(Abigail szemszöge)
- Na gyerekek, van szabad másfél óránk, utána megyünk a találkozóra. Visszajöttök a tábortűzhöz addig?
- Milyen találkozóra? – kérdeztem Samtől. Erről nem tudtam semmit. Remélem, kedves emberekkel találkozunk majd.
- A Cullenekkel találkozunk a határnál. Találkozni akarnak veletek.
A Cullenekkel? Mi? Én? Én nem hiszem, hogy a közelükbe tudnék menni.
Valószínűleg a rémület kiült az arcomra, mert Sam megpróbált minket nyugtatni.
-
Nyugi, nem lesz semmi baj, mi is ott leszünk, nem kell a közelükbe mennetek. Csak pár dolgot szeretnének megtudni és megismerni titeket.
- Oké. Akkor azt hiszem… - ránéztem Ned-re, láttam rajta, hogy teljesen meg van ijedve, és én sem voltam valami nyugodt ezért inkább… - mi inkább egy kicsit itt maradnánk… felkészülni a találkozásra. – mondtam, akadozva az enyhe undor miatt.
- Oké. Akkor én kimegyek a többiekhez, ha nem gond.
Bólintottam válasz gyanánt.
Találkozás… vámpírokkal. Ezt soha nem gondoltam volna… Vámpír… Állat vérrel táplálkozó vámpír. Ez nekem fura. Én nem hiszem, hogy ez nekem menni fog-e.
- Ned? Ned? Hahó!!! Jól vagy? – megráztam egy kicsit a vállánál, mert már vagy 3 perce meg sem szólalt, mióta Sam elment.
- Pe... persze. – mondta akadozva
- Félsz. – nem kérdeztem, csak kijelentettem.
Láttam rajta, én sem lehettem sokkal jobban nála, de tartanom kell magam. Meg kell védenem őt. Mint eddig mindig.
Odamentem hozzá és megöleltem. Így álltunk egy ideig, mikor megszólalt.
- Abby én félek… Félek, hogy rájuk támadok. Én nem akarok. Nem csak azért, mert ők a falkánk barátai, – olyan áhítattal mondta ezt a szót (falka), hogy mosolyognom kellett rajta. De igaza van. Már van falkánk, akikhez tartozunk. Akikhez tartozni akarunk. –hanem mert többet nem akarok gyilkolni. SOHA! – jelentette ki Ned.
- Én sem akarok, de sajnos még muszáj lesz. Farkasok vagyunk. A vámpírok ellensége, az embereket meg kell mentenünk. Lehet, hogy még sor fog kerülni a gyilkolásra.
Egy ideig még ott álltunk, és beszélgettünk arról, hogy mi vár ránk.
Már egy család részei vagyunk.
Család… de rég mondtuk ezt a szót. Eddig csak…
- Gyertek, indulni kell. A határnál találkozunk velük. - lépett be Sam az ajtón. Már is eltelt volna másfél óra? Fel se tűnt. Remélem megint ilyen gyorsan fog eltelni az idő a találkozáskor is. Nincs kedvem sokáig velük lenni. Félek, hogy valami baj történik. - Arra szeretnénk kérni titeket, hogy legyetek egy kicsit udvariasak. Tudom, hogy elég nehéz lesz, de bízom bennetek. Most már a falkához tartoztok, és nem szeretnénk az ellenszenves viselkedésetek miatt Emmett megtámadna titeket, mivel az ő párját ölték meg…
- Értjük. Megtesszük minden tőlünk telhetőt. – mondtam halál komolyan,
- A legjobb formánkat hozzuk. – mondta Ned nevetve. Nem tudom mi ütött belé. Lehet, hogy megint így reagál a pánikra. Azt hittem, már sikerült erről leszoknia. Már nagyon rég nem reagált így semmire.
Gyorsan átváltoztunk és rohantunk a többiek után.
ÜDV A FALKÁBAN ABBY!!! – kiabálta mindenki gondolatban.
Ez nagyon jól esett. Nagyon örültem, hogy máris befogadtak minket.
Örülünk, hogy itt lehetünk – mondtam többes számban, bár még Ned nem volt itt, de tudom, hogy ő is így gondolja.
ÜDV A FALKÁBAN NED!! – kiabáltak Nednek is gondolatban.
Nagyon örülök, hogy itt lehetek – mondta Ned, és elkezdte csóválni a farkát.
Még láttam, hogy a tengerparton ég a tábortűz, és hogy a falka fele ott van, mivel velünk csak négy farkas jött még: Sam, Jacob, Seth és Leah
Hé Ned! Mizujs? Kár, hogy nem jöttél át, mivel az undok nővérem ma nem lett volna otthon – nézett rá Seth a testvérére.
