III. fejezet - Egy gyönyörű délután

(Jacob szemszöge)

Egész nap csak az én drága Nessie-men járt a fejem. Most is hozzá tartottam. Remélem, már ott van. Nagyon hiányzik. Nem tudtam előbb menni, mert Sam átjött, mert van pár új indián, akin már látszódnak az átváltozás jelei. Ez elég súlyos gond, mivel már így is sokan voltunk. Tizenkilencen velem együtt.

Nem tudom mit kéne tennem. Nem tudnám megkérni Cullenékat, hogy költözzenek el. Nem bírnám Nessie nélkül. De ha megkérném őket nem mehetnék velük, mert a farkasoknak szükségük van rám, és nélkülük sem tudnék élni. Fogalmam sincs, mi lenne a helyes döntés ebben a helyzetben.

Most mindegy is, mivel megérkeztem és most csak a szemem fényével szeretnék foglalkozni.

Amint beléptem Nessie már a nyakamba is ugrott és egy nagy puszit kaptam tőle. Annyira aranyos. Ez már nagyon hiányzott. Soha nem tudnék nélküle élni.

- Nessie, nincs kedved kijönni az erdőbe? Olyan szép idő van!- kérdeztem tőle és válaszul egy hatalmas örömkiáltást kaptam.

- Utazhatok a hátadon? LÉGYSZI!- Kirohantam és gyorsan átváltoztam, hogy már indulhassunk is. Mindig imádta mikor így utazhatott. Én is szerettem ezt, mert közel érezhettem magamhoz és tudtam, hogy biztonságban van. Szerette, ha ugrálok, miközben viszem, ezért olyan utat kerestem, ahol sok kidőlt fa volt.

Megéreztem egy szarvast és biztos voltam benne, hogy van kedve egyet versenyezni. Hátra néztem, és már tudta is mire gondolok. Leugrott rólam, és már itt sem volt. Nevettem, ami így farkasként elég furán hangzott. Már futottam is utána.

- Nyertem! Nyertem! Nyertem! - kacarászott. Annyira aranyos ilyenkor. Mondjuk mikor nem az? – Még egyszer! – mosolygott rám a legelbűvölőbb mosolyával. Igazából mindegyik mosolya elbűvölő.

De ellent lehet mondani ennek a mosolynak? Hát vessetek meg érte, de én nem tudok. Vakkantottam egyetértésem jeléül.

Versenyeztünk, ugrabugráltunk, vadásztunk, lementünk a partra. Nagyon jól éreztem magam kettesben Nessie-vel, de az idő kezdett hűvös lenni, ezért visszamentünk a házba. Féltem, hogy megfázik.

A házban Esme csinált nekem nagyon finom vacsorát. Megpróbáltam rávenni Nessie-t, hogy egyen egy kis emberi ételt is.

- Nessie, csak pár falatot! A kedvemért! – néztem rá ártatlan kiskutya szemekkel. De nem hatotta meg.

- Nem! – mondta miközben határozottan rázta a fejét jobbra-balra és közben kacagott rajtam.

- Nessie. Csak egy falatot. Lehet, hogy még ízlene is, nagyon finom.

- Nem, nem! – hajtogatta, de én nem adom fel

- Légysziii! – próbáltam rá hatni minden erőmmel. Kiskutya szemek, szempilla rebegtetés, aranyos fej, ölelésre nyújtott karok. Ha ez nem hatja meg, akkor semmi sem.

- Na jól van, de csak egy falat, semmi több! – szögezte le a szabályokat, és már rohant is az ölembe én pedig örömmel öleltem át. Adtam neki egy falat szarvas husit, mire nagyon fancsali képet vágott, én pedig kinevettem.

- Ez szörnyűűű… hogy lehet valaminek ilyen rossz íze? Fúúúúúúúúj! Hogy lehet egy állatnak a húsa ilyen rossz, a vére meg olyan finom? – nem tudtam mást csinálni, csak nevetni, de úgy látszott, neki ez nem annyira tetszett.

– Nevess csak, de ezt még visszakapod! – lóbálta meg előttem a mutató ujját.

