IX. Fejezet- Találkozások 2. rész

- Előbb bemutatkoznánk. Edward Cullen vagyok és gondolatolvasó, mind már rájöttetek. – mondta rajtunk nevetve.

Nagyon vicces, mondhatom. Van valaki, aki nem járatos a fejembe? Egyszer meg fogok ettől őrülni.

- Jaj Abby nem kéne, hogy így zavarjon. Csak mi hallhatjuk a gondolataidat. Na, gyere csak majd én megvigasztallak – mondta Logan.

Üdv Edward! – mondtam olyan gyorsan, ahogy csak tudtam, hogy eltereljem a figyelmem erről. – Azt hiszem, én inkább átváltozok. Menni fog.

Bólintott, gondolom nem értette, hogy most mi van. Nem baj, addig van jól. Ha csak rájuk gondolok… Majdnem elkezdtem morogni…

Gyorsan arrébb mentem, hogy ne lássanak, és próbáltam magam nyugtatni.
Nincsenek itt vámpírok. Hát… ez nem igaz.
Nem fognak bántani a vámpírok. Ebben meg nem vagyok biztos… Nem eshet semmi bajom. Ez jó…
Nem eshet semmi bajom.
Kezdek megnyugodni.
Semmi bajunk nem eshet. Biztonságban vagyunk.
Sikerül annyira lenyugtatnom magam, hogy átváltozzak gyors felvettem azt a ruhát, amit hoztam és visszarohantam.
Sam bátorítóan rám mosolygott, Ned pedig odajött mellém és átöleltem. Neki előbb sikerül átöltözni.

- Ügyes vagy – súgtam a fülébe. Örültem, hogy ő megmaradt nekem a családból. – Akkor folytathatnánk. – mondtam hangosabban, hogy tudják, mindenkinek szól. – Abigail Lupetto vagyok és ő az öcsém, Ned – néztem az öcsémre, majd visszanéztem a Cullen-ekre és folytattam. - Mint már tudjátok, a… másik falkába tartoztunk és szeretnénk segíteni nektek. – ezt már úgy mondtam, hogy közben Sam-re néztem.

- Nagyon köszönjük! – mondta az a barna hajú, aki az emlékben is ott volt. – Esme vagyok. Ő itt a férjem Carlisle és a gyerekeim: Edward – a gondolatolvasó – és párja Bella – mutatott a barna hajúra – Alice, – a kicsi, fekete hajúra. Teljesen úgy néz ki, mint egy tündér. Ezen nevetnem kellett. Egy vámpír, aki tündér. Úgy látom, Edward sem bírta ki nevetés nélkül, mire válaszul Alice kinyújtotta rá a nyelvét. Megpróbáltam visszafojtani a nevetést. - párja Jasper – a másik szőke hajú. - és Emmett – ezt a nevet talán egy kicsit szomorkásan mondta, hátra nézett, majd rámutatott arra a nagydarabra, aki leghátul állt.

Bólintottam üdvözlés képpen.

- Mit szeretnétek megtudni? – kíváncsi voltam, hogy mégis mi ez a nagy felhajtás.
Azt hittem, hogyha a vámpírok többen vannak, le tudnak győzni könnyen pár farkast. Mondjuk ez nem biztos, múltkor 4 vámpír volt, és Logan és Bruce könnyen legyőzte mindet.

- Több kérdésünk is lenne. Az első hányan voltatok összesen a falkában?

- Velünk együtt voltak 9-en. De azt mondtátok, hogy egy meghalt, szóval most vannak kb. 6-an – mondta Ned, mire a többiektől meglepettséget véltem észrevenni. Nem értettem miért. Itt is sok farkas van. Ezek sem csak úgy hipp- hopp itt lettek.

- Ezt hogy érted, Abigail?

- Mit? – nem értettem miről beszél Edward. Nem mondtam semmit.

- Azt gondoltad, hogy „Ezek sem csak úgy, hipp-hopp itt lettek.” Ezt hogy érted?

- Hát… Úgy, hogy nem hiszem, hogy mindegyik farkas, akik itt vannak, itt is születtek.

