
Nem akartam semmit sem csinálni. Gondolkodni se. Meg akartam halni.
(Nessie szemszöge)
-Anyu! Apu! Indulhatunk végre?- kérdeztem lelkesen – Remélem Rose nénivel meg Alice nénivel elmegyünk ma vásárolni. Annyira jó lenne. Tegnap is olyan jól szórakoztunk.
- Indulhatunk kicsim!- mondta anya, és én már rohantam is ki a házunkból. Persze nem tudtam olyan gyorsan futni, így anyuék hamar utolértek.
Nem sokkal ezután elértük a házat. Berohantam és elkiáltottam magam.
- Megjötteeeeeem!!!
Alice néni és nagyi kinézett a konyhából, és mielőtt lélegzethez jutottak volna én már Alice néni nyakán lógtam.
- Napról napra mintha nagyobb lennél kincsem!- mondta nevetve és adott egy cuppanós puszit.
- A többiek hol vannak? - kérdeztem érdeklődve.
- A fiúk az emeleten vannak, Rose és Emmett pedig elmentek vadászni.
Felszaladtam az emeletre, és megöleltem az összes nagybátyámat.
Egész nap jól elszórakoztunk, legyőztem Jaspert sakkban, fogócskáztunk, sütöttünk sütit nagyival, és a délután folyamán megjött Jake is. Rögtön a nyakába ugrottam és azután csak vele játszottam. Imádom Jake-t.
Azonban Rose néniék nem jöttek vissza. Este megkérdeztem anyut, hogy hol vannak már ennyi ideig.
- Nyugodj meg Nessie, biztos csak nem találtak a közelben kedvükre valót.
- Re… rendben. - ásítottam egy nagyot.
- Ideje lefeküdnöd kicsim. Mire felkelsz, Rosaliék valószínűleg már itthon lesznek.
Felmentem a szobámba, amit itt alakítottak ki nekem, és hamar elaludtam.
Hangokat hallottam és felkeltem. Még nagyon sötét volt. Lementem az előszobába, mindenkit ott találtam, kivéve Rose nénit.
- Hol van Rosie néni?- kérdeztem.
Nagyi sírógörcsöt kapott, anyu és apu pedig már elindult volna felém, de Emmett bácsi megelőzte őket.
- Nessie, drága Nessiem… Rose... el…elment…egy jobb helyre került…-mondta és kirohant a házból.
Rose elment… Vajon hova mehetett? Egy jobb helyre? Nem volt itt jó neki? Velünk? De hát hova ment? Még visszajön? Teljesen összezavarodtam és egyre szomorúbb lettem. Mi van, ha nem jön vissza? Vagy…
Hirtelen mintha megvilágosodtam volna. Rosie néni… meg… meghalt… Eddig jutottam a gondolatmenetben, mert nem éreztem magamban elég erőt, és átvette felettem az uralmat a sötétség
(Edward szemszöge)
Kezdtem aggódni a lányomért. Renesmee már 2 hete nem ébred fel. Carlisle naponta megvizsgálja, de azt mondja, ez a sokk következménye, amit kapott. Ráraktunk infúzióra, hogy biztosan ne legyen semmi baja.
Emmett három nappal Rose halála után visszajött. A szeme fekete volt a szomjúságtól, de nem volt hajlandó elmenni vadászni. Még mindig tisztán emlékszem arra, amikor Carlisle egyik nap megkérte, hogy jöjjön el velünk vadászni.
- Emmett el kéne jönnöd velünk vadászni! Már teljesen fekete a szemed. – Emmett ment tovább, mintha nem is neki tették volna fel a kérdést. – Emmett akkor legalább donorvért igyál. – még mindig nem fogta fel azt, amit mondtak, csak Rose-on járt az esze. Hogy vajon most hol lehet, boldog-e és minden ilyen gondolatok
– Emmett! Rose se szeretne így látni téged!
- Mi van Rose-zal? – Na, erre már felkapta a fejét, de még mindig nem volt hajlandó inni.
Egész nap úgy járkált a házban, mint egy zombi. Nem is nagyon beszélt senkivel.
Úgy döntöttünk, hogy amikor Nessie felkel, megtartjuk Rose temetését. Alice és Esme terveztek meg szinte mindent.
Bella éjjel-nappal a lányunk mellett ült, és várta, hogy felébredjen. Csak amikor már nem bírta, akkor ment ki vadászni, de csak a közelbe, nehogy ne legyen itt, mikor felébred, és hamar visszajött. Szerintem alig ivott meg egy szarvast, nem csodálnám, hogy mi után abba hagyta az ivást, a szarvas még el tudna rohanni.
Jacob is nagyon sokszor volt a lányom ágya mellett. Amikor csak tehette mellette virrasztott. Csodálom, hogy bírja, egész nap fut a falkával, keresi a másik vérfarkasokat - erre a gondolatra morognom kellett – máskor pedig itt ül és várja, hogy Nessie felébredjen. Alig alszik. Remélem nem lesz semmi baja, mert ha igen…
Ekkor meg hallottam, hogy Bella kiabál.