Megpróbáltam visszafogni a nevetésem, de nem segített, hogy hallottam az egész családot kacagni. Hirtelen kiugrott az ölemből és én megijedtem, hogy megharagudott rám, ezért rögtön utána szaladtam.

- Nessie! – kiabáltam utána.

- Játszunk társaaaaaaaaast! – jött le ugrándozva a lépcsőről.

Megnyugodtam, hogy nem haragudott meg. Annyira örülök, hogy boldog. Olyankor sokkal gyönyörűbb, mint általában. Nem mintha máskor nem.

- Én vagyok Jake-kel! – ez nagyon jól esett. Melegséggel töltötte el a szívemet.

Rögtön oda mentem Nessie mellé. Activityt választott az én kincsem. Mindenki a párjával volt.

Nagyon vicces volt ez a játék. Olyan…- gondolkodtam mi lenne a tökéletes kifejezés arra, hogy milyen is volt… - Cullen-es.

- Alice néni a jövőbe látást használni tilos!

- Én nem is használtam. – nézett rá boci szemekkel Nessie-re. Jó kis színész…

- Mi jövünk Jake-kel! – kiáltott Nessie. Rajz lesz. Nessie gyönyörűen rajzol, nem úgy, mint én. Fél percet kaptunk. Nagyon kedves vámpírok mondhatom... Ők is fél percet kapnak, de ők vámpírok, én meg farkas, és nem tudok olyan gyorsan és szépen rajzolni, hogy fel lehessen ismerni…

Csalók! Edward kiröhögött.
Hééé! Nem ér a gondolatomban olvasni!

Bűnbánó fejet vágott, de nem igazán hatott meg, mivel tudom, hogy nem gondolja komolyan. Ezt a tényt az is bizonyította, hogy így is alig tudta visszatartani a nevetést.

A játékot mi nyertük, hála Nessie-nek. Nem is tudtam, hogy mindenki ilyen nagy simlis.

- Csalók vagytok! Tudjátok? – kérdezte Nessie

- Miii? – kérdezték teljes felháborodást színlelve, én erre meg csak a fejemet tudtam rázni.

- Mi nem csináltunk semmit. – mondta Jasper.

Alice és Jasper… Alice a jövőbe látással. Előre tudta, mit húz Jasper. De direkt megvárta, míg elkezd valamit, hogy úgy tűnjön, nem csal, pedig ez nem volt igaz. Egy vonal, vagy szó után tudta, hogy mi az.( még ha csak A betűt is mondott)

- Tudjátok ti jól, ne mondjátok, hogy nem! – persze, még most is úgy tettek, mintha nem is lenne igaz, pedig tudom, hogy az!

- Mi nem tudjuk, hogy miről beszélsz Jake! – mondta Edward teljesen ártatlan arcot vágva.

Na, ne is beszéljünk Belláról és Edwardról. Bellából ki se néztem volna… Megmutatta a gondolatait, tudom, hiszem ez nyilvánvaló volt… Mekkora csalók… Csak Esme és Carlisle és mi játszottunk tisztességesen.

– Pont ti mondjátok? – nézett ránk Edward mindent tudóan.

-Hát… Igen… mi is csaltunk egy iciri-picirit. – Mondta Nessie kicsit zavarban és lehajtott fejjel motyogott, nagyon édes volt – De ez nem volt olyan nagy csalás, csak néha hozzá értem, és amiért izgultam, véletlenül megmutattam, hogy mit gondolok… De ez nem volt akkora nagy bűn! – Úgy nézett rájuk, hogyha valaki eddig úgy gondolta, hogy csaltunk, az biztos most erősen megcáfolná ezt a tényt.

- Nessie kicsit későre jár, nem akarsz lefeküdni aludni? – kérdezte Edward figyelem elterelés képpen.

- Nem! – mondta és nagyon dühösen nézett az apjára.

Edward arcát látni kellett volna. Azt senki nem bírta volna ki nevetés nélkül. Hát… mi sem bírtuk. Még Nessie is nevetett rajta.