- Abby úgy érted, hogy nem mind egy család voltatok? – mondta Sam.

- Mért ti igen? – nem értem, hogy most mi van, hisz mi is úgy jöttünk ide és ugyanúgy befogadtak, mint azok.

- Mi mindannyian innen származunk. Ti vagytok a kivételek. Ti vagytok az elsők, akiket úgy fogadtunk be. – nélkülünk is voltak már több mint 15-en, talán 20-an is. – Az első farkasok vagytok, akikkel úgy találkoztunk, hogy nem tőlünk származnak.

Ez teljesen meglepett. Azt hittem, hogy nem csak minket fogadtak így be. Nagyon sokan voltak így is. Vajon miért lettek ilyen sokan? A vámpírok miatt? Bruce-ék mindig azt mondták, hogy a vámpírok miatt változunk át farkassá.

- Szerintem ezt majd később beszéljük meg. Vannak fontosabb dolgok is. – mondta Edward valószínűleg a gondolatomra is válaszolva. – Mennyire tanítottak meg titeket harcolni?

- Mindegyik farkast nagyon keményen tanítják. Mi még csak 1 éve vagyunk farkasok, és elég sok vámpírt megöltünk már. Általában Bruce-ék szoktak segíteni, de bármikor el tudnánk bánni ketten, egyszerre akár három vámpírral.

Eszembe jutottak, hogy képeztek ki minket akkor.
Van egy két kisebb folt, ami még mindig meglátszik. Eléggé brutálisak voltak. Nem kíméltek minket, és addig kellett mindent csinálnunk, amíg nem sikerült tökéletesen. Majdnem mindenre megtanítottak minket.
Valószínűleg Ned is ezen gondolkozott, mert Edward közte és köztem váltogatta a tekintetét.

- Hogy szoktatok vadászni vámpírokra? Ez elég furán hangzik, de azt hiszem ehhez a falkához illik. – ezt Sam-hez fordulva mondta, majd újra ránk nézett és folytatta - Milyen időközönként?

- Hát… azt hiszem havonta 3-4 vámpírt biztosan megölt Bruce és Logan, de hogyha útközben találkoztunk párral, nem tiltotta meg, hogy megöljük őket. Mondjuk, ha vadászni mentünk és találkoztunk eggyel, megöltük, és utána elmondtuk Bruce-nak. Nem érdekelte, ha megsebesült valaki, vagy meghalt, csak az, hogy minél kevesebb vámpír maradjon életben.

- Ez borzalmas. Remélem nektek nem esett bajotok. – mondta Esmé suttogva, talán nem is nekünk mondta, mert elég halk volt, így, farkas hallással is alig hallottam.
Milyen fura. Kezdem megkedvelni ezeket a vámpírokat. Ó jesszus, ezt én mondtam?

Lehet, hogy adnom kéne nekik egy esélyt. Kedvesnek tűnnek, és Sam-ék is bíznak bennünk. Főleg Jake. Mintha mindenét odaadná, csak hogy ne essen bajuk. Vagy baja valakinek. Nem… ezt nem hiszem… Megráztam a fejem, hogy elhessegessem ezt a buta ötletet.

- Az első kérdésre a választ, inkább úgy adnám, hogy megmutatom. – megkérdezzem, vagy csak inkább változzak át és… Edwardra néztem, mert megköszörülte a torkát, gondolom figyelemfelkeltésre, mert bólintott egyet a ki nem mondott kérdésemre. Emlékként, vagy inkább mutassam be valakin? – kérdeztem, de inkább csak gondolatban.

- Szerintem az lenne a jobb, ha rajtam bemutatnátok Neddel, mert akkor mindenki látni fogja. – bólintottam.

Fél perccel később már, nem csak én és Ned, hanem az többi farkas is átváltozva állt ott.

Elmegyünk egy tisztásra, mert itt hamarosan vihar lesz. Ott nem fog esni, és szerencsére, a hangokat a viharra tudják majd fogni.

És pontosan mit szeretnétek tudni? Hogy, hogy támadnak vagy a védekezést?

- Mindent szeretnénk tudni. Amit tanítottak nektek.

