XVIII.fejezet - Valahol máshol

- Jackson! – kiáltotta el magát egy férfi.

Besétált egy terembe, ahol már volt két vámpír. Bólintott üdvözlés képpen, majd izgatottan oda sietett a székéhez.

- Itt vagyok, mester! – mondta egy férfi, aki most a három vámpír előtt meghajolt.

- Jackson, - magas, helyes férfi volt, akinek szőke, vállig érő hullámos, néhol már göndör haja volt. Nem viselt köpenyt, a többi vámpírtól eltérően. Egy farmernadrág volt rajta, és egy fehér póló, amin különböző minták voltak. Cipőt nem viselt. – Ki hirdetted a versenyt? – kérdezte izgatottan a férfi.

- Igen. – felelte magabiztosan.

- És? – kérdezte. Majdnem leugrott a székről, hogy minél előbb, minél többet megtudjon.

- Sajnálom, Mester! Senki nem jelentkezett még.

- Mi? – erre a kijelentésre olyan dühroham tört rá, hogy Jackson is megijedt.

Hirtelen láthatatlanná vált, és ellépett a férfi támadása elől.

- Sajnálom, Jackson! Nem kéne, hogy bántsalak. Tudod, hogy szeretlek. – Igen, imádja a képességem – fejezte be magában a gondolatot Jackson.

- Igen, Mester! – mondta, majd újra látható lett.

- Testvéreim, hogy lehetséges, hogy senki nem jelentkezett? – kérdezte csalódottan és visszaült a „trónra”.

- Nyugodj meg Aro! Szerintem csak tervezik, hogy hogyan hajtsák végre. Végülis, ez egy verseny. Emlékszel a feltételeidre?

- Igen. – a leggyorsabb, legkevesebb feltűnés, szórakoztató, játszadozni velük, félelmet kelteni, végül egyesével kell megölni őket és a gyanút egy ártatlan személyre, vagy vérfarkasra terelni. - sorolta fel magában a feltételeket.

- Tudod, ezeket a feltételeket kicsit nehéz végrehajtatni. Kell egy kis idő. Higgadj le.

- Igazad van Marcus. Rögtön kihirdetted, ahogy mondtad? – kérdezte Jackson felé nézve, majd bólintására folytatta. – De egy hónap nem elég idő? – kérdezte újra idegesen a fekete hajú vámpírtól.

Marcus csak vállat vont, felállt és elment.

- Caius?

- Szerintem már rég elpusztíthattuk volna őket. – felelte flegmán, de belül tombolt a dühtől.

- De nincs rá indokunk.

- Majd kitalálunk valamit. – mondta belelkesülve, de még mindig dühösen.

- Nem tehetjük ezt, Caius. A verseny elég lesz. Őket majd csak a díj fogja érdekelni, és nem az indok.

- Igen, de abban nincs semmi móka, hogy én nem ölhetem meg őket. – mondta felháborodva. – mért nem az én ötletemet csináltuk? Az sokkal rosszabb, mint a halál.

- De, Bátyám. Carlisle a barátom.

- Carlisle egy olyan életmódot folytat, ami nem természetes. Állat vért iszik – kelt ki magából és ő is felállt.

- Szerintem ezt a témát most zárjuk le! Nem fogom őket egy börtönbe zárni, addig, amíg Bella, Alice, Jasper és Edward nem lesz a Volturi katonák egyike.. Nem lenne rá esély, hogy beálljanak közénk. És már nagyon sokan vannak…

- Megyek a feleségemhez. – ezzel a mondattal lezárta a témát és ki is viharzott a teremből, mielőtt kárt tett volna testvérében. Nem bírta elviselni, ha a dolgok nem az ő terve szerint alakulnak…

- Huuu… - fújta ki a levegőt Aro, hogy megnyugtassa magát. – Sajnálom Jackson!

- Mester! Tudom, hogy nem szabadna kérdezősködnöm…

- Nyugodtan! – mondta Aro álmosolyt csalva az arcára.

- Miért veszélyesek ránk, az a klán? – kérdezte Jackson teljes kíváncsisággal.

Mosolygott a férfi, és válaszolt. – Mert ők nem csak vámpírokból állnak.

- Ezt hogy érti, Mester?

- Majd később. Most, inkább te válaszolj. Milyen az új feleséged? Hogyan ismerted meg őt? – kérdezte izgatottan.