- Jól van, jól van! Akkor nézzünk meg egy filmet! – fújt visszavonulót Edward.

- Hurrá! Legyen, mondjuk valami új mese, ami most jelent meg.

- Jégkorszak 3? – kérdeztem az én angyalomtól.

- Az jó, még nem láttuk. Apu, mondd, hogy megvan!

Edward bólintott és Nessie odaugrándozott a kanapéhoz, majd rám nézett, és jelezte, hogy üljek oda, ő meg az ölembe. Gondolkodtam, hogy leüljek, vagy ne, mert kéne mennem, sok elintézni valóm van, de mikor nyitottam volna a számat, hogy ellenkezzek, Nessie bevetette a bájait és levett a lábamról. Neki amúgy se lenne olyan nehéz… de még ezzel is… áhhh… Nem tudok neki nemet mondani.

- Rendben, rendben. De csak egy kicsit maradok, mert még van elintézni valóm.
Erre a kijelentésemre Nessie-vel, madarat lehetett volna fogatni. Bár nem igazán szereti őket megenni, csak megfogja, mert szépek.

Persze ő tudta, hogy úgyse megyek el filmnézés közben, mert mindenre rá tud venni. Szóval végig maradtam, de utána rögtön mentem el, mert még sok dolgom volt.

- Jaaake… muszáj, menned? – bólintottam, rosszul esett, hogy szomorúnak látom, és azért ilyen, mert elmegyek. Miattam bánatos. – De miért? Nem akarsz itt maradni?

- Dehogyis nem, nagyon is szeretnék, de nem tudok. – rám nézett és láttam, hogy mindjárt sír. Muszáj valamit tennem, hogy boldog legyen. Járattam az agyam és egyszer csak fejbe vágott az ötlet.

– Megígérem, hogy holnap, amint kinyitod a szemed, már itt leszek, és egész nap itt maradok, és ha a szüleid engedik, nálunk aludhatsz. – Remélem ettől már boldog lesz.

Ránézett a szüleire, akik némán bólintottak. A nyakukba ugrott és adott nekik egy puszit. Majd az én nyakamba ugrott és agyon puszilgatott. Melegséggel töltötte el a szívemet. Megöleltem és el se akartam engedi. Sőt… elmenni se akartam. Örökre öleltem volna, ha tehettem volna. Majdnem mondtam neki, hogy nem is megyek el, itt maradok, ha szeretné, de…

- Jake, szerintem ideje menned, későre jár… - Igaza van mennem kell.

Gyorsan elköszöntem mindenkitől és már indultam is La Pushba.

Futás közben gondolkodtam. Azon agyaltam, hogy Rosalie és Emmett hol járhattak ennyi ideig. Nem szoktak ilyen sokáig elmenni. Bár lehet, hogy találtak egy lakatlan kis bungalóféleséget és most akarnak békülni.

Ezen nevetnem kellett. De azért hiányzik a szőkeség cikizése. Erre a gondolatra még jobban nevettem. Ettől függetlenül aggódom egy kicsit. Ha holnap estig nem érnek vissza, beszélek Edwardékkal.

Lassítottam, hogy egy kicsit több ideig tudjak gondolkodni Nessie-n és a mai napon.

Szerencsére egyedül voltam most farkas alakban, így senki nem hallhatott engem.
Ma olyan szép volt. Annyira aranyos volt. Annyira tökéletes.
Nagyon szeretek vele játszani. Társasban nagyon ügyes volt ma. De úgy csalt mindenki, hogy én többet nem is fogok játszani. Ekkora csaló családot még nem látott a világ. Na, jó ez nem igaz. Carlislék nem csaltak és Nessie sem. Ő csak segített, hogy előbb rájöjjek a megfejtésre, mert kevés volt az idő...
Annyira okos és szeretnivaló. Imád játszani és mókázni.

Remélem, örökre ilyen életvidám marad. Megérdemli, hogy jó élete legyen. Ő a világ legtökéletesebb teremtménye. Nála tisztább szívű lényt talán még nem is hordott ez a Föld a hátán.