Ned! Szerintem te csináld azt, amit egyedül kell, mert te jobban tudod. Ha valami esetleg még sem megy, segítek. Amit meg ketten, aztán ketten csináljuk. Ha így jó.

Rendben.


Egy óriási tisztásra érkeztünk meg. Edward majdnem a tisztás közepén volt, a Cullenek pedig leültek egy félkörféleségbe (ami inkább hasonlított egy egyeneshez, de mégsem) és Sam-ék is csatlakoztak hozzájuk. Ned előre rohant Edwardhoz én viszont megtorpantam. Valamiért annyira ismerős volt ez a hely.
Lehet, hogy csak képzelődök, mivel én még soha nem voltam itt.
Nem foglalkoztam ezzel, és odamentem és leültem Seth mellé. Én voltam a legszélső Seth mellett Sam, aztán Jake és a vámpírok: Alice, Jasper, Emmett, Esmé, Carlisle és Bella.

Mindenki elkezdett feszülten figyelni, mikor Ned elkezdett körözni.
Ez a kedvence, mert ezzel ki lehet ismerni az ellenséget.

- Kettő választási lehetőséged van. Elfutsz, vagy harcolsz! – mondta Bruce, miközben körülöttem lépkedett.
Először azt választottam, hogy elfutok. Elkezdtem rohanni. Megpróbáltam kitérni előle.

Edward is rohant. Ned utolérte, és a fogsora Edward nyakánál volt.

- Ha elfut, bármikor elkaphatjuk. Ilyen nem sokszor fog előfordulni. Minden vámpír harcolni kezdene. - Újra elkezdett körözni körülöttem. – Harcolj úgy, ahogy az ösztöneid súgják.
Rátámadtam Bruce-ra.
Edward rátámadt Nedre.
Kitért.
Ned kitért a támadás elől.
- Várd meg, amíg az ellenfél támad. – újra körözni kezdett.
Ned megint körözni kezdett Edward körül.
Bruce rám ugrott, de kitértem előle.
- Ügyes kislány!
Ned is kitért Edward támadása elől.
- A lényeg, hogy mindig mozgásban legyünk, hogy a vámpír ne kaphasson el. Várd meg, amíg ő támad, térj ki és rögtön támadj, ne hagyj semmilyen gondolkodási lehetőséget.
Helyet cseréltünk én lettem a farkas, ő a vámpír.
Megpróbált rám ugrani, de én kitértem, és rögtön a nyakára ugrottam, de gyorsabb volt, és nem tudtam elkapni.
Edward és Ned párosa ugyanazt csinálta, amit én Bruce-szal, mikor erre tanított.
Ez volt a legelső lecke, ezekre épült a többi. Aznap egész délután azt tanultuk, hogy minden támadás elől ki tudjunk térni. Még ember alakjára is átváltozott, hogy le tudjon ugrani a fáról. Mindenre felkészített, amire tudott.

Délután mindenfélét tanultunk vegyes. Ned ezeket is megmutatta, de erre nem figyeltem, ezeket mind untam. Csak az emlékek peregtek a fejemben, ami teljesen ugyanúgy nézett ki, mint ahogy most Ned-ék „gyakorolnak”.

Másnap a támadásra tanított meg minket Bruce. Először Logan-nel mutatta meg. Mi megpróbáltuk utánozni. Egész nap ezt kellett csinálni, egész nap csak egy nyulat ettünk, aki arra tévedt. Nagyon ki voltam, miután végeztünk elrohantunk Neddel, valamilyen vadat leteríteni. Nem emlékszem mi volt az első, de az utolsó után is még éhes voltam, csak menni kellett megint gyakorolni. Úgy utáltam a folyamatos gyakorlást. Pihenni is alig tudtunk.

Mire feleszméltem az elmélkedésből, Ned Edwarddal szemben áll. Ned szemből megpróbált ráugrani.