- Edward!! Ébredezik!
Az egész család felszaladt az emeletre, Carlisle és én az elsők között voltunk.
- Anyu… apu… - suttogta Nessie. - Szomjas vagyok!
- Mindjárt elmegyünk vadászni kicsim, csak nagypapa megvizsgál, hogy minden rendben van-e. Tudod mennyit aludtál?
Megrázta a fejét.
- 2 hetet.
Miközben Bella beszélt hozzá, Carlisle megvizsgálta.
- Nekem úgy tűnik, minden rendben van. A szomjúságon kívül más baja nincs, azon pedig könnyen segíthetünk. – végre egy jó hír.
Miközben Bella és Renesmee elmentek vadászni, mi megvalósítottuk a lányok ötletét. Azt akartuk, hogy olyan Rosalie-s legyen a temetés. Mindennek gyönyörűnek kell lennie és…
- Jó lesz ez így Emmett drágám?-kérdezte Esme.
Emmett csak megvonta a vállát. Az elmúlt két hét alatt nem igazán kommunikált senkivel sem. Szegény Esme nagyon maga alatt van Rose miatt is, é Emmett miatt is. A kedvében szeretne járni, de nem tudja, hogy kéne.
- Nem a te hibád anyu – mondtam neki és megpusziltam.
-Köszönöm fiam. - Nézett rám hálásan
Mikor Belláék visszajöttek, ő, Nessie és én felmentünk az emeletre, hogy beszéljünk Renesmee-vel.
- Kicsim, emlékszel még mi történt Rosalie-val?
- Igen. - mondta, miközben egy könnycsepp legördült az arcán. Gondolatban végig futtatta az eseményeket és attól féltem, hogy megint sokkot kap.
- Ma alkonykor fogjuk eltemetni. Ha nem tudnál ott… - mondtam, csak közbe vágott.
- Nem, minden rendben lesz! – válaszolta halkan.
Ez az én kislányom! Bár nem nagyon örülök, hogy néha úgy viselkedik, mint egy felnőtt. Tudom, hogy érzelmileg sokkal érettebb és a gondolkodása sem egy 6 éves szintjén van, de jobban örültem volna, hogyha tovább élhetné a gyermeki életét.
A helyszín, amit Alice látott a látomásban nagyon illett Rose-hoz. Mikor láttam a gondolatában nem igazán tetszett, mert mindenhol csak virágok, semmi más. De élőben… Élőben azt látom, hogy mindenhol gyönyörűbbnél gyönyörűbb virágok. Még a fákon is virágok voltak, hála Alice-nek. Nem tudom, hogy tudott így megváltozni a véleményem, mivel itt minden ugyanolyan, mint a látomásban. Lehet, hogy csak azért, mert tudom, hogy ez illik Rose-hoz? Lehetséges. Biztos tetszene neki.
Ha jobban körül nézek ismerős ez a hely. Azt hiszem már ő is járt itt. Renesmeevel itt ültettek egy rózsabokrot. A mellé a rózsabokor mellé kéne nyugalomra helyezni.
(Emmett szemszöge)
Közeledik az alkony. Rose-t mindjárt eltemetjük. Magamban százszor megfogalmaztam azt, amit mondani szeretnék, de valahogy egyiket se találtam elég jónak Rose-hoz. Egyik sem volt tökéletes. Mindegyikből hiányzott valami.
- Emmett! Itt az idő.- szólt be a szobámba Alice.
Mindannyian kivonultunk a tisztásra. Itt ültettek egy rózsabokrot Renesmeevel. Ez a hely igazán szép, de nem fogható Rose-hoz. Tudom, hogy Rose-nak tetszene ez a hely, de szerintem semmi sem elég tökéletes hozzá képest. Ha tudnám, hogy van valami, ami egy ici-picit is felér az ő szépségéhez, körbe futnám az egész világot, és azt keresném. De tudom, hogy nincs. Rose túl tökéletes volt. Mindennél tökéletesebb. Az én Rosie-m.
Már ki volt ásva a gödör, és egy gyönyörű koporsóban feküdt Rosalie. A koporsót Jasper és Edward faragta. Szép volt a koporsó semmi baj nem volt vele, de Rose mellett egy régi ócska fadarabnak tűnik.
Egy ideig senki sem szólt, gondolom, azt hitték én kezdem el, el is akartam, de nem tudtam. Megszólalni sem bírtam és még mindig nem tudom mit kéne mondanom neki.
- Hát akkor elkezdem én.- szólalt meg Carlisle. Ő mindig tudta mit kell mondani, de most a bánat, a szomorúság, hiány és gondolom bűntudata is van, pedig nem az ő hibája volt, hanem az enyém… vagyis ezek miatt ő is alig tud megszólalni
– Rose, mindig is a lányomként szerettelek, és ezek után is mindig a lányomnak foglak tekinteni. Remélem boldog vagy ott, ahol vagy.
