XII.Fejezet- Önuralom

(Abigail szemszöge)

- Jesszus Edward! A szívbajt hozod rám! És mégis milyen ötlet? – kérdeztem gyorsan, mielőtt beszédre nyitotta volna a száját.

- Hát… egy kicsit változni a „forgató könyv”.

- Oh! És mégis miben? – remélem nem nagy változás, és attól még tudunk segíteni.

- Nyugi! Nem nagyon változás – mondta, majd a kezembe nyomott egy apró kis mütyürt.

Forgatgattam a kezemben, gondolkodtam, hogy mit akar ezzel mondani.
Ez egy apró kis kulcstartó volt, ami állat mintát formált.

- Emmett-é!

Medve alakja volt. Forgattam a kezemben és láttam egy kis hasonlóságot Emmett és a kulcstartó között.

- Akkor ez azt jelenti, hogy nem most fogjuk megkeresni őket, csak majd, ha Emmett náluk van?

- Nem teljesen. Mi bízunk bennetek, csak… - nagyon fájdalmas képet vágott, de hirtelen már újra vidám volt, de még sem volt olyan, mint eddig – biztosra szeretnénk menni. – mondta nyugodtan, de sokkal komolyabban, mint eddig.

- De nem tudom, hogy van-e elég alapanyag kettőhöz. – mondtam aggódva, mikor rájöttem, hogy arra gondol, hogy lessük meg először Renesmee-t, és majd később még Emmettet is.

- Azon ne aggódj, ha elmondod, mi kell, mi megszerezzük. – mondta Jasper mellém szökkenve, amitől hirtelen elmúlt a nyugtalanságom, és felváltotta az a vidámság, ami eddig elárasztott.



- Minden meglesz – közölte Jasper, miután elmondtam.

- Holnap, délelőtt. De csak azután adjuk át, miután Emmett náluk lesz. – mondta Alice teljes vidámsággal.

Nem értettem miért ilyen vidám mindig. Az egy dolog, hogy előre tudja mi fog történni, és nem érheti meglepetés a rossz dolgokban, de a jókban sem... Én ennek biztosan nem örülnék! SZERETEM A MEGLEPETÉSEKET! Persze, csak ha valami jó dolog. A rossztól mindig félek. Félek, hogy elvesztem Nedet is, úgy, mint a szüleinket.

- Gyere! Kezdjük, idő van! – mondta Alice, majd elkezdett maga után húzni. Azt hiszem, ez nem volt jó ötlet.



A földön feküdtem és Ned óvatosan fogott le, valószínűleg azért, nehogy rátámadjak valakire

- Rendben! Már magánál van! – mondta nyugodtan, amire Ned leszállt rólam. – Abby tudod mi történt? – kérdezte Edward.

Annyira sajnálom, én csak… Nem tudom, hogy mi történhetett… Én nem akartam… Csak úgy megtörtént.

- Nyugi! Elhiszem, csak hirtelen semmilyen gondolatot nem hallottam, mintha valami teljesen más uralta volna a testedet. Furcsa volt!

Abby tudod, hogy mi történt?

Persze!

- Gyere! Kezdjük, idő van! – mondta Alice, majd elkezdett maga után húzni. Hallottam, ahogy a ruháim szakadnak szét. RECCS! Már Alice-n térdeltem, hangosan morogtam és közeledtem a nyakához. Valami hideg lelökött róla, de nem estem el, a lábamon megálltam és csúsztam hátrafele, miközben egyre agresszívebb lettem. Lassan kezdtem el közeledni Jasper fele, de Ned elém állt.
Gondolt valamire, amit nem igazán fogtam fel. Majd hallottam a nyüszítését. Nem néztem rá, egyfolytában Jaspert figyeltem, aminek hatására folyamatosan ingerültebb lettem.
Nem tudtam uralkodni magamon, át akartam ugrani Ned felett, de ő lelökött a földre. Nem akartam bántani, de mégis sikerült. Nem gondolkodtam, csak meg akartam ölni valakit.
Hallottam, hogy Ned csontja eltörött. Akkor fel se fogtam, hogy mit tettem. Mintha Edward is mondott volna valamit: „Jasper, altasd el!”. Talán ezt mondta, nem biztos, de ekkor Jasper zavartsága eltűnt, és kezdtem nagyon lassan megnyugodni, viszont néha azért nem tudta felül múlni az érzéseimet, és idegesebb lettem. Nem akartam, hogy megállítson a tervemben.
Elkezdett közeledni felém, amitől automatikusan hátráltam, de ráugrottam. Egyre nyugodtabb lettem, ezért Jasper fölém kerekedett és elkezdett morogni. Ekkor ébredtem rá arra, hogy mit tettem. Engedtem a nyugalomnak, és még rá akartam nézni Alice-re, hogy jól van-e, de már nem láttam semmit… Elaludtam.

