X. fejezet. - Fogságban

Sziasztok!

Figyelmeztetnénk titeket, hogy ebben vannak kicsit durvább részek.

(Nessie szemszöge)

Egyet csörgött a telefon, és apu rögtön felvette.

- Halló?

- Cullen? - kérdezett vissza az a rekedtes hangú farkas. Gondolom nem hitt nekem, és meg akart róla bizonyosodni.

- Igen. Ki maga?

- Most én beszélek. Nálunk van Renesmee. Ha még élve akarják visszakapni, akkor adják érte cserébe azt a nagydarab vérszívót, aki megölte a társainkat. Ha holnap délig nem adják át nekünk, akkor a lány meghal. Kínok közt.

Jézusom! Emmett! Remélem, nem fogják elcserélni értem. Találjanak ki bármit, csak Emmett bácsinak ne essen baja. Nem eshet nagy bajom, túlerőben vannak a vámpírok, ők csak öten vannak. Itt bent négyen és a barlang szájánál három. Várjunk csak! Az előbb még csak öten voltak. Most meg heten. Ezek egyre többen lesznek?

- És hol találkoznánk? – kérdezte apa. Kihallottam a hangjából a félelmet, akármennyire is akarta leplezni.

- A tisztáson, ahol a kis incidens történt. Holnap délben. Semmi trükk. – azt hiszem a baseball tisztásra gondolt, mivel Rose-t ott támadták meg.

- De…- még belekezdett egy mondatba, de ez az őrült kinyomta.

Aki telefonált a földhöz vágta a telefont, majd intett annak a nő farkasnak.

- Tracy, szedj ki a kiscsajból pár dolgot. – mondta, majd eltűnt.

- Szerbusz Renesmee! – mondta kedvesen mosolyogva, majd leült mellém. Nem értem mi folyik itt. Az előbb még szinte meg akart ölni. – Beszélgessünk egy kicsit. – Értem már. De akármilyen kedves is próbál velem lenni, semmit nem mondok el. – Hogy vagy? Nem fázol?

- Nem! – válaszoltam tömören és mereven bámultam a szemben lévő falat. Nem akartam a szemébe nézni, nehogy eláruljam, hogy félek. Jazz még régen megtanított pár dologra, de nem gondoltam volna, hogy valaha majd használnom kell.

- Rendben. Szerintem sem kéne húzni a dolgot. Nincs kedvem jó pofizni egy kis vérszopóval. Nem értem mért nem öltünk már meg eddig. - Úgy látszik, nagyon hamar fel tudja kapni a vizet, jobb lesz, ha vigyázok. – a lényeg: Hányan vagytok és kik segítenének nektek, hogyha…?

Nem válaszoltam. A legjobb, ha nem tudnak semmit, akkor nem lesz semmi gond. A családom biztonságban van. Főleg a farkasokról nem kell tudniuk semmit. Remélem Jake illatát nem érezték még meg rajtam. Vagy bárhol máshol a farkasokat.

-

Rendben kislány, te akartad… Én megpróbáltam úgy, hogy ne fájjon, Bruce-nak pedig mindegy, hogy hogyan csinálom. – mondta vészjóslóan, majd felállt. – Még egyszer megkérdezem. Hányan vagytok?

Megint nem válaszoltam, csak ültem, és néztem egyenesen a szemébe. Valamiért már nem féltem tőle. Rosszul tettem. Kaptam egy akkora pofont, hogy szó szerint a fal adta a másikat. Lüktetett az arcom mind a két oldalról. Megfogtam az arcom. Olyan érzés volt, mintha az egész égne. Ilyenkor irigyelem, hogy az „igazi” vámpíroknak hideg a bőre.

- Válaszolj a kérdéseimre Renesmee, mert nem csak pofonokat tudok osztogatni, elhiheted. – mondta nyugodtan, ami ijesztőbben hatott, mintha idegesen mondta volna.

Most már kezdtem félni tőle. Nem akartam semmit sem mondani a családomról, nem akarom, hogy bajuk essen, azért, mert valamit elkotyogok.

