XI. Fejezet- A terv

(Abigail szemszöge)

Miközben futottunk hazafelé, próbáltam kizárni a többiek gondolatát a fejemből. A társaság egyik fele arra gondolt, hogy hogyan tudtam legyőzni Jaspert, a másik fele pedig a holnapi napon gondolkozott. Néhányan örültek, hogy végre lesz egy kis csetepaté, még ha a fajtársukkal is kell harcolniuk. Mások nem szívesen tették volna kockára az életüket, egy félvámpír miatt. Pár nappal ezelőtt én is így gondoltam volna, azonban ez a vélemény mára már megváltozott. Tudtam, hogy ha a vámpírok ellen fordulnék, akkor azzal csalódást okoznék a falkámnak, másrészt pedig be kell, hogy valljam, szimpatikusak nekem a Cullenék.
Ez még persze nem azt jelenti, hogy az összes vámpírt szeretem, de megtanultam, hogy nem minden vérszívó alapvetően gonosz.

Hahó, Abby élsz még? - Hallottam meg Ned hangját a fejemben.

Igen, persze. Csak elgondolkodtam. - Válaszoltam neki, majd megráztam a fejemet. Mondtál valamit?

Csak annyit mondtam, hogy vacsora után lemegyünk Sethtel a partra.

Rendben.

Örültem, hogy Ned és Seth ennyire jó barátok lettek.

Mikor beértünk a faluba, a fiúk egyből átváltoztak emberré, de én szégyenlősen elbújtam egy bokor mögé, amíg felvettem a pólót és a sortot, amit magammal vittem.

Sam megvárt, amíg végzek, és együtt mentünk a házukba. Emily már a konyhában sürgött-forgott.

- Szia Emily!- köszöntem oda neki.

- Szia drágám! – mondta Sam, két lépéssel felesége mellett termett, és egy csókot nyomott a szájára.

- Sziasztok! Minden rendben volt a határnál?

- A körülményekhez képest igen.- mondta Sam és egy kicsit elkomorult a tekintete. Azonban csak egy pillanatra, mert a másikban már vidáman kérdezte:- Mi lesz vacsira? Farkaséhes vagyok.

Jót nevettünk a szellemes hasonlaton.

- Sült csirke. A kedvencetek. Áthívtam Jacobot vacsorára, hogy ne legyen egyedül.- válaszolt Emily.

- Miért? Billy hol van?- kérdezte Sam meglepődve.
- Ma meccs van a tévében. Átment Charlie Swanhoz, hogy együtt nézzék. Remélem nem bánod.

- Dehogy bánom! Örülök, neki, hiszen Jake a barátom, és bármikor szívesen látom.

Titokban én is örültem, hogy Jacob átjön. Kedves velem, és szerintem jó barátok leszünk.

- Megyek, lezuhanyozok még vacsora előtt. Majd szólj, ha kész a csirke.- mondta Sam, és már itt sem volt.

- Jellemző… Ha bármi esélyt lát rá, hogy segítenie kéne nekem, már talál is valami kifogást.- kuncogott Emily.

- Hallottam ám!- kiabált le az emeletről Sam.

Ezen mosolyognom kellett. Aranyosak voltak együtt. Remélem, egyszer én is megtalálom a nagy Ő-t.

- Majd én segítek neked.- ajánlkoztam.

- Igazán nem kell fáradnod!

- Nekem ez nem fáradtság. Ez a minimum, amivel viszonozni tudom azt, hogy befogadtatok minket.

- Ugyan már! - legyintett Emily. – De ha már felajánlottad, akkor megterítenél légy szíves?

- Természetesen. -mondtam, és elindultam a tányérokért.

Ma kitettem magamért, mert a szalvétákat szépen összehajtogattam, és a poharakba raktam őket úgy, ahogy azt még régebben egy főzőműsorban láttuk anyuval.

Anyu…

- Megjötteeem!- rontott be Ned az ajtón. Mögötte ott jött Jacob.

- Hello mindenkinek!- mosolygott.

- Épp időben! – mondta Emily. – Mossatok kezet és ülhettek is az asztalhoz. Sam!- kiáltott fel Emily.- Vacsora!

- Rohanok!- hallottuk meg a válaszát, és pár másodperc múlva már hallottuk is, ahogy trappol le a lépcsőn. – Már itt is vagyok. Hmm nagyon finom illatok vannak.