Annyira sajnálom! Mindent, amit tettem! Ned, jól vagy?És Jasper? Alice? Annyira sajnálom! – gondoltam nyüszítve, és a fejemre tettem a mancsaimat.

Olyan hülye vagyok! Mindent elszúrok! Ez sem fog sikerülni!

- Abby nyugi! Mindenki jól van! Semmi sem történt! – próbált nyugtatni Edward, amitől csak még rosszabbul éreztem magam.

Még csak uralkodni sem tudok magamon. Rá se merek nézni Alice-re. Biztos nagyon haragszik rám.

- Abby nem történt semmi. Jól vagyok! Az én hibám volt, hiszen nem figyeltem arra, hogy ne érjek hozzád. – Alice magára akarja vállalni, pedig teljesen az én hibám volt. Nem tudok nem rá támadni valakire, akit szeretnék a családomnak tekinteni. Ned teljesen jól csinálja. Nekem miért nem megy? Én olyan önuralmat akarok, mint az övé. Éreztem, hogy hozzám dörgölőzik és lefekszik mellém Ned. – Tudod Abby, én nagyon szeretnék a barátnőd lenni, és tudom, hogy jóban leszünk, mert láttam, hogy néha eltűnik a jövőm. Annyira beleéltem magam, hogy elfelejtettem, hogy még nem állsz arra készen, hogy hozzád érjek.

Alice a barátnőm akar lenni? Sikerülni fog nekem akkora önuralom? Kikukucskáltam a mancsaim fölött, és láttam, hogy messze állnak tőlem a vámpírok, és csak Ned van farkas alakban, a többiek pedig körülöttem állnak, tettre készen. Nem akarok csalódást okozni. Felültem, és Ned felé fordultam:

Biztosan jól vagy? Nagyon fájt? Annyira sajnálom, hogy teljesen elvesztettem az önuralmam.

Teljesen jól vagyok, a doki helyre tette a mancsomat, jobb, mint új korában. Sose tudnék rád haragudni. Szeretlek Abby! – mondta Ned nevetve, és tudom, hogy ő megbocsájt nekem.

Oda bújtam hozzá, úgy, mint ahogy ő szokta nekem. Örülök, hogy ilyen szeretni való és bátor tesóm van. Lehet, hogy nem mindig tűnik úgy, pedig bármire képes lenne azokért, akiket szeret. Azt hiszem, ő már teljesen elfogadta, hogy Cullenek mások, és úgy gondol rájuk, mintha az új családunk lenne. Én is szeretném őket családtagnak tekinteni.

Felálltam, és egyenesen Alice szemébe néztem. Remélem, tudja, hogy nem akarom bántani. Lassan elkezdtem felé indulni. Jake megpróbált megállítani, de Edward és Alice egyszerre mondták, hogy nem lesz semmi baj. Nagyon lassan közeledtem hozzá, biztosra akartam menni. Sikerülnie kell… Azzal bizonyíthatom magamnak, hogy bármi megtörténhet, ha akarom. Gondoljak anyura. Neki mindig sikerült minden. Ő a példaképem. Már az út felénél jártam, és megtorpantam, mivel kétségbe estem. Nem akarom, hogy valami baj történjen. Megijedtem, és elkezdtem hátrálni.

- Nem lesz semmi baj! – mondta Alice, pontosan úgy, ahogy anya is szokta.

Ez az aprócska kis mondta újra erőt adott, hogy megpróbáljam, ezért megint elindultam felé. Már csak már lépés választott el, mással nem törődtem csak Alice-szel, és azzal, hogy nem bántom, és ezért csak félig fogtam fel, hogy eközben Jasper elém akart lépni, de Edward megállította.