- Drága kislányom, én, amikor bekerültél a családunkba, egyből megszerettelek. Akármilyen hibát követtél el én mindig melletted álltam, szerettelek. Tudom, hogy nem rajongtál ezért az életért, de remélem egy kicsit boldogabbá tudtam tenni neked. Nyugodj békében. És ne félj, vigyázni fogok, - körbenézett - fogunk Emmettre!
- Az elején nem jöttünk ki valami jól, de idővel lett egy közös pontunk, aki összehozott minket. – Nézett rá szeretetteljesen Nessie-re. - Tudom, hogy amit a világ felé mutatsz, az nem te vagy, csak egy álca. - mondta Bella. Mennyire igaza van, csak meg kell ismerni!
- Te voltál az első testvérem, és úgy gondolom, mindig jól kijöttünk. Sajnálom, hogy annyira idegesítettelek ezzel a gondolatolvasással, de ne félj, egy titkodat sem mondom el senkinek. Eddig se tettem, és ezentúl már nem is fogom. Légy boldog. Hiányzol – búcsúzott el Edward Rosalie-tól.
- Rosie néni… Szeretlek… Hiányzol… - mondta Nessie akadozva. A könnyeivel küszködött. Legalább ő tudott sírni. Mit meg nem adnék azért, hogy könnyekkel sírhassak. Az enyhítene egy kicsit a lelkemen. Vagy az alvás… sóhajtottam
- Nehezen békéltél meg velünk, amikor bekerültünk a családba, azt hitted van valami hátsó szándékunk, hogy bajba kever egy olyan vámpír, aki emberekkel táplálkozott. Szerinted nem tudtam volna átszokni az állat vérre. De látod – mosolyodott el – sikerült. Csak akarat kérdése. Szeretlek Rose, és tudom, hogy te is szerettél minket, ha nem is mutattad ki. Én éreztem.- köszönt el Jasper.
- Jaj, Rose. Mit mondhatnék? Ezt nem láttam előre. Mardos a bűntudat. Ha gondolkodtam volna, lehet, hogy még most is élnél. Pedig elveszett a jövőd, de csak azt hittem a La Push-i farkasokkal találkoztatok. Hinnem kellett volna a rossz érzésemnek, de nem tettem, mert mindenki mondta, hogy semmi bajod nem eshet. Esküszöm, hogy megölöm őket, bosszút állok. A legrosszabb jövőt kapják tőlem. Ígérem– mondta Alice, erősnek akar látszani, de tudom, hogy amint visszaérünk a házba, már ő sem bírja tovább... Összeomlik.
Már csak én voltam hátra. Gondolkodtam, mi lenne a tökéletes, de még mindig nem tudtam. Leültem a koporsó mellé és megfogtam a kezét. Néztem a gyönyörű testét. Még így is szép, olyan, mintha aludna. Bárcsak tényleg ennyiről lenne szó. Ekkor mintha Rose illatát éreztem volna, de az lehetetlen, mivel már nincs illata.
- Rose… Szeretlek… Nem tudok mit mondani neked. Semmi sem elég jó… Mindenben van valami, ami nem ér fel hozzád. Mondhatnám, hogy veled éltem át életem legcsodálatosabb idejét… De ez nem lenne igaz, mivel még annál is jobb volt… Mondhatnám, hogy szeretlek… De ez sem igaz, erre nincs szó, hogy kifejezzem magam. Legyek boldog… Ez volt az utolsó kívánságod. Nem tudom, hogy teljesíthetném… hiszen nem vagy itt. Nélküled nehezen tudnék boldog lenni. Te voltál a fény az életemben. Mikor megláttalak, rögtön tudtam, hogy te vagy az a nő, akivel élni szeretném az életem. Te mentettél meg. Te adtad meg azt a lehetőséget, hogy ne csak egy rövid kis emberi ideig legyen boldog. Hanem az idők végezetéig. De sajnos ez nem valósult meg. Elmentél… Egyedül maradtam. Szerelem nélkül. A Szerelmem nélkül. Az életem nélkül… - nem bírtam tovább mondani.
Ekkor mintha valaki megcsókolt volna. Nagyon furcsa volt. Hideg volt, de közben meleg. Biztosan Rose szelleme az.
- Rose!!! Mindennél jobban szeretlek! – kiabáltam a messzeségbe. Jött egy hideg fuvallat és mintha Rose hangját hallottam volna.
- Én is szeretlek drága Mackóm – ez melegséggel töltött el.
Még utoljára megcsókoltam őt. Ez volt az utolsó csókunk. Most láttam őt utoljára. Nincs remény egy boldog életre.
Mindenki bedobott egy szál rózsát a sírba, majd betemettük volna a koporsót, amikor megéreztem azt a bűzt, és morogni kezdtem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