- A legjobb hátulról támadni. Onnan könnyebben el tudod kapni és nem tud beléd harapni. Ha szemben állsz az ellenségeddel vess be egy cselt. – Bruce megindult Logan felé. Logan megpróbálta elkapni, de Bruce elrugaszkodott a földtől, átugrott a feje fölött, és lelökte a földre. – Nem tudsz akkora erőt kifejteni így, de húzhatod az időt. Hogyha esetleg elkapott, tettesd magad sebesültnek, akkor kicsit lankad a figyelmük. Fölényben érzik magukat. Elindulnak, hogy megöljenek, ekkor ugorj rá, és kezdd el széttépni. Harapj bele. Gyere, próbáld meg! – mikor elindultam felé, megláttam a nyulat az erdő szélén és elkezdtem rohanni felé.

Edward a földön fekszik, Ned a hátán, fogai Edward nyaka körül.
Ned valamiért elkezdett futni az erdő széle felé, először nem értettem, hogy miért. Fél perc múlva már jött kifele, nagyban csóválja a farkát és a szájában egy agyon nyálazott nyuszi van.

Szegény nyúl! Tudom, milyen lehet neki! – mondtam gondolatban, mire kiejtette a szájából a nyulat, és kidugta rám a nyelvét.

Sajnálom – mondta szégyenkezve lehajtott fejjel, mire elkezdtem hangosan nevetni.

Tisztára olyan volt minden, mint az emlékben. Annyi különbséggel, hogy akkor csak én nevettem, most meg mindenki.
Valamitől vizes lettem, nem értem, esne az eső? Lenéztem a lábamhoz, és láttam, hogy a nyuszi belém dörgölőzik.

Jaj, neeeee! Ennek nem így kellett volna lennie. Már megint nyálas lettem. FÚJ! – megpróbáltam elfutni a nyuszi elől, de az csak követett, nem hagyott békén.
Rámorogtam, hogy megijedjen, de semmi, minden fogam láthatta, tudta, hogy bármikor széttéphetem, de nem menekült. Tuti összeesküdött az öcsémmel. – Ned tüntesd el! Nem hagy békén! Nem akarok nyálas lenni!

Biztos tetszel neki! – mérgesen néztem rá, amitől csak még jobban kezdett nevetni. Mindenki nevetett, csak én nem. Útálom, ha nyálas vagyok! – Biztos bevésődött. – már alig bírt beszélni a nevetéstől, én meg rámorogta. – Vigyázz, nehogy átváltozzon! – Itt szakadt el nálam a cérna.

Ezért most megfizetsz, Ned! – mondtam neki morogva, kikerültem a nyulat, és elkezdtem felé rohanni.

Amint rájött mi a szándékom elkezdett ő is rohanni, olyan gyorsan, ahogy csak tud, milyen szerencsém van, hogy nevetve nem tud olyan gyorsan futni, mivel ő a gyorsabb nálam. Megpróbált cikázni, mint a gazella, mikor próbál menekülni a gepárd elől. Én voltam a gepárd, ő pedig a gazella.
Csakhogy én igazából nem gepárd vagyok, és el tudom kapni.
Morogva ráugrottam Nedre, és elkezdtem összevissza nyalni. Na, most abbahagyta a nevetést, bár nem sokáig, mivel csikis volt.

Abby ne!!! Hagyd abba! Ez nem ér! Neee!!! – mondta gondolatban sikítozva és nevetve.

Persze most nem ér mi? De ha te csinálod, szabad! – mondtam már én is nevetve, majd leszálltam róla, mikor úgy gondoltam, hogy megkapta a kiérdemelt büntetést.

- Khm. – hívták fel magukra a figyelmet – Szerintem folytatnunk kéne, utána majd folytathatjátok ezt.

Upsz. Bocsi – mondtuk és lehajtottam a fejem, hogy a Cullenek-kel is tudassam.

Odamentem Edwardhoz és megkérdeztem, hogy most melyiket akarja, hogy bemutassuk.

Vagy én harcolok ellened, és még valaki ellen, vagy Ned-del ellened. Végülis, ha ketten vagyunk ellened, szerintem elég logikus, hogy mi lenne. De ha nem, gondolatban megmutathatom.

- Jasper, gyere! – bólintottam, hogy értem.