Az utolsó lépést is megtettem, és mélyen beszívtam Alice illatát. Furcsa módon nem éreztem irritálónak. Hirtelen támadt jókedvemben nevetve ráugrottam Alice-re és elkezdtem nyalogatni.

- Abby! – mondta Alice is nevetve, és elkezdett simogatni. – Tudtam, hogy nem fogsz bántani. Éreztem!

Érezted? Te nem láttad ezt előre?

- Csak annak a döntését látja előre, ami már ő is volt. Vagyis csak az emberekét és vámpírokét.

- Sajnos. – mondta egy kicsit szomorkásan. – Elég zavaró, hogy van, amit nem láthatok. Olyan, mintha megvakulnék. De egyre jobb vagyok. Ha erősen koncentrálok néha sikerül látni Nessie és pár farkas jövőjét. Nektek pedig valahogy beugrik egy két dolog, aztán újra eltűntök. Nagyon furcsa!

Öhm… Nincs valami ruha, amit felvehetnék, mert az enyém ugye… elszakadt, és így elég nehéz beszélgetni.

- Alice hozott!

- Láttam, hogy elhoztam magammal! – mondta Alice vidám nevetve és elrohant egy ruháért, majd átnyújtotta nekem. – Remélem, tetszik! - mondta kicsit hangosabban, hogy halljam, mert már a fa mögött voltam. - Nem ezt akartam hozni, csak akkor nem vetted volna fel. Nem értem, hogy miért, pedig nagyon szép volt.

Gyorsan ment az átváltozás. Furcsa, mert egyre jobban mennek az ilyen dolgok. Mintha semmi hatással nem lennének rám a vámpírok, ha azt elhatározom. Nem baj, most nem ez számít.

- Alice, az a ruha egy estélyi volt. Csodálkoztam volna, ha felvette volna. Tudod, hogy nem mindenki szeret úgy öltözködni, hogy mindenki ráfigyeljen. – mondta Bella Alice-nek. Még nem sokat hallottam beszélni.

- Értem! De olyan szépen állt volna rajta!

Felvettem a ruhát, ami egy gyönyörű sárga ruha volt, amin voltak kis virágok. Nagyon szép volt, de elég kivágott, és figyelemfelkeltő.
Nem szeretek a középpontban lenni, de a sárga a kedvenc színem, ezért már nem is annyira zavart.

- Köszönöm! Ez nagyon szép ruha! – mondtam Alice-nek hálásan, majd leültem Ned mellé, aki még mindig farkas alakban feküdt a földön, és elkezdtem simogatni a buksiját, amit a térdemre rakott. – És az hogyan lehetséges, hogy néha látsz velünk kapcsolatban valamit, néha viszont nem?

- Nem tudom! – mondta elgondolkodva és leült a földre.

Egy ideig csönd volt, majd Bella megszólalt:

- Abigail.


(Edward szemszöge)

- Gyere! Kezdjük, idő van! – mondta Alice, majd elkezdte maga után húzni Abbyt. Szerintem ez nem jó ötlet. És igazam lett.

Abigail hirtelen átváltozott farkassá, és ráugrott Alice-re, ledöntve ezzel a földre. Hangosan morgott, de Jasper ellökte őt. Abigail nem esett el, hanem elindult Jasper felé. Nem tudtam, hogy mit kéne csinálni, hiszen simán legyőzne minket.

- Jasper, ne bántsd! – kiabálta Alice!

Én nem érzek felőle semmi érzelmet! – gondolta Jasper teljesen kétségbeesve.

Nem tudtam, mire készül, mert nem hallottam a gondolatait. Teljesen összezavarodtam.

Abby elindult Jasper felé, de Ned az útját állta.

Abby! Nyugodj meg! Ő csak Jasper! Ne bántsd! – gondolta Ned.

Nem értem. Ned gondolatait miért hallom? Valami rejtély lehet körülöttük. Majd meg kell kérdeznem, mit tudnak erről, de csak, ha 3-asban leszünk.
Hangosan nyüszített a tehetetlenségtől.

Edward Altassátok el! Lefogom! – gondolta Ned, majd mielőtt Abby elindult volna Jasper felé, Ned ráugrott.

- Jasper, próbáld meg elaltatni! – Hogyan? Nem… - gondolta, de nem fejezte be, hanem elszántan nézett Abbyre.

Hallottam a reccsenéseket. Ned csontja eltörött. Carlisle gyorsan odarohant és megvizsgálja.