Megint pofon vágott, csak hogy most visszaütöttem neki. Nem kellett volna. Elkapta a kezemet, és kitörte a csuklómat.

- Ezt nem kellett volna te elbaltázott kiscsaj. – feljebb fogta meg a kezem, majd elkezdte nagyon lassan csavarni.

Sikítozni kezdtem, nem akartam több fájdalmat, és reméltem, hogy valaki meghall. Tudtam, hogy nincs rá sok esély, de a remény hal meg utoljára.

- Mocskos disznó – fröcsögtem a képébe, mire belém vájta a körmeit, és talán vérezni is kezdtem, de nem tudtam kiszabadítani a kezem, akárhogy is próbáltam.

Élvezte, hogy látta rajtam a félelmet, és hallotta a sikításaim.

Csak mosolygott rajta.

Körülnéztem a barlangban, hogy találjak valamit, ami esélyt ad a menekülésre.

Megláttam a telefont a földön. Egy jó ötletem támadt.

Egyszer összetörtem a saját telefonom, de sikerült megjavítanom.

Ez jobb állapotban van, mint az volt. Ha kitalálok pár hazugságot, és elmondom a családomnak, hogy ehhez tartsák magukat, nem lesz gond.

Még segítséget is tudok hívni, és megmondom, hogy Emmettet nem adhatják oda nekik. Nem hinném, hogy képesek lennének rá. Emmett-nek akarom elmondani, ne csináljon butaságot miattam. A családom meg tud menteni.

- Rendben. – ha sikerül megjavítanom, minden jó lesz. – 4-en vannak rajtam kívül, és senki nem segítene nekünk, ellenetek. – mondtam félve, és reménykedve, hogy elhiszi. Nem vagyok olyan jó hazudozó, mint apu, de annyira rossz sem.

Felsikoltottam. Kicsavarta a kezem, ami egy óriásit roppant. Hallottam, ahogy eltörött a csontom.

- Ne merj hazudni!

- Nem hazudok, esküszöm!- mondtam, és egyre homályosabban láttam Tracy-t.

Megtöröltem a szemem, és észrevettem, hogy folynak a könnyeim. Már nagyon rég nem sírtam, el is felejtettem, hogy tudok.

- Rendben. Tegyük fel, hogy igazat mondasz.

- Esküszöm, hogy nem hazudok! –próbáltam, meggyőzni, de nem hitt nekem. Ilyen rosszul hazudnék? Még egy ilyen rühes korcs is rájönne, mint ez a Tracy? Nem hiszem el!

Rám mosolygott, majd rálépett a lábamra. Nem fájt, mert pehely könnyen lépett rám. Láttam a szemében a dühödt lángokat, amik azt bizonyították, hogy bármire képes lenne.

- Próbáljuk meg utoljára! Hányan vagytok összesen? – mondta negédesen.

Nessie, válaszolj rá! – suttogta egy hang mögülem Rose hangján. Rose? Hallgatnom kéne rá…

- Heten vannak rajtam kívül. - mondtam a sírástól még akadozó hanggal.

A meglepődöttségtől elálltak a könnyeim. Remélem Rose akkor is itt lesz, amikor Tracy már elment.

- Ügyes kislány! – úgy mondta, mintha egy óvodás lennék. – Következő kérdés: Kik segítenének nektek?

Nessie! Mondd, hogy pár farkas! Bízz bennem! Mindent elmagyarázok, ha elment!

- Pár farkas lehet, hogy segíteni fog! – mondtam nagyon halkan, de már nem féltem Tracy-től.

- Mégis hányan? – kérdezte undorodva.

- Nem tudom. – mondtam hangosabban.

- Jól van kislány, azt hiszem ennyi elég lesz. Ha akarunk még valamit, majd jön valaki. – mondta mosolyogva.

Már kifelé ment, mikor újra megszólalt.

-A szüleid büszkék lehetnek rád! – mondta, miközben undorodva nézett rám.

Hirtelen megfogtam és hozzá vágtam a telefont. Annyira dühös lettem, hogy nem is figyeltem, mit dobtam hozzá. Oda az esély, hogy jelezzek a családomnak.