Két lépést hátráltam, és támadóállásba álltam. Reflexszerűen morogni kezdtem, nem tehetek róla. Majd később foglalkozok vele.
Bruce mindig azt tanította, ha egyedül harcolsz, többség ellen, kapcsold ki az agyad, mert úgy jobbak az ösztönök. Nem értettem soha, hogy miért akarja így, hiszen, akkor nem tudom használni azt, amit tanított.
Most kikapcsolt az agyam. Láttam Ned gondolatain keresztül Bruce-t és Logant magam előtt, de közben Edwardot és Jaspert is láttam. Ez így elég fura lehet, de nagyon tetszett.

Vártam… Vártam, hogy lépjenek. Menekülnek, vagy támadnak.
Bruce rám támad.
Edward is elkezdett futni felém.
Kitértem előlük.
Logan és Bruce megpróbált egyszerre támadni.
Edward és Jasper egyszerre kezdtek el rohanni felém. Már majdnem elértek, mikor én felugrottam, épphogy csak a fejük fölött voltam, majd a hasammal a fejükre érkeztem. Ők a földön feküdtek.
Logan és Bruce a földön feküdnek, én meg a fejükön ülök. Logan megfogja a lábam, és elhajít. Egy fa előtt fél centivel álltam meg.
Két lépéssel előbb járt az emlék, mint amit csináltam. Olyan volt, mint egy útmutató. Megkönnyítette a dolgom.

Jasper megpróbált elhajítani úgy, mint Logan, de résen voltam, és letéptem a kezét. Igazából nem, csak gondolatban.
Elrohantam, mielőtt tudtak volna bármit is csinálni. Futottak utánam, közben Edward ilyesmit mondott:

- Jasper. Nincs bal kezed.

Logan rám akart ugrani, de éppen ki tudtam térni előle, majd én ugrottam őrá.
Megfordultam, és láttam, hogy Jasper már a levegőben van. Én is ugrottam, és a levegőben összeütköztünk. Nagyobb erőt fejthettem ki, mert Jaspert leterítettem a földre.
Logan belém harapott, én pedig nem törődve a fájdalommal, megpróbáltam kitörni a nyakát, de valami lerántott róla.
Edward megfogott a farkamat és eldobott, messze tőlük.

Jól van, ennyi elég a játékból. – gondoltam mosolyogva.

Odarohantam hozzájuk, és szemből ráugrottam Edwardra.
Logan odarohant, hogy belém harapjon, mint a vámpírok, de rosszul járt.
Jasper már fél méterre volt tőlem, mikor ráugrottam, és a nyakán hagytam a kezem.

Halott. – morogtam.

- Jasper, megölt. – most, hogy ő is tud róla, már csak Edward maradt.

Láttam, ahogy az emlékben is csak Bruce maradt, és elkezdett körözni körülöttem.
Edward csak állt egyhelyben. Nem értem, mért nem csinál semmit. Mindegy.

Már csak te maradtál. Lejátsszuk, vagy elhiszed, hogy le tudlak győzni?- kérdeztem egy kicsit indulatosan, mert már nagyon nem volt kedvem szórakozni a vámpírokkal.
Mindig ingerült leszek tőle. Régen is az volt. A visszafojtott düh eredménye. Ha nem nyugszom le, félek, hogy megharaphatom. Mondjuk, az emlék segít benne, hogy ne bántsak semmit. De ez az agy kikapcsolás már nem annyira.

- El tudom képzelni a végét. Mint Ned-del. – bólintottam, és odarohantam Ned-hez.

Beledugtam a fejem a szőrébe és mélyeket lélegeztem. Két okból tettem ezt: megnyugtatott az illata, és mert szégyellem magam, hogy ennyire ingerült lettem.
Senki semmit nem mondott, még a farkasok gondolatai is csak ott jártak, hogy legyőztem Jaspert.
Annyira idegesített. Tuti, hogy most valami gyilkoló gépnek tekintenek.
A legrosszabb az egészben, hogy érezték, amit én. És mindent velem együtt átéltek.