Abby kezd kábább lenni, de néha elhatalmasodik rajta az agresszív énje.
Dühítette, hogy megpróbáljuk elaltatni, és ráugrott Jasper-re. Felülkerekedett rajta és így gyorsabban tudta nyugtatni.
Abby rájött, hogy mi történik, és elengedte magát. Nagyon gyorsan megnyugodott, és elaludt.

- Alice jól vagy? – rohant Jasper rögtön Alice-hez.

- Persze. Nem történt semmi. Olyan buta vagyok. Nem kellett volna hozzáérnem. Nagyon sajnálom.

- Nem baj kicsim, a lényeg, hogy jól vagy. – ölelte magához a húgomat.

- Carlisle, súlyos? – kérdezte, Ned mellé térdelve, aki nagyon halkan nyüszített.

- Szerencséd, hogy farkas vagy. – mondta Carlisle mosolyogva, majd gondolatban folytatta. Szilánkosra törtek a csontjai, nem kell megműteni, mert a csontja már összeforrt, amit eltörtem, és helyre raktam. Szerencséje van, gyorsan összeforr a mancsa.

Hogy van Abby? Nem szokott ilyen lenni! Ne haragudjatok rá!

- Nyugi, nem az ő hibája volt! Alice kicsit jobban is vigyázhatott volna. Nem haragszunk rátok! Jól van, csak alszik.

Köszi! – amint elmondtam, hogy Abby jól van, abba hagyta a nyüszítést, és lefeküdt a földre, és úgy nézte a nővérét.

- Egy kicsit még maradj nyugton, aztán már mozoghatsz is.

Köszönöm. – gondolta, és megnyalta, Carlisle kezét.

- Igazán nincs mit! – válaszolta mosolyogva, a furcsa köszönetnyilvánításra.

Odasétáltunk Alice-hez. Seth és Sam odament Ned-hez, a többiek pedig leültek Abby köré. Sam mondta Nednek, hogy mondja meg a többieknek, hogy elmehetnek a dolgukra, és járőrködni sem kell.

- Alice! Mit gondoltál, mi fog történni, azzal, ha hozzányúlsz? Azt remélted, hogy nem változik át? Vagy mi?

- Sajnálom! Nem gondolkodtam! Csak… a barátnőm lesz! Nehéz, hogy ilyen távol kell tőle lennem! És nem is tudom, hogy mennyi ideig. Bellát legalább láttam. – mondta szomorúan, és láttam rajta, hogy nagyon bántja ez a dolog.

- Jól van, de próbálj meg nyugton maradni, és ha lehet, maradj egy kicsit távolabb Abby-től, addig, amíg nincsen rá készen. – mondta Bella kedvesen, és megölelte Alice-t.

- Köszi, Bella! Megpróbálom!

Ébredezik! – hallottam meg Ned gondolatát.

- Maradjatok itt. Hamarosan felkel. – Bella elengedte Alice-t és bátorítás képen nem engedte el a kezét.

Lefogom, hátha… - gondolta Ned, mire válaszként bólintottam.

Mikor felkelt, már hallottam a gondolatait.

- Rendben! Már magánál van! – mondtam nyugodtan, és Ned is leszállt róla. – Abby tudod mi történt?

Annyira sajnálom, én csak… Nem tudom, hogy mi történhetett… Én nem akartam… Csak úgy megtörtént. – a gondolataiból is kihallottam a szégyenkezést, ezért megpróbáltam megnyugtatni.

- Nyugi! Elhiszem, csak hirtelen semmilyen gondolatot nem hallottam, mintha valami teljesen más uralta volna a testedet. Furcsa volt!

Abby tudod, hogy mi történt? – kérdezte tőle Ned.

Persze!