- Mary nagyon kedves, szeret és én is szeretem őt. Mikor megláttam… gyönyörű volt, tudtam, hogy ő lesz életem értelme. Egy vadászaton találkoztam vele. A sikátorban futottunk össze. Olyan gyönyörű volt a vörös szeme. Csak úgy világított a sötét éjszakában. Rögtön megbabonázott. Először ő nem akarta, mert volt egy szerelme, akit nagyon szeretett, csak a Cullenek megölték. – mérgesen ejtette ki ezt a szót. Félt, hogy szerelmét megölik, mert még mindig bosszút akar állni rajtuk. - Bosszút akart állni rajtuk, és addig, amíg végre nem hajtja a tervét, nem akart senkivel sem lenni. De nem bírtuk ki egymás nélkül. Találkoztunk máskor is, és most itt tartunk. Nagyon boldog vagyok, hogy ő az enyém lehet. – mondta a férfi teljes átéléssel.

Ha valaki ránézett, látni lehetett a szerelmet, ami csak úgy sugárzott belőle a féltéssel és az aggódással együtt.

- És lehet az én szerelmem is? – kérdezte Aro kíváncsian, majd az a gondolat magával ragadta, hogy olyan erőre tehet szert, amivel még senki nem rendelkezett.
Maga sem tudta elképzelni, hogy ez milyen erő lenne, de olyat akart, amilyen senkinek sincs. A leghatalmasabbat, a legpusztítóbbat a világon. Ahogy erre gondolt az ő szeme is csillogott. Persze nem szerelmesen, hanem hataloméhesen. Remélte, hogy „jól lakhat” majd ezzel a Maryvel. Vagyis az erejével.
Arra a lehetőségre nem is gondolt, hogy nincsen semmilyen ereje. Úgy vette észre, hogy az olyan vámpírok, akik képességgel rendelkeztek, mindig olyan párt találnak, aki különleges. Egyszer fordult elő olyan, hogy nem. Nem akarta befogadni azt a vámpírnőt a kastélyba, de megtette, mert nagyon fontos volt neki a vámpír. De elment a szerelmével együtt. Sehogy sem tudta volna itt tartani. Teljes szívéből szerette azt a nőt.
Nagyon hiányolja még mindig azt a férfit. Attól tart, hogy valaki olyat öl meg, akit nem kéne. Szükséges számára az ő ereje.

- Sajnálom, de nincsen képessége, Mester! – mondta félve, hiszen minden Volturi katona ismerte ezt a történetet. Nem akartak a mesterüknek csalódást okozni. Féltek a haragjuktól.

- Mi? Az meg hogy lehet? Ezt nem hiszem el. Újra megtörtént. Ez lehetetlen! – teljesen megőrült a vámpír. Már azon volt, hogy valamit széttép, vagy megrongál, de… - Azonnal hozzátok ide Maryt! – mondta nyugodtabban és visszasétált a helyére.

Jackson félt, hogy bántani akarja és ki akart találni valamit, de a vámpírnő fél perc múlva már itt is volt..
Alacsonyabb volt, mint a férfi. Festett szőke, olyan volt, mintha lángok nőttek a haj helyett. Derékig ért, és kicsit hullámos volt. Ő is szép volt, mint minden vámpír. Egy fehér egybe ruhába volt, amin egy piros öv volt a melle alatt. Cseresznye alakú fülbevalója volt és piros magas sarkú szandált viselt hozzá. A haját egy pillangó alakú fehér csattal tűzte hátra. Rózsaszínes-vöröses rúzst használt, és egy enyhe gyümölcsillatú parfümöt fújt magára.
Szerette követni a divatot, mert úgy gondolta, így több hímnemű embert tud csapdába csalni. A férfiak vérét szerette a legjobban. Bár volt egy kivétel.
Azzal a nővel Monterrey-ben találkozott. Már nagyon messziről megérezte az illatát. Mindenkinél jobban érezte azt a szagot. Azt követte egy mérföldön keresztül, míg végül meglátta őt, amint egy kis étteremből jött ki valakivel. Fel se fogta, hogy volt ott más is, csak ment a szag irányába. Lassan. Elkezdte őket követni. Befordultak egy utcába, ahol nem volt senki. Szerencséje volt, mert már nem bírta volna sokáig. Úgy gondolta, hogy ez a nő volt az ő énekese. Túl gyorsan fogyasztotta el, és ezt később meg is bánta. Amikor csak arra az illatra gondol, már összefut a szájában a méreg. Az ízére nem is mer gondolni. Az még az illatnál is jobb volt. Miután elfogyasztotta teljes elöntötte az agyát a mámor. Semmit nem fogott fel, csak az ízre, és az illatra tudott gondolni. Mikor kezdett kitisztulni az agya, akkor jött rá, hogy el kéne fogyasztania a kísérőjét is a nőnek, mert ő idő közben elfutott.
Utána eredt, de sehol nem találta. Az igazság az, hogy még az illatát sem érezte Azt sem tudta, hogy férfi vagy nő volt-e az illető. Ez volt az első, és eddig az utolsó alkalom, hogy a desszertje elszaladt előle.
- Igen, Mester? – már sok mindent tudott a Volturi szókásairól, de csak az esküvő után költözhetett ide, ami két napja volt. Az itt lévők még nem ismerték őt, de ő mindenkit ismert, hála Jacksonnak. Ma már mindenki kedveli őt, hamar beilleszkedett.