Miután mindenki leült, a fiúk rávetették magukat a csirkékre. Igaz, hogy már nem éltek, de azért sajnáltam őket. Emilyvel megvártuk, míg a fiúk kiszolgálják magukat, és csak utána nyúltunk a maradékért.

- Nagyon finom lett.- mondta Ned teli szájjal, ezért valahogy így hangzott: „Nadon finyom lett!”
- Ned!- szóltam rá.- Ne beszélj teli szájjal.

- Ugyan hagyd csak, örülök, hogy ízlik neki.

Vacsora közben Sam és Jake között a falka ügyeiről volt szó, ami engem is érintett volna, de sok mindent nem értettem belőle. Az elején próbáltam figyelni, de a végére elkalandozott a figyelmem.

Mikor már mindenki végzett, és álltak volna fel az asztaltól megszólaltam.

- Szeretnék mondani valamit.- csend lett és mindenki rám figyelt.

- Valami gond van?- kérdezte Emily aggódva.

- Nem, semmi gond nincs. Csak gondolkodtam, és arra jutottam, hogy nem akarunk az idők végezetéig nálatok lakni Sam. Arra gondoltam, hogy keresnénk Neddel egy saját lakást.

- Ugyan Abby! – mondta Emily. – Nem teher az, hogy nálunk laktok.

- Most még nem, de egy idő után zavarni fogunk. Házasok vagytok, és nektek van egy bizonyos…khm… szükségletetek, amiben csak hátráltatunk titeket.

- Hát… Ha tényleg ezt szeretnétek, akkor segítek házat keresni. De amíg az összes Cullen nincs biztonságban, addig nem engedem, hogy költözzetek.- mondta Sam.

- Én is majd kérdezősködök, ismerősöktől, hátha tudnak eladó házat a környéken.

- Köszönjük. – mondtam.

Mindenki felállt, és Ned rám nézett. Szavak nélkül is tudtam mit akar.

- Menj Seth-hez, de 2 óra múlva gyere haza!

- Rendben! Köszi! – mondta lelkesen, és egy puszit nyomott az arcomra. – Szeretlek! – és kiszaladt a házból.

- Én is! Vigyázz magadra!- kiáltottam utána.

Segítettem leszedni az asztalt Emilynek, elmosogattunk, és úgy döntöttem, szívok egy kis friss levegőt.

Átváltoztam farkassá, egyedül voltam, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek az erdőbe.
Amint el akartam indulni, meghallottam Ned és Seth gondolatait.

Sziasztok! – köszöntem.

Szia!- köszöntek egyszerre.

Elmegyek futni egyet. Nem zavarlak titeket.

Már nem hallottam, hogy mit mondanak, teljesen kizártam mindent a fejemből. Milyen jó, hogy ezt megtanultam.

Csak futottam. Élveztem, ahogy a szőrömbe fúj a szél, és a tájat. Nem is olyan csúnya ez a hely. Nagyon sok szép hely van, csak észre kell venni.
Teljesen elkalandoztam, és már megint kinyújtottam a nyelvem. Erről le kéne szoknom. Nem lehet valami szép látvány. Gondoltam magamon nevetve.

Láttam a tengert nem túl messze, ezért arra rohantam. Egy sziklaszirten álltam. Lefeküdtem a fűbe, és néztem, ahogy hullámzik a tenger. Lefeküdtem, és a mancsomra támasztottam a fejem. Eszembe jutott egy csomó emlék.

Hat éve, anyuval, apuval és Ned-del kimentünk a partra.
Piknikeztünk. Egy csomó finomságot sütöttünk anyuval aznap reggel. Minden elfogyott.
Frizbiztünk is. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire nem tud ilyet játszani.

Ez nem is igaz. Én tudok játszani, csak te nem tudsz, mivel mindig két méterrel arrébb dobtad, mint ahol én álltam.

Nem is! Én dobtam jól, és te nem tudtad elkapni.

Bebizonyítom! – amint kimondta már láttam is az ő emlékét.

A tengerparton voltunk és frizbiztünk. Én dobtam a frizbit, ami jó messze Nedtől esett le a földre.

Igen, de ez nem akkor volt. Ez pár hónappal az előtt volt, hogy átváltozunk.

Akkor nem is voltunk frizbizni.

De, igen. Akkor este mondott anyu egy csomó érdekes dolgot. Nem emlékszel?