Jaj, fogd be Seth! Nem tudom, hogy bírsz ezekkel barátkozni… Mondjuk… egy fokkal jobbak, mint a vámpír haverjaid… – mondta Leah, és előre rohant az Alfához, Samhez.
Ne is törődjetek vele, mindenkivel ilyen. – próbálta megnyugtatni Nedet Seth, hogy nem vele van baja. Hanem úgy általánosságban. Vajon mi lehet?
Sam, minek kell nekünk is odamennünk? Nem elég csak neked meg az árulóknak? – ezzel a jelzővel teljesen elkeserített, mivel nem vagyunk árulók.
Vagy ha igen, akkor is csak a jó cél érdekében. Céloztam arra, hogy most fogjuk elárulni a volt falkánk. Nagyon bánt, hogy nem akar még jóban lenni velünk. Még csak meg se próbálja. Pedig örültem volna, ha az egyetlen lánnyal, (persze rajtam kívül) jóban lehetnék.
Leah! Elég legyen! Viselkedj normális emberi lényként! Vagy ha nem tudsz, akkor most menj el és nyugodj le! – mondta Sam egy kicsit parancsolóan.
De Sam! Mi nem vagyunk normális EMBERI lények! Mi farkasok vagyunk! – ezzel hátat fordított nekünk, és elrohant.
Sajnálom – mondta Sam. Éreztem, hogy ez valamiért bántja, de nem értettem, hogy miért.
Mesélnétek róluk? Csak annyira legalább, hogy ki kicsoda. – kérte őket Ned.
Szerintem ők akarnak majd bemutatkozni nektek. – gondolta Jacob.
Már majdnem annál a bizonyos határnál voltunk, hallottam a többiek gondolataiban.
Pontosan milyen határról van szó? És ez miért van? – kérdeztem tőlük.
Hirtelen egy erdőben találtam magam.
Vagyis most is erdőben voltunk, de ez valami más volt. Mintha gondolat lett volna.
Ephraim vámpírok szagát érzem, siessetek. Azt hiszem, négyen vannak.
Máris ott vagyunk! – mondtam?
Láttam 5 vámpírt. Furcsa, sárga szemük volt. 2 nőnemű és 3 hímnemű.
Undorodtam már csak a látványuktól is. Vámpírok…
Rá akartam támadni. Vagyis az a farkas, akinek az emlékeit láttam. Ephraim. Azt hiszem.
A magas, szőke hajú hím vámpír megszólalt. Nem támadtak.
-Békével jöttünk, nem akarunk bántani senkit.
Nem érdekelt mit mondd, biztos csak valami csali, hogy bevegyük. Hát nagyon téved, mert nem tud átverni. Morogtam, és elterveztem már, hogy ráugrok, de…
- Csak hallgasson meg minket, nem fogjuk magukat bántani.
Persze… Fiúk támadás!
- Egyezményt ajánlunk!
Hmm… megfontolandó…
Nem Ephraim ez csak egy átvágás. Ne higgy nekik! Csak egy csapda! – hallottam meg a gondolatot.
- Ephraim. – honnan tudja a nevem? Mi ez? – Csak hallgassatok meg minket! – teljesen ledöbbentem. Mozdulni se tudtam. – Carlisle! – nézett a szőke hajú vámpírra a vöröses barna hajú hímnemű vámpír.
- Szeretnénk hosszabb távon letelepedni a környéken és ezért egy egyezséget ajánlunk.
- Nem akarunk harcot! – mondta egy barna, hosszú hajú nőnemű vámpír.
Persze! Meg még mit nem? Egy vámpírral? – hallottam meg egy másik farkas gondolatát.
- Mi mások vagyunk, mint a legtöbb vámpír – mondta a vöröses barna hajú vámpír.
BRR! Kiráz tőlük a hideg – gondoltam. Én Abigail. Annyira zavaró. Mintha én nem is én lennék, hanem az az Ephraim.
- Mi nem ölünk embereket. Állat vérrel táplálkozunk. – mondta az a szőke hajú (Carlisle) kihasználva, hogy Ephraim nem tud erre mit mondani. Hiszen látszott rajtuk, hogy mások.
(Brrrrrrrrrrr)
Most esett le. Ezek a Cullenek!
- Ezt bizonyítja, hogy a szemünk se vörös. – folytatta a szőke hajú, nőnemű vámpír. Lekicsinylően beszélt és a hangjából tisztán kivehető az undor. Erre egy nagydarab, fekete hajú hímnemű elkezdett nevetni. Nem értettem miért, de hát ő tudja…
Valószínűleg a szőke utálja a farkasokat. Hát… én is így érzek a vámpírok iránt. Vajon még most is így érez? Hisz ők már jóban vannak a farkasokkal.
Maradjatok itt! – adta ki az utasítást Ephraim a többieknek.
Hirtelen, mintha ugrottunk volna az eseményekkel, mert már ember alakban volt.