- Gyere! Kezdjük, idő van! – mondta Alice, majd elkezdett maga után húzni. Hallottam, ahogy a ruháim szakadnak szét. RECCS! Már Alice-n térdeltem, hangosan morogtam és közeledtem a nyakához. Valami hideg lelökött róla, de nem estem el, a lábamon megálltam és csúsztam hátrafele, miközben egyre agresszívebb lettem. Lassan kezdtem elközeledni Jasper fele, de Ned elém állt.
Gondolt valamire, amit nem igazán fogtam fel. Majd hallottam a nyüszítését. Nem néztem rá, egyfolytában Jaspert figyeltem, aminek hatására folyamatosan ingerültebb lettem.
Nem tudtam uralkodni magamon, át akartam ugrani Ned felett, de ő lelökött a földre. Nem akartam bántani, de mégis sikerült. Nem gondolkodtam, csak meg akartam ölni valakit.
Hallottam, hogy Ned csontja eltörött. Akkor fel se fogtam, hogy mit tettem. Mintha Edward is mondott volna valamit: „Jasper, altasd el!”. Talán ezt mondta, nem biztos, de ekkor Jasper zavartsága eltűnt, és kezdtem nagyon lassan megnyugodni, viszont néha azért nem tudta felül múlni az érzéseimet, és idegesebb lettem. Nem akartam, hogy megállítson a tervemben.
Elkezdett közeledni felém, amitől automatikusan hátráltam, de ráugrottam. Egyre nyugodtabb lettem, ezért Jasper fölém kerekedett és elkezdett morogni. Ekkor ébredtem rá arra, hogy mit tettem. Engedtem a nyugalomnak, és még rá akartam nézni Alice-re, hogy jól van-e, de már nem láttam semmit… Elaludtam. – láttam meg az emléket. Furcsa volt, mert még a külvilágot is alig érzékelte.

Annyira sajnálom! Mindent, amit tettem! Ned, jól vagy?És Jasper? Alice? Annyira sajnálom! – gondolta nyüszítve, és a fejére tette a mancsait.

Olyan hülye vagyok! Mindent elszúrok! Ez sem fog sikerülni! – hallottam meg a gondolatait, pedig nem igaz, hiszen nem tehet róla, hogy nem bírja az illatunkat. Alice volt a felelőtlen.

- Abby nyugi! Mindenki jól van! Semmi sem történt! – próbáltam meg nyugtatni, amitől még Jasper is rosszabbul érezte magát.

Még csak uralkodni sem tudok magamon. Rá se merek nézni Alice-re. Biztos nagyon haragszik rám. – amint ezt a gondolatot meghallottam, ránéztem Alice-re, hogy szólaljon meg.

- Abby nem történt semmi. Jól vagyok! Az én hibám volt, hiszen nem figyeltem arra, hogy ne érjek hozzád. – Alice magára akarja vállalni, pedig teljesen az én hibám volt. Nem tudok nem rá támadni valakire, akit szeretnék a családomnak tekinteni. Ned teljesen jól csinálja. Nekem miért nem megy? Én olyan önuralmat akarok, mint az övé. Odafordultam Alice-hez, és azt tátogtam neki, hogy mondjon még valamit. – Tudod Abby, én nagyon szeretnék a barátnőd lenni, és tudom, hogy jóban leszünk, mert láttam, hogy néha eltűnik a jövőm. Annyira beleéltem magam, hogy elfelejtettem, hogy még nem állsz arra készen, hogy hozzád érjek.

Mikor meghallottam, hogy a gondolatai vidámabbak, és reménytelibbek lettek, már nem hallgattam ki teljesen.
Felült, és Ned felé fordult:

Biztosan jól vagy? Nagyon fájt? Annyira sajnálom, hogy teljesen elvesztettem az önuralmam.

Teljesen jól vagyok, a doki helyre tette a mancsomat, jobb, mint új korában. Sose tudnék rád haragudni. Szeretlek Abby! – mondta Ned nevetve és Abby oda bújt hozzá.

Felállt, és egyenesen Alice szemébe nézett. Aki erre annyira boldog lett, hogy Jasper hirtelen elkábult tőle. Örültem, hogy most kezd minden a helyére állni, Abby megpróbál minden tőle telhetőt, mi meg segíteni fogunk. Útközben Jake, megállította, de egyszerre mondtuk, hogy nem lesz semmi baj. Abby folytatta az útját, de megtorpant, megijedt, de Alice bíztatására és Jasper nyugalom hullámára folytatta az útját.

Jasper elé akart lépni, de megállítottam, és jeleztem, hogy nem lesz semmi baj, Alice tudja, hogy mit csinál.
Az utolsó lépést is megtette, és mélyen beszívta Alice illatát.
Nevetve ráugrott Alice-re és elkezdtem nyalogatni, mert nagyon örült, hogy sikerült neki.