Nem! – mondta elgondolkozva, ami azt jelentette, hogy van rá esély, hogy emlékszik rá.

Aznap még volt suli ezért reggel csak anya késztett ennivalót. Amint hazaértünk, már mentünk is le a partra. Ned egész nap apával játszott én pedig anyával beszélgettem.
- Gyertek, csak nem féltek?
- Még mit nem! – mondtam, mert nem szerettem, ha puhánynak néznek, ezért sok mindenben benne voltam.
Elkezdtünk játszani, de akkor nem nagyon ment, mert nem is igazán érdekelt. Furcsa érzésem volt.

Tényleg már emlékszem! – mondta Ned nevetve.

Én újra kizártam a többiek gondolatait, és újra az emlékekbe mélyedtem.

A tóparton ültem este, és néztem, ahogy a tenger hullámzik. Sokkal közelebb laktunk a tengerhez, mint most. Bármikor kimehettünk. Imádtuk a partot. Sokat úsztunk Neddel, mikor kisebbek voltunk.

Emlékszem, hogy borús idő volt, már messzebb esett az eső, de mi Neddel ki akartunk menni úszni.

-Na, anyu, légyszi! Nem lesz semmi gond! Semmi nem történhet! – mondta Ned anyut nyaggatva.

Így utólag visszagondolva, szerintem csak azért engedte meg, mert tudta, hogy addig úgy sem feküdnénk le, amíg nem mehetünk ki.

Mikor kimentünk a közelünkben nem esett, de a másik város felett látszottak a felhők. Itt is voltak, természetesen, de azok nem eső felhőt voltak. Nem értettem, hogy miért, de nem volt baj. A tenger nyugodt volt, ezért elmehettünk úszni.

Ti hol laktatok? – kérdezte egy hang a fejemben. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok.

… Már voltatok ott? – csak ennyit hallottam abból, amit Ned mond, mivel rájöttem, hogy nem nekem szól, ezért nem is figyeltem annyira rá.

Emlékszem még milyen volt, normális emberi tempóban futni. Mennyivel jobb farkasként futni. Gyorsabb, és még így is lehet élvezni a tájat, mert nem mosódik el és ahogy a szél, a szőrömbe kap. Imádom.

Emberként is sokat futottam, talán ezért futok gyorsabban Nednél. Ő mindig utálta. Csak farkasként szerette meg.
Minden nap kimentem futni az erdőbe, ha tehettem többször is. Anya nem mindig szerette, mert félt, hogy ezzel elhanyagolom a tanulást.


Egyik este, mikor hazaértem anya nagy beszélgetést tartott velem és Neddel. először azt hittem, hogy le akar szúrni. De egy csomó mindenre megtanított. Hogyan kell erdei növényekkel gyógyítani, melyikeket lehet megenni, melyikek mérgezőek, hogyan lehet valakit megtalálni, vagy elrejteni a nyomokat…
Sosem értettem, hogy honnan tud ennyi mindent, de most már van egy sejtésem. A farkasság miatt. Lehet, hogy ők is tudnak ilyeneket?

Abby! Figyelj! Hallasz?- csak ezt a három szót hallottam, nem tudom mióta, beszélhet hozzám. Túl jól kizárom mások gondolatait.

Igen! Itt vagyok. Figyelek. Bocsi.

Azt mondta, hogy hogyan lehet megtalálni valakit? – kérdezte tőlem Seth nagyon izgatottan. Nem tudtam, pontosan mire gondol, ezért kicsit megszeppenve válaszoltam neki.

Igen! Miért? Mi jutott az eszedbe?

Hát… hogy esetleg meg tudnátok- e találni Brucékat?

Hm… Nem is rossz ötlet. Előbb is az eszembe juthatott volna.

Nekem van egy nyakláncom Bruce-tól. Szóval a legnehezebben túl vagyunk. Már csak egy csomó más növényt kell összeszednünk – mondta Ned teljesen felélénkülve.

Rendben. Akkor szerintem most rögtön kezdjük el. Kell: rózsabimbó és … - elkezdtem sorolni az összetevőket.

Meglepett, hogy milyen sok dolog van ennek a pár farkasnak, aki itt van.

Én elmegyek szólni Samnek és Jakenek, elmondok nekik mindent, ti pedig addig keressétek a hozzávalókat. – utasított minket Eric.