- Miért akartok velünk szerződést kötni? Nincs rá semmi okotok?
- Nem akarunk harcot. És ti is jobban járnátok vele. – mondta Carlisle.
- Mik a feltételek? – még mindig nem bízott benne, csak meghallgatta őket. Éreztem.
- Nem bánthattok minket, amíg itt tartózkodunk.
- Ha nem esik baja egyik embernek sem.
- Rendben.
- Ti nem léphettek a mi területünkre és mi sem lépünk a tietekre.
Hirtelen, mintha megint ugrottunk volna az eseményekkel, mert máshol álltam, és kezet ráztam a Carlisle-lal.
Véget ért az emlék és én újra a Forks-i erdőben találtam magam.
Eddig is ott voltál – nevetett Jake rajtam.
Jól van, na. – mondtam kicsit zavartan.
Ez meg mi volt? – kérdezte Ned teljesen ledöbbenve.
Azt hiszem egy emlék. – mondtam neki kicsit bizonytalanul.
Hallottam a gondolatokat, ahogy nem értették, hogy miért kérdeztük meg.
Meg kellett volna magyaráznunk, de szerencsénkre, megérkeztünk a határhoz.
- Sziasztok – köszöntöttek minket a vámpírok.
De most többen voltak, mint az emlékben. Heten voltak itt.
Két idegen nőnemű: alacsony, rövid, fekete hajú és egy magasabb, hosszú, barna hajú és egy új hímnemű: egy magas, szőke, göndör hajú.
De hiányzik egy vámpír. Az emlékben ott volt. Az a szőke nőnemű. Valószínűleg ő halt meg.
A négy farkas, akik velünk jöttek gyorsan átváltoztak és köszöntötték a Culleneket.
- Ti is változzatok át. – adta ki a parancsot Sam.
Akárhogy is akartuk teljesíteni, nem igazán ment. Nem azért nem ment, mert nem bíztunk bennük. Egyszerűen csak nem volt elég lelki erőnk átváltozni. Úgymond, a megszokás hatalma…
Ned nyüszítve próbálta ezt Sam tudtára, nem sok sikerrel, mert Sam csak értetlenül állt előttünk.
Én pedig prüszköltem a vámpírok szagától. Megpróbáltam nem feltűnően csinálni, mert elég udvariatlan. Ez így annyira furcsa. Vámpírokkal legyünk jóban és udvariasak? Ezt nem várhatják el. Még a szaguk is szörnyű. Nem értem, őket hogy nem zavarja. Valószínűleg a vámpíroknak sem kellemes a szagunk. De most az nem lényeg.
- Sam. Nem tudnak átváltozni. A szagunk és a szokás miatt. Vagy valami ilyesmi. Elég zaklatottak a gondolataik… - ezt meg honnan tudja? Talán…? Nem az lehetetlen… - De szerintem így sem lesz gond. - mi van? Most meg min mosolyog?
Abby? Ez meg miről beszél? – kérdezte Ned.
Fogalmam sincs. Kivéve, ha nem gondolatolvasó – nevettem a saját gondolatomon.
- Hát… ami azt illeti. Tényleg az vagyok. – nézett rám mosolyogva.
Nekem meg lesett az állam. Szinte hallottam, ahogy koppan.
Gondolatolvasó. Gondolatolvasó. Gondolatolvasó.
Csak erre az egyre tudtam gondolni.
Gondolatolvasó. Gondolatolvasó.
Valószínűleg megint lefagytam, mint ahogy szoktam ilyen helyzetekkor, mert Ned előttem állt és gondolatban a nevemet kiabálta. Régóta csinálhatta, mert elég morcos volt, és csupa nyál a bundám.
Itt vagyok! Csak…Jaj Ned, már megint összenyálaztál… Ez áh… – teljesen kikeltem magamból, és a nyálas bundámat elkezdtem Ned bundájába törölni..
Jaj Abby – mondta undort színlelve… vagyis csak szerette volna úgy mondani, mert elröhögte ezt a két szót is. –
Abby ne, mindenki rajtunk nevet.
Csak rajtad… - még mindig nyálas voltam, meg kell fürdenem farkas alakban… Isteni… utálom, mikor ezt csinálja. De mindegy, mos nem ezzel kell foglalkoznom. - Miről maradtam le?
- Semmiről, mivel nélküled nem akartuk elkezdeni – mondta Edward mosolyogva.
Na jó… lehet, hogy mégis csak rajtam nevettek… Nem baj, nem számít. Ha nem dühítem fel magam apróságok miatt, nem lesz gond. Van elég önuralmam. Remélem.
Akkor, felőlem kezdhetjük.
Nekem nagyon tetszett,főleg a vége,jókat derültem rajta,aranyos ez a nyálazos rész:))))))
VálaszTörlés