- Abby! – mondta Alice is nevetve, és elkezdett simogatni. – Tudtam, hogy nem fogsz bántani. Éreztem!

Érezted? Te nem láttad ezt előre?- kérdezte teljesen megdöbbenve Abigail.

- Csak annak a döntését látja előre, ami már ő is volt. Vagyis csak az emberekét és vámpírokét. – világosítottam fel.

- Sajnos. – mondta egy kicsit szomorkásan. – Elég zavaró, hogy van, amit nem láthatok. Olyan, mintha megvakulnék. De egyre jobb vagyok. Ha erősen koncentrálok néha sikerül látni Nessie és pár farkas jövőjét. Nektek pedig valahogy beugrik egy két dolog, aztán újra eltűntök. Nagyon furcsa!

Öhm… Nincs valami ruha, amit felvehetnék, mert az enyém ugye… elszakadt, és így elég nehéz beszélgetni.

- Alice hozott!

- Láttam, hogy elhoztam magammal! – mondta Alice vidám nevetve és elrohant egy ruháért, majd odaadta Abby-nek. – Remélem, tetszik! - mondta kicsit hangosabban, hogy ő is hallja. - Nem ezt akartam hozni, csak akkor nem vetted volna fel. Nem értem, hogy miért, pedig nagyon szép volt.

- Alice, az a ruha egy estélyi volt. Csodálkoztam volna, ha felvette volna. Tudod, hogy nem mindenki szeret úgy öltözködni, hogy mindenki ráfigyeljen. – mondta Bella Alice-nek egy szemforgatás közben.

- Értem! De olyan szépen állt volna rajta! – láttam Alice gondolatát, és az a ruha tényleg szép, csak nem éppen egy ilyen helyre való. Egy földig érő, pánt nélküli fehér ruha,pár vörös szalaggal.

- Köszönöm! Ez nagyon szép ruha! – mondta, miután kijött a fa mögül, majd leült Ned mellé, aki még mindig farkas alakban feküdt a földön, és elkezdtem simogatni.– És az hogyan lehetséges, hogy néha látsz velünk kapcsolatban valamit, néha viszont nem?

- Nem tudom! – mondta Alice elgondolkodva és leült a földre.

Mindenki gondolkodott, leginkább azon, hogy miért lehetséges ez. Bella gondolatait nem hallottam, de elég idegesnek tűnt. Odamentem hozzá, hátha attól kicsit megnyugszik. Elkezdtem simogatni a hátát, és megcsókoltam. Jasper gondolatait meghallva az enyémek is elkalandoztak.

Azon gondolkodott, hogy miért nem érzett Abby-től érzelmeket, csak az után, hogy Ned át változott. Én is csak attól kezdtem belelátni a fejébe, de csak azt láttam, amit csinál, semmi gondolat… Vajon ez mitől van? Lehet, hogy kapcsolatban van azzal, hogy csak néha látja Alice a jövőjét? Ki kéne derítenem. Farkasoknál nem nagyon volt semmilyen képesség, csak egyiknél, de neki már emberkorában is meg volt. Ha pedig nekik eddig is megvolt, azt a szüleiknek tudniuk kell. Ők nem biztos, hogy tudnak erről valamit. A szüleitől sajnos nem tudom megkérdezni, mivel már nem élnek, ezért csak ők maradtak. Ha hármasban tudnék maradni velük, akkor ki tudnám deríteni, hogy miért lehetséges ez.

Te is azon gondolkozol, amin én? – hallottam meg, Jasper gondolatait, és bólintottam, mert nagyon hasonlítottak az ő gondolatai ez enyémhez, annyi különbséggel, hogy ő csak a tényeket tudja, és csak azt, hogy ő nem érezte Abigailt. Azt nem, hogy én sem tudtam használni a képességem. Bólintottam, alig észrevehetően, mire ezt válaszolta: - Ki kell derítenünk, és minél kevesebben kell, hogy tudjanak erről. Ha esetleg a Volturi fülébe jutna, idejönnének. Már biztosan, tervezgetik, hogy még egyszer ellátogatnak ide. És akkor már harc lesz. Tudnak a farkasokról. – Erről meg is feledkeztem. Ha valami kiderülne ezzel kapcsolatban…

- Abigail. – törte meg Bella a csendet, majd odasétált Abby-hez.