Remek… Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek.

- Na, na kislány. Ne ilyen hevesen, mert rosszul jársz – mondta nevetve és összeroppantotta a telefont. Majd kiment, és átváltozott farkassá.

Néztem, ahogy ott ülnek heten a barlang szájánál, majd három farkas elment. Már csak négy maradt.

Szervusz Nessie!

- Rose! – mondtam nagyon halkan, nehogy meghalljanak, majd körbeforogtam, hogy meglássam, de nem volt sehol.

Mögötted vagyok – mondta nevetve.

- Annyira hiányoztál! Mi történt? Hogy, hogy itt vagy? Nem haltál meg? Vagy… angyal lettél? Te vagy az őrangyalom? – tettem fel a sok kérdést, te igazából nem voltam kíváncsi a válaszokra, csak a nyakába borultam és elkezdtem zokogni.

Majd válaszolok minden kérdésedre, de előbb állítsuk el a vérzést, és had nézzem meg a kezed. –mondta még mindig mosolyogva. – Te is hiányoztál!

- Rendben. - mondtam csodálkozva.

Nagyon fáj?- kérdezte gyengéden, és végigsimított az ütéstől égő arcomon.

- Már nem. De az hogy lehetséges, hogy itt vagy? Hisz… hiszen el is temettünk.

Idővel majd mindent megtudsz édesem. Ígérem… Mutasd a csuklódat!

Odanyújtottam neki. Közben felszisszentem a fájdalomtól. Ő óvatosan megfogta, és megvizsgálta.

Hát ez bizony eltörött. - Mondta Rose, miközben undorodva nézte a farkasokat. Mikor visszanézett rám, már újra mosolygott és vidáman folytatta. – Tudod, mindig ez a ruha tetszett rajtad a legjobban. Gyönyörűen áll! – nézett rám mosolyogva, és megsimította az arcom.

- Tudom! Azért vettem fel! – mondtam és büszkén kihúztam magam. – Rose! Te… Könnyezel? – ez lehetséges?

Ha igen, akkor nem sok az esély, hogy életben van.

Lehet, hogy most is csak képzelem. Vagy álmodom. Nem baj. Nem számít. A lényeg, hogy most itt van. Addig is kiélvezem a helyzetet.

Gyorsan letörölte, és láttam rajta is a döbbenetet. Majd mosolyogva folytatta, mintha mi sem történt volna.

Köszönöm!

- Áu! – mondtam kicsit hangosabban, de megpróbáltam visszafojtani a sikítást. Nem tudtam, hogy fáj, hogyha helyre rakják a kezemet.

Sajnálom, nagyon sajnálom, de muszáj volt, hogy jól forrjon össze a csont! – mondta, és kivett a hajamból egy kendőt, amivel szorosan megkötözte, hogy ne legyen nagyobb baja - Sajnálom, hogy el kell csúfítanom ezt az összhatást. – ezt már szomorúbban mondta, a kezemnek címezve.

- Nem a te hibád. – odabújtam az ölelésébe, mire elkezdte simogatni a hajam és azt a dalt dúdolta, amit apu nekem írt. - Most már elmondod, hogy hogyan lehetséges, hogy itt vagy, és beszélgetünk? – felnéztem a szemébe, és reméltem, hogy választ is kapok.

Láttam rajta, hogy gondolkodik, hogy mit is mondjon nekem. Majd sóhajtva visszanézett rám a barlang faláról.

Ma még nem mondhatok sokat. De te kérdezgethetsz egy kicsit, és az igazat válaszolom.

Törtem a fejem, hogy vajon mi lehet, de nem jutott semmi az eszembe, ami úgymond lehetséges lehet. Bár lehet, hogyha egy kicsit messzebb gondolok, mint az emberek. Lehet, hogy a vámpírok teljesen máshova jutnak. Lehet, hogy vigyázniuk kell arra, akit szerettek. De csak akkor látják őket, ha elhiszik. Én hittem, hogy Rose velem marad bárhova is jut és sokszor reménykedtem, hogy láthatom. Hát most itt van. A legjobb lenne, ha nem firtatom, egyszerűen csak élvezem, hogy velem van.