Annyira hasonlít a szüleire. Annyira tud szeretni és ragaszkodni az emberekhez, mint Bella. És az önmarcangolás… kiköpött Edward. De azért Edward kicsit jobban csinálja.

Ezen el kellett nevetnem magam.

Edward ebből a legprofibb a világon. Szerintem neki két képessége van. - Már kezdtem dőlni a röhögéstől - A gondolatolvasás és az önmarcangolás. - Már feküdtem a röhögéstől. Nem bírom…

Bekerülhetne a Guinness-rekordba. Az önmarcangolás számával. Mindjárt megfulladok, már a könnyem is folyik.

Pár perc kacagás után megpróbáltam feltápászkodni a földről, de nem ment, mert megint eszembe jutott, hogy min nevettem. Én ezt már nem bírom tovább, le kell nyugodnom. Nessie… Bárcsak itt lenne, akkor biztos hamarabb megnyugodnék.

Kis idő múlva arra eszméltem, hogy már állok, és megint az én Életem értelmén gondolkodom.

Vajon mennyi lehet az idő? Sam már biztos vár, mert még el kell döntenünk, hogy mi legyen az átváltozni készülő indiánokkal. Gyorsabban futottam, mert már későre járhatott. Sötétedett, olyan 5 óra lehetett. Még apa megtanított, hogy kell megállapítani az időt. De lehet, hogy már nem pontosan emlékszem rá. De… hát már sötét van, szóval lehet, hogy már elmúlt 6 óra is.

Sam meg fog ölni. Majd mondom neki, hogy nem bírtam ott hagyni Nessie-t, mert szomorú lett. És a bevésődésünket nem bírjuk szomorúnak látni. Főleg, ha én tehetnék róla. Remélem most már nem olyan szomorú.

Annyira örülök, hogy holnap nálam aludhat. Majd sokat fogunk játszani, futkározni és versenyeket rendezünk meg minden ehhez hasonlót csinálunk. Bármit, amit csak szeretne... Ez nem teljesen igaz. Csak olyat, amitől nem eshet bántódása. Azt nem bírnám elviselni, ha valami történne vele. Én belehalnék, ha valami baja lenne, vagy… meghalna… Ebbe bele se merek gondolni. Világ Nessie nélkül…

Na jó, ezen nem szabad elmélkedni, még a végén tényleg megtörténik.

NEM! Neki semmi baja nem eshet. Inkább nekem, mint neki. Az életem adnám érte. Remélem, ha egyszer sor kerülne rá (ami reményeim szerint soha, nem fog megtörténni, mert vigyázok rá) akkor elég lesz az én életem, hogy meg tudjam menteni.

Ezt azonnal ki kell vernem a fejemből. Mire gondoljak? Valami szépre… Nessie… Valami kedvesre… Nessie… Valaki okosra… Nessie…

-Áucs! – Jaj de fáj a fejem! Azt hiszem valaminek neki mentem. Valami nagyon keménynek… Gondolom egy szikla.

Felnézek, hogy megnézzem biztosan az-e. Ezt nem hiszem el… Ennyire el tudnék bambulni, hogy futás közben neki megyek a kőnek… Azt hiszem, kicsit jobban kéne előre figyelnem. Nem kéne ennyit gondolkodnom, még a végén megint neki megyek valaminek.

Most nagyon fogok figyelni. Itt egy fa. Egy bokor, egy szikla. Itt a patak. Át kéne úsznom, hogy ne legyen túlságosan vámpír szagom. Még nem nagyon tudja elviselni a 2 új farkas, ők 1 hónapja változtak át. Nessie illatát sem annyira szeretik, de már kezdik megszokni.

Nem tudom, mit nem tudnak elviselni, neki olyan jó illata van. És olyan ügyes és szép és kedves és és és…

Jaj már megint nem figyeltem és neki mentem valaminek. Ezt nem hiszem el… Remélem a változatosság kedvéért egy fának mentem neki és nem egy kőnek… Mérgelődtem magamban… Felnéztem és reménykedtem, hogy egy fa volt…

De nagyon nagyot tévedtem…