Sajnálom. – mondtam, hogy megtörjem a csöndet és enyhítsek a bűntudatomon. – Edward, ugye nem bántottalak tieteket? – kérdeztem, félve, mert nem igazán vagyok tisztában azzal, hogy mit csináltam pontosan.

- Fizikailag nem.

Ezt hogy érted? – néztem a szemébe – Mit tettem?

- Legyőzted Jaspert.

Igen, tudom, látom a többiek gondolatában. Még mindig ott ragadtak le.

- Jasper… - kezdte Edward, de Jasper fejezte be a mondatot.

- Én katona voltam, akkor is, amikor ember voltam. Mikor vámpír lettem, a háborúkban én voltam az „őrmester”.- mondta ezt a szót, kicsit gúnyosan. - Én tanítottam be a fiatal vámpírokat, és a sokkal nagyobb számú csapatokat is pár veszteséggel legyőztük. Eddig még soha, senki, még csak ilyen játékban sem győzött le.

Ez meglepett. Ezt nem gondoltam volna, mivel elég egyszerű volt.

Mit gondolsz, miért tudtalak legyőzni, mivel szerintem elég egyszerű volt? – kérdeztem. – Edward légyszi mondd meg neki.

- Mit gondolsz, miért tudtalak legyőzni, mivel szerintem elég egyszerű volt? – utánozta Edward a hangomon, ami egy kicsit zavarba ejtett.

Jasper nyögött egyet, valószínűleg azért, mert azt mondtam, hogy könnyű volt. Bocsánatkérően néztem rá, nem akartam megbántani, csak ez az igazság.

- Leginkább az érzéseid miatt nem hittem, hogy komoly ellenfél lehetsz. Zaklatott voltál, ideges, ingerül, és egy kicsit feldűlt, és hamar tombolt benned a vágy, hogy legyőzz. Nem borult el az elméd, tudtál koncentrálni, és erre nem számítottam.

Ezt honnan… Honnan tudod? Honnan tudja? – ez nem igaz, nem hiszem el, az érzéseimet tudja olvasni? Komolyan olyan, mintha kaptam volna még egy farkas testvért, két személyben…

- Igen, érzi és manipulálni tudja az érzéseket. Amit pedig utána gondoltál nagyon aranyos, és kedves tőled. Örülök, hogy így gondolod. – mondta mosolyogva.

Horkantottam egyet, mire elkezdett nevetni.

Most mi van?

- Hasonlítasz valakire. – mondta most már csak mosolyogva.

És még tud valaki valami olyasmit csinálni, mint az érzés vagy a gondolatolvasás?

- Alice látja a jövőt.

Nagyszerű… Akkor minden egyes lépesem, gondolatom, és érzésem tudni fogják… Egyre jobb…

- Nem kéne ennyire örülni neki. – mondta nevetve, majd komolyan folytatta. – De a tieteket nem látja.

Örömömben, tudat alatt odarohantam Alicehez, és megnyaltam a jobb arcát.
Elkezdtem prüszkölni, és köpködni a nyálam. Nagyon zavart az íze, olyan édes volt, hogy arra semmilyen jó szót nem találtam. Elkezdtem a földet nyalni.
Szegény összenyálaztam, biztos neki sem lehet kellemes.

Edward mondd meg neki, hogy Sajnálom, nem direkt tettem, és hogy nem vele van bajom, csak az ízével. – nyaltam tovább a földet.

- Azt üzeni, hogy sajnálja, nem direkt tette, és hogy nem veled van baja, csak az ízeddel. – mondta Edward nevetve.

- Semmi gond, megértem. – mondta kedvesen mosolyogva, majd egy üveg vizet vett elő és odaadta nekem – most már tudom, hogy miért kellett vizet hoznom. – mondta kedvesen.

Köszönöm! – néztem rá hálásan és elkezdtem inni a vizet.

- Igazán nincs mit.

- Köszönünk mindent, mi most megyünk, és átbeszéljük az egészet. – mondta Carlisle.

- Sziasztok – mondták egyszerre, mire Sam-ék ugattak egyet.

Követtem a példájukat, majd elkezdtük hazafele futni.
Jó érzéssel töltött el ez a szó: haza.