De egy kicsit kérdezősködök. Az nem árthat. Azt mondta, hogy ma egy keveset megtudjatok, és az igazat feleli, bármit is kérdezek.

Nem igazán ez a legalkalmasabb hely egy kedves csevejhez Rose nénivel. Mindenhol az ellenségünk van, és lehet, hogy hallgatóznak.

Vajon ők látják Rose nénit? Vagy csak bolondnak néznek, hogy magamban beszélek. Mi van, ha tényleg csak magamban beszélek, mert megbolondultam…

Egy vámpír nem bolondulhat meg. Ez tény. De mi van a fél vámpírral? Arról mért nem lehet többet tudni?

Inkább ne firtassuk tovább, mert gyorsan megy az idő, és még ennyit sem lehet akkor vele.

Szóval… Mit is kérdezzek? Talán először megkérdezem, hogy mi is ő. Vagyis csak találgathatok. Rendben. Felteszek három kérdést erről, aztán kiderítem, hogy hogyan vannak apáék. Mit tud a tervükről, és mit csinálnak Emmett-tel, hogy ne kelljen odaadni őt nekik.

Azt is szeretném tudni, hogy ő hogyan érzi magát, most hogy már nem él, de nem akarom faggatni, ha nem bír erről beszélni. Aztán azt is meg szeretném tudni, hogy mi történt La Push-ban, de mi van, ha így sem lépheti át a határt. Vagy lehet, hogy nem is akarja. Sose szerette a legjobb barátomat.

Jól van… Akkor kezdem. Mély levegő, és már csak úgy záporoznak is belőlem a kérdések. Meg kell állnom az összefüggő kérdéseknél, hogy legyen ideje válaszolni. Nem tudom, meddig lehet itt, vagy, hogy mennyi időm van, még be nem jönnek a farkasok, és minél több kérdésre szeretném tudni a választ. Ha egyszerre teszem fel, félek, hogy nem lesz elég időnk.

- Angyal lettél? Te vagy az őrangyalom? – nagyon megörültem erre a gondolatra, ha Rose az őrangyalom, akkor örökre velem maradhat. Önzőség, de legalább láthatom.

Nem. De örülök, hogy ennyire bízol benne. Senki nem hitte volna rajtad kívül, hogy a mennybe juthatok.

– közölte velem a szomorú tény, miközben ő is szomorúan mosolygott.

- Szerintem nem csak én hinném ezt! - mondtam ellent mondást nem tűrve, és reméltem, hogy hisz nekem.

Tudom, hogy nem csak én hiszem így, hanem nagyon sokan. De mindegy, most nincs időm erről meggyőzni, majd legközelebb bebizonyítom neki. Hmm… Már van is egy tervem, hogy hogyan fogom, de most térjünk vissza arra, hogy kiderítsem, mi történt vele. - Akkor hogyan lehetsz itt? Szellem lett belőled? Te is kísérteni fogod az embereket? - kérdeztem nevetve. – Az utolsó kérdésre nem kell válaszolni, csak egy butaság.

Nem, nem vagyok szellem, de ha az lennék, sem kísérteném az embereket. Én titeket kísértenélek az örökké valóságig. Ha máshogy nem, úgy veletek maradhatnék. – mondta nevetve, és éreztem, láttam rajta, hogy szeretné, ha valamelyik rész valóra válna ezek közül.

- Még tippelhetek?

Igen, de ez lesz az utolsó! – mondta szigorúan, mire szomorúan bólintottam. Ha engedte volna, hogy kérdezzek, talán kérdeztem volna még.