- Úgy hallottam, hogy nincsen semmi képességed. – mondta a férfi flegmán, de a szemébe olyan vad tűz égett, hogy attól mindenki megijedt volna. Szegény Mary pedig túl hangosan nyelt, amit Aro is meghallott, és felnevetett. – Nyugalom, kedvesem! Nem foglak bántani, addig, amíg nem adsz rá okot. – mondta a férfi mosolyogva, de a szeme mindent elárult. Felállt a trónból, és lassan a nő elé sétált. – Mit csináltál eddig? - Érzem, hogy tud nyújtani a számomra valamit. - gondolta magában a férfi.

- Hát… Eddig földszerzéseken vettem részt.

Tudtam! Éreztem! Akkor majd segíthet! – ujjongott magában a vámpír.

- Hol? Sikeres hadjáratokban szerepeltél? Jó voltál a harcban? Jó stratéga vagy? Mindent tudni akarok! – örült meg a hír hallatán a férfi, majd visszaült a trónjába és izgatottságtól csillogó szemekkel várta a választ.

- Texas-ban. Maria volt a vezér. Nem tudom, hogy ismered-e. – Aro bólintására, és a kíváncsi szemei látványától, nyugodtabban folytatta – Szerintem jó harcos voltam, mivel még élek. Már akkor ott voltam, mikor még Nettie és Lucy is ott volt. Nem tudom, hogy miért éltem túl, de örülök neki. Szerettem harcolni.

- Most már nem?

- De. Csak egyedül nincs rá túl sok esélyem. Miután Jasper elment, már nem voltunk olyan jók. Nagyon jó stratéga volt. Utána én próbáltam kieszelni a terveket, de engem harcra képeztek, nem pedig erre. Nem is annyira élveztem.

- Nem akarsz mondani még valamit? – kérdezte Aro és úgy járta körbe, mintha ő egy rendőr lenne, Mary pedig a gyanúsított és éppen egy kihallgatáson vennék részt. Csak Mary nem volt lekötözve egy székhez, és nem világít egy lámpa az arcába.
A férfi folyamatosan nézte, majd végig simított a nyakán. A nő elfordította a fejét és egyenesen Aro szemébe nézett. Mindegyikben kérdések özönét lehetett felfedezni, amelyek valószínűleg megválaszolatlanok maradnak. A vámpírnő nem tudta mire gondol, ezért Aro hangosan is elmondta az észrevételét. – Nagyon hasonlítotok egymásra. Nem hiszem, hogy nincs benne valami titok. – kérdezte nevetve, de nagyon zaklatott volt azért, mert Jackson láthatatlanná tette felesége gondolatait a számára. Pedig tudja, hogy csak a kérdésre a választ szeretné megkapni. Mindig ezt csinálja, de mivel bízik Jacksonban, ezért nem szól semmit.

Még nem találtak korlátot Jackson a képességének, pedig keresik. Persze csak olyan dolgokat tud eltüntetni, megszűntetni, nem tudjuk pontosan, ami nem kézzel fogható. Persze van egy kivétel. Önmaga. Bár azt mondta, olyan, mintha nem magát, hanem az emberekben létrehozna egy új vakfoltot. Ami pedig nem eltüntetés. Nem igazán értik még a képességét, csak a hasznát látják.

- Öhm… - körbe nézett, Mary nagyon zavarban volt. Ránézett szerelmére, aki teljesen ledöbbent, és mintha csalódottságot bujkált volna a szemében, mert a férfi rájött, hogy ezt nem mondta el neki. Jackson egy maszkot vett föl, és a mesterét kezdte el nézni. – Nem akartam elmondani. Féltem az előítéletetektől. – felelte a nő keményen. Ránézett Jacksonra, aki még mindig nem nézett rá. Aro még mindig járkált, de most megállt a háta mögött, és összekulcsolta a kezét.