Egy óra múlva minden hozzávaló meg volt, már csak meg kellett tartani a szertartást. Cullenéknak is szóltunk, mivel Nessienek valamilyen személyes holmit, ami csak hozzá tartozik. Kaptunk tőlük egy karkötőt, azt mondták, ezt csak ő vehette fel, és senki nem nyúlhatott hozzá rajta kívül. Féltve őrizte, úgy is mondhatnánk. Ez csak biztosítéknak kellett, ha esetleg nem találnánk meg Brucékat ezzel.

- Ti nem ismeritek az ilyen „trükköket”? – kérdezte Ned, mikor már emberalakban sétáltunk arra a tisztásra, ahol múltkor voltunk.

- Nem. Még csak nem is hallottam ilyen legendáról. – mondta Sam szomorúan, mert Jake már rég előre rohant, hogy minél előbb odaérjünk.

Amint megtudta rá, hogy van esély, hogy megtaláljuk Nessiet, és Emmettet sem kell odaadnunk érte, teljesen bezsongott. Nem vagyok teljesen biztos benne, mert valamiért nem akarják elárulni, én meg nem akarok rá kérdezni, hátha megbántanám őt, mert lehet, hogy jó indoka van arra, hogy miért ne mondja el, de szerintem Nessie az ő bevésődése.

- Nem baj, majd mi megtanítjuk nektek. Nem nehéz. – Ned is teljesen fel van vidulva. Már nagyon rég láttam ilyen boldognak.

- Ned. Nyugi. Nem biztos, hogy sikerül, hiszen még soha nem csináltunk ilyet, csak anya megmutatta őket, mit hogyan és miért kell csinálni.

- Jaj, Abby ne legyél már ilyen pesszimista. Nézd mindent úgy, hogy az sikerül, és sikerülni is fog. Emlékszel? Anya is mindig ezt mondta nekünk – mondta Ned nekem mosolyogva, megpuszilt és mielőtt elrohant volna, ezt súgta a fülembe! – Tedd azt, amit anyuék mondtak, mindig igazuk volt. – célzott arra, hogy milyen boldogan és optimistán éltek, és ezért minden sikerült, amibe belekezdtek. Sóhajtottam, és fel akartam rá nézni, de már nem volt ott senki, ezért Samhez fordultam.

- Lehet, hogy nem is sikerül.

- Nyugi Abigail. Mikor először mondtad, akkor is mondtam, hogy nem baj, ha nem sikerül, akkor is nagyon hálásak leszünk, ha megpróbálod.

- De Jake csalódott lesz és mérges lesz, hogy nem tudok segíteni a bevésődésének… - hoppá! Nem akartam elmondani – Sajnálom. Én… - kezdtem el szabadkozni Sam meghökkent arckifejezésére.

- Semmi gond. – kezdett bele egy feszült sóhaj kíséretében. – Nem azért nem mondtuk el, mert nem akartuk, vagy, mert nem bíznánk bennetek. Csak nem tudtuk, hogy hogyan reagálnátok arra, hogy egy farkasnak vámpír a bevésődése.

- Csak ennyi? – mondtam egy megkönnyebbül sóhajjal – Tudod. Nekünk mindig azt mondták a szüleink, hogy nem az számít mi a háttered, csak az, hogy ki vagy! – mondtam mosolyogva, és most már én is úgy éreztem, hogy minden sikerülhet. Ned után rohantam, hogy minél előbb elkezdhessük.

Amint odaértem, mindenki rám mosolygott, mintha csak egy délutáni teapartira mentem volna, és nem egy mentő akció kellős közepén lennénk. Körülnéztem, hogy hányan vagyunk, mert anyu szerint úgy egyszerűbb megtalálni valakit, ha minél többen vagyunk. A farkasok közül mindenki farkas alakban volt, de csak mi négyen jöttünk a tisztásra, a többiek maradtak La Pushban. Mivel őriznie kell azt is valakinek. Milyen vicces kedvemben vagyok, gondoltam magamon nevetve.
A vámpírok közül Emmett nem volt jelen, nem értettem, és nagyon érdekes képet vághattam, mert Edward mellettem termett és ezt suttogta a fülembe.

- Van egy jobb ötletünk, de a lényeg, hogy ő ne legyen itt. Amúgy meg Esme sincsen itt. – mondta kuncogva azt ijedtségemen is, mert nagyot ugrottam, amikor megszólalt, közvetlenül mellettem.