Gondolkoztam. A legmegfelelőbb kérdést akartam kérdezni, ami talán egy kicsit hasonlít az igazsághoz. Vajon mi történhetett? Amit tudunk, hogy Rose-t a farkasok megölték és mi eltemettük. Meghalt és mégis itt beszélgetek vele. Akkor…

- Talán… Még sem haltál meg? Valami mérget adtak neked, hogy becsapjanak minket? – Láttam rajta a döbbenetet. Igaza van… Ennyire idióta ötletet is csak én találhattam ki. Mégis minek akarnák ezt csinálni, hiszen nincs értelme. – Igaz… Ez lehetetlen. Miért hagytak volna életben? – kérdeztem ironikusan. – Semmi értelme nem lett volna, hogy becsapjanak minket. Nem kellhetett volna nekik Emmett, és úgy is tudják, hogy csak úgy nem kaphatnák meg. Megvédenénk Emmettet.

Egy ideig nem válaszolt, és megint nem rám nézett. Nem értem, most mi történt? Valami rosszat kérdeztem? Mielőtt kérdezhettem volna bármit is Rose, már újra mosolyogva rám nézett, és válaszolt.

Nessie, drágám! Aludnod kéne, - vagyis csak azt hittem, hogy válaszol. - későre jár, és ha alszol, gyorsabban gyógyul meg a kezed!

- De… De én nem akarok aludni! Mért nem válaszolsz a kérdésemre? Valami rosszat mondtam? Vagy…

Jó éjt Nessie! – megpuszilt, és elkezdte simogatni a hajamat. Közben dúdolt is valamit, és éreztem, hogy a szemeim kezdenek lecsukódni.

Nem is figyelt rám. Nem is törődött az akaratommal.

- Nem… nem akarok… nem lehet…- tiltakoztam, de fél perc múlva már aludtam is.

Tracy hangjára ébredtem.

- Nézzétek már! A kis vérszopó elaludt! Hát nem édes?

Villámgyorsan kipattantak a szemeim, és felültem.

- Oh, csak nem felkeltettelek?- kérdezte gúnyos hangon. – Ezer bocsánat, de dolgunk van.

Nem szóltam semmit… Nem akartam ezzel törődni

Olyan szépet álmodtam! Rose eljött hozzám, és ő altatott el. Előtte pedig ellátta a sebeimet. Még válaszolt is pár kérdésemre.

Ránéztem a csuklómra, ami be volt kötve.

Mégse álom lett volna? Rose tényleg itt járt?

Erősen koncentráljak, hogy valami bizonyítékot találjak rá, hogy ezt nem én kötöttem be.

Levettem a kötést és megszagoltam, de nem éreztem rajta Rose néni illatát.

Akár álom volt, akár nem, örülök, hogy találkoztam vele.

Gondolkodásomból Bruce hangja szakított ki.

- Pattanj kislány, indulunk!

- Hova megyünk?- kérdeztem.

- Majd meglátod, ha odaértünk. Ne kíváncsiskodj!

Jobbnak láttam, ha tényleg nem szólok. Fel akartam állni, de a lábaim nem engedelmeskedtek. Mikor látták, hogy nem mozdulok, Tracy felrántott a földről, és mondanom se kell, hogy cseppet sem gyengéden. Azt hiszem megint eltörte a kezem. De most a vállamat.

- Nem hallottad? Indulás!

- Logan! Gyere ide! – kiáltotta el magát Bruce. Valószínűleg ő lehet az alfa.

Egy nagy fekete farkas jött oda hozzánk. Engem rátettek a hátára, és odakötöztek.

Nagyon kényelmetlen volt, és reméltem, hogy nem kell sokáig így lennem.

Azt hiszem, már tudom, hogy hova megyünk.

Kimentünk a barlang szájához. Már 8 farkas ott volt. Hányan vannak ezek? Tegnap este még nem voltak ennyien. Hogy csinálják? Vajon, vannak még többet, csak elmentek valahova?

Gondolkodni nem maradt időm ezen, mert elindultunk. Általában szerettem farkas háton utazni, de ez most nagyon rossz volt.

Nem tudom mennyi ideig futottunk, de a hely percről percre kezdett ismerőssé válni.

A baseball tisztás felé megyünk!!!

Biztos most akarnak elcserélni engem Emmett bácsira. Remélem apuék kitaláltak valamit, mert ha nem, akkor nem megyek bele a cserébe.

Mire ezt végiggondoltam, már meg is álltunk. Még nem mentünk ki a fák rejtekéből, csak vártunk.