- Folytasd csak, Kedvesem! – mondta negédesen a vámpír.

A nő lehajtotta a fejét, majd ezt mondta, miközben a hangjában öröm bujkált. – Testvérek voltunk.

Erre Jackson a nőre nézett, de ő csak a padlót nézte, és hálát adott azért, hogy pár tincs kijött a csatok között és takarta az arcát.

- Csak voltatok? – kérdezett vissza Aro, visszasétált a trónjához, leült és könyökölve várta a választ.

- Igen. Meghalt. – Aro szemébe nézve mondta ki ezt a szót.

Aro válasz helyett az arcát kezdte el tanulmányozni. Csak az arca mutatta ki a fájdalmat, a szeme pedig furcsán csillogott. Mary ezt megérezte, és ezért párjához fordult, aki őt nézte. Jackson próbált rájönni, hogy vajon mit is érezhet a nő. Mielőtt a vámpírnő kiment volna az ajtón, ezt tátogta: Sajnálom.

Rövid idő után gondolataitól nem teljesen elszakadva Aro így szólt.

- Jackson! Menj utána! – a férfi meghajolt és kirohant az ajtón.

Maria halott… Vajon hogy halt meg? Ki ölte meg? A halálának volt valami célja? Utána kéne járni ennek. Maria jó stratéga volt, és nagyon bensőségesen ismerte Jaspert. Az ötleteit is. Segíthetett volna nekünk. Mary nem annyira volt jó, mert miután Jasper elment tényleg nem voltak nagyon földszerzések a részükről, aztán teljesen abba maradt minden harc. Vajon egy harcban halt meg, és azért tűntek el?


Ezek és még sok ehhez hasonló gondolatok cikáztak az uralkodó fejében, miközben Jackson szerelme után rohant, aki már a szobájukban, az ágyon ült.

- Drágám! – szólította meg. – Én annyira sajnálom. Nem tudtam. Miért nem mondtad el? Mikor történt? Nagyon közel állt a szívedhez? – átölelte és a hátát kezdte el simogatni.

- Nincs semmi gond. Jól vagyok. Nem igazán kedveltük egymást. Ő változtatott át két évvel az után, hogy ő is ijenlett. Minden az ő hibája volt. Sokszor próbáltam elszökni, de nem tudtam. Nem engedte. Kötelességének érezte, hogy vigyázzon rám, vagy csak szeretett parancsolgatni. Nem is tudom, de nem is érdekel. – eddig nem nézett rá a férfira, csak bámulta a képet, ami az éjjeli szekrényen volt. Az esküvőjükön készült. Éppen megcsókolták egymást. Az volt a vágyuk, hogy olyan esküvőjük legyen, mintha emberek lennének. Csak a torta helyett, egy embert fogyasztottak el. Hirtelen felnézett Jacksonra és a férfi a nő szemében, csak gyűlöletet tudott felfedezni, amit a testvére iránt érzett – Egyik este bejött a szobámba, mert el akarta mondani a tervét Akkor csak ketten voltunk és újszülötteket akart létrehozni. Nekem már nem tetszett ez az egész és elmondtam neki mindent, hogy mit éreztem akkor, de ő csak megrántotta a vállát és ki akart menni a szobámból. Nagyon ideges lettem, és ráugrottam. Nem tudom, hogyan sikerült megszöknöm, de megtörtént. - mondta el a szerinte fontos dolgokat, majd visszanézett a képre, és ezt tette hozzá magában: Megöltem az én kis húgocskámat…

- Sajnálom. De most már minden jobb lesz.

A két keze közé fogta a nő arcát, és közeledni kezdett felé. Karjait a férfi mellkasára rakta, aki erre hirtelen megállt. Fejét oldalra döntötte, nem értette, hogy mi a baj. A nő mosolyogni kezdett, és vágy csillogott a szemeiben.

- Szeretlek! – ejtette ki gyönyörű telt ajkain Jackson szemébe nézve, és végre megcsókolták egymást…


Sziasztok!

Reméljük tetszett a fejezet! Eheti komment nyertesünk: Kiss girl! Gratulálunk neki! :)
Múlthet nyertesünk Dzsenni volt! :) Neki is gratulálunk!
A nyerteseket arra kérjük, hogy vegyük fel velünk a kapcsolatot, ha érdekli őket a nyeremény! :)

Puszi: Niky